2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
GTK Bál 2014

Közgazdászok bálja a TIK-ben

Nem csak a SZTE SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ földszinti „főhajója", hanem a bejárattól balra található kisterem is megtelt asztalokkal a közgazdászok péntek esti bálján, amelyre 600-nál is több vendéget regisztráltak.

Az esemény fővédnöke a Magyar Közgazdasági Társaság, első számú támogatója pedig a CIB bank volt.


GTK bál 2014Mind a hallgatói köszöntő, mind Vilmányi Márton kari dékán felvezetője frappánsan rövid volt - az elsősök és a végzősök tánca pedig látványos. Az ételen és az italon túl már csak zene és táncos lábú fiatalok tömege kell a jó bálhoz – péntek este a Zsomboys gondoskodott a talpalávalóról, s a zene találkozott a döntő többségében hallgatókból verbuválódó báli közönség igényével.


Ezúttal Szegeden egy nagyobb plakáton feltűnt Korda György is, aki 6 esztendővel ezelőtt a Forrásban még élőben hozta tűzbe a fiatalokat. Itt most a pókerasztalt őrizte TIK-ben, ahol bárki megkísérthette a szerencsét.


A bálkirályi és a bálkirálynői címet idén Kovács György és Farkas Beáta oktatók nyerték, a vendégek sokáig kitartottak, a hajnali ötórás zárás még szép létszámot "érintett".


Forrás: délmagyar.hu

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket