Rendezvénynaptár
-
március 3.11:00 - 13:00
-
március 10.13:00 - 15:00
-
március 12.12:00 - 16:00
Az országban egyedülálló együttműködést alakított ki a Szegedi Tudományegyetem, Orosháza Város Önkormányzata, a Békéscsabai Tankerületi Központ és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium. A felek – a korábbi, 2011-ben megkötött megállapodást kibővítve – meghatározták a kölcsönös együttműködést az alapfokú és a középfokú köznevelés, a szak- és felnőttképzés, valamint a felsőoktatás területén.
Közel 200 tehetséges hallgató vehette át az egyetemi tanulmányok kezdését támogató SZTE Start ösztöndíjat az intézmény nyílt napján. A továbbtanulás előtt álló diákokat képzési kiállítás, kari tájékoztató előadások és pályaorientációs teszt várta.
A Richter Gedeon kiemelten kezeli a fiatal generáció támogatását és tehetséggondozását, hiszen a cég számára kulcskérdés, hogy a diákok érdeklődését felkeltse a gyógyszeripar iránt, és ezzel biztosítsa a szakemberek jövő generációját. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara kiemelkedően teljesít a HVG "Diploma 2019 - Főiskolák és egyetemek rangsora" kiadványának rangsorán.
December 11 és 12-én asztrobiológia témájú mini-kurzust szervezünk az SZTE Fizika Intézetében.
Világvezető gyógyszer-transzporter szolgáltatásokat és termékeket kínál a Szegedi Tudományegyetem több intézetével is együttműködő SOLVO. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. céljai között szerepel a természettudományos oktatás támogatása, a kiváló hallgatói teljesítmények méltó elismerésének elősegítése. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
A legjobb vidéki egyetem a Szegedi Tudományegyetem – ezt támasztja alá a HVG legújabb felsőoktatási rangsora is. A szegedi egyetem mind az intézményi, mind a képzési területi rangsorokban előkelő helyeken szerepel.
Évek óta áll szoros együttműködésben a Givaudan Hungary Kft. és a Szegedi Tduományegyetem. A társaság duális képzési és szakmai gyakorlati helyszínként segíti a szegedi hallgatók tanulmányait, és idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
A Diákhitel Központ mindig is nagy hangsúlyt fektetett a társadalmi felelősségvállalásra, melynek középpontjában az edukáció és a tehetséggondozás áll. Ennek jegyében a társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy széles körű tájékoztatást nyújtson a fiataloknak az alapvető pénzügyi ismeretekről, segítse a pénzügyi kultúra terjesztését és támogassa a feltörekvő tehetségeket. A társaság idén is kiemelten támogatja az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.
Több ezer középiskolást vár nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem 2018. november 29-én, csütörtökön 8 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a képzési kiállításon a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg részletesebben az SZTE képzési kínálatát.
Több ezer középiskolást vár nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem 2018. november 29-én, csütörtökön 8 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a képzési kiállításon a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg részletesebben az SZTE képzési kínálatát.
A lézerkutatás társadalmi hasznáról is szólt a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadásában az idei fizikai Nobel-díjas Gérard Mourou. Az ELI ötletgazdájaként ismert tudós tiszteletére bővítették a szegedi ELI-ALPS épülete előtti lézeres tudománytörténeti idővonalat. A Nobel-díjas híresség autogramot adott és szelfizett a szegedi egyetemistákkal.
Gérard Mourou professzor, lézerfizikus, a 2018. évi fizikai Nobel-díj egyik kitüntetettje 2018. november 15-én, csütörtökön 11 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében előadást tart. Az előadás az SZTE polgárai számára nyilvános.
A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei.
Találkozó időpontja: 2018. 11. 18. (VASÁRNAP) – 09:00 óra
Találkozó helyzíne: Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Túratáv: 30 KM
TALÁLKOZÓ IDŐPONTJA: 2018. 11. 17. (SZOMBAT) 08:50 | INDULÁS: 9:00
TALÁLKOZÓ HELYSZÍNE: ÚJSZEGED, TORONTÁL TÉR | PARKOLÓ
A folyamatosságot és a konszenzuson alapuló döntéselőkészítést tartja az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar legfőbb értékének a második vezetői ciklusa második felénél járó Dr. Mucsi László dékán. Az SZTE legnagyobb létszámú, tekintélyes egyetemi karának vezetőjét a TTIK oktatási, kutatási tevékenységéről, valamint a finanszírozási és az integrációs irányokról is kérdeztük.
Nyilvánosságra hozta a legjobb feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai felsőoktatási intézmények 300-as listáját a Quacquarelli Symonds (QS). A rangsorban a 26. helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem, ezzel a rangsorolt intézmények legjobb nyolc százalékában szerepel.