A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 14 millió forint ösztöndíjjal ismerte el az egyetem legkiválóbb hallgatóinak teljesítményét.
Az egyetem tizenegy hallgatója részesült elismerésben kiemelkedő tudományos és tanulmányi eredményeiért.
Kérjük tekintse meg az alábbi tájékoztatót, mely a 2014. július 6-án rendezett Díjátadó Ünnepség összefoglaló adatait tartalmazza! Letölthető tájékoztató
A külföldi diákok elégedettsége alapján nemzetközi viszonylatban „Kiemelkedő” minősítést kapott a szegedi universitas, mely a HVG Diploma 2015 című felsőoktatási mellékletében a harmadik helyet szerezte meg a magyarországi egyetemek versenyében, vidéken pedig első lett.
A Kép és képtelenség kiállításon a Google Glass-ra, Leap Motion-re és egyéb eszközökre épülő installációkkal együtt a művészek, hackerek és gamerek kreatív felhasználásai, ötletei is megjelennek. Az Augmented Reality-maszk, a Layar alkalmazás, az Xbox Kinect, az Oculus Rift és a 3D nyomtatóval készült, a virtuális látást támogató eszközök is megtekinthetők.
A kiállítás megtekinthető a Capa Központban:
2014. november 17. – 2015. március 1. között
Hogyan lehet összeegyeztetni a családot a tudományos karrierrel? Miként lehet nőként boldogulni az akadémia világában, a vállalati szférában? Ezekre a kérdésekre is válaszolnak a „Nők a tudományban” című országos konferencia előadói 2014. november 6-án a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Október végén ünnepélyes keretek között Szegeden zárul az NIIF Intézet és három egyetem (Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) konzorciuma által végrehajtott, két éven át tartó szuperszámítógépes kutatási, szolgáltatásfejlesztési és oktatási program.