2024. október 4., péntek
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
honlap-fejlec-_13

A stockholmi Nobel-héten népszerűsítette a kémia tudományát Viczián Dániel, az SZTE vegyész hallgatója

Frakkban bulizott, tapsolt a Nobel-díj átadó ceremónián, a kémia magával ragadó világáról tartott prezentációt a „Stockholm International Youth Science Seminar” előadójaként Viczián Dániel. A Szegedi Tudományegyetem elsőéves vegyészhallgatója versenyen nyerte el a jogot arra, hogy Magyarország képviseletében egyetlen fiatalként részt vehetett a svédországi Nobel-hét legjelesebb programjain. Viczián Dánielt a nanokompozitok mellett Nobel-díjas élményeiről is kérdeztük.

A tudóspalánta Viczián Dániel, az SZTE elsőéves vegyészhallgatója aktív részese lehetett a 2023-as stockholmi Nobel-hét programjainak. A svédországi Nobel-hét rendezvény-sorozatához tartozott a „Stockholm International Youth Science Seminar” is, ahol a szegedi egyetemista, Viczián Dániel népszerűsítette a kémia tudományát.

V_Dani_Lecture_W-5 Viczián Dániel olyan kutatási eredményeket mutatott be, amelyekhez maga is hozzájárult, mivel bekapcsolódott a Szegedi Tudományegyetem MTA-SZTE „Lendület” Biokolloidok Kutatócsoportjának munkájába. Fotó: Sahin-Tóth István

Szegedi siker a SIYSS-színpadon

A Nobel-díj átadási ünnepségre és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumra 2001 óta minden évben delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Magyar Innovációs Szövetség. A MISZ 2023-as pályázatán Viczián Dániel nyerte el a részvételi lehetőséget. A szegedi egyetemista „edzett versenyző”, hiszen középiskolás korában is sorra nyerte a hazai és nemzetközi tanulmányi próbákat. Legutóbb a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia III. díjasaként azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy olyan kutatási eredményeket mutatott be, amelyekhez gimnazistaként maga is hozzájárult, mivel bekapcsolódott a Szegedi Tudományegyetem MTA-SZTE „Lendület” Biokolloidok Kutatócsoportjának munkájába.

V_Dani_Lecture_W-2

„Munkánk középpontjában az enzimszerű aktivitású többkomponensű anyagok – kompozitok – fejlesztése áll” – kezdte előadását a stockholmi Nobel-héten az SZTE hallgatója, aki egyedül képviselte hazánkat a SIYSS színpadán

„Konkrétan mangán(IV)-oxid (MnO2) és cérium(IV)-oxid (CeO2) nanorészecskéket használtunk, amelyekről ismert, hogy több antioxidáns enzimet, például katalázt és szuperoxid-diszmutázt utánoznak” – ajánlotta témáját az SZTE ifjú kutató-hallgatója az érdeklődők figyelmébe a SIYSS honlapján.

V_Dani_Lecture_W-13

„A világ működését felfedező fiatal elmék valóban inspirálók. A SIYSS reményt kelt bennem!
– fogalmazott a Stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Fórum prezentációit összekapcsoló műsorvezető. Fotó: Sahin-Tóth István

A világ különböző országaiból legfeljebb 25 kvalifikáltathatja magát. A 2023. december 4. és 11. közötti rendezvényen 13 országból 18 fiatal kutató vett részt.

V_Dani_Lecture_W-36

„Többfunkciós nanokompozitok: szintézise és antioxidáns hatásuk vizsgálata kolloid rendszerekben” című előadásával nagy tapsot kapott a 42. „Stockholm International Youth Science Seminar”, azaz a SIYSS színpadán Viczián Dániel. Az MTA-SZTE „Lendület” Biokolloid Kutatócsoportról és saját kutatási eredményeiről készített prezentációját nagy magabiztossággal adta elő a Filmstaden Sergel, Stockholm mozi-centrumában. Angol nyelvű előadását kiváló diasorral illusztrálta.

SIYSS_-_Stockholm_International_Youth_Science_Seminar_-_FB_20231207_j

A Stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Fórumon 13 országból 18 fiatal kutató vett részt. A programok megszervezését és megvalósítását önkéntesek, mentorok segítették. Fotó: SIYSS

Tudományos műfajok próbája

– 18 éves, de már 7-8 alkalommal tartott prezentációt tudományos témáról. Mi a SIYSS különlegessége? – kérdeztük az ifjú tudóst a stockholmi program után.

– Eddig versenyeken vettem részt, ahol szakértő zsűrinek beszéltem a projektről azzal a céllal, hogy jó értékelést kapjak. Most középiskolás diákok előtt kellett szerepelnem, meg kellett szólítanom őket. A cél az volt, hogy a diákok inspirálódjanak, kapjanak valamit a SIYSS programján, még ha a tudományos téma részleteit nem is értik meg teljesen – magyarázta.

V_Dani_Lecture_W-9

A Filmstaden Sergel, Stockholm mozi-centrumának nagytermében középiskolás diákok kísérték figyelemmel a 7-7 percresre szabott ismeretterjesztő SIYSS-előadásokat. Fotó: Sahin-Tóth István

– Hét perces előadása után a másik tudományos műfaj, a poszterbemutató következett. Az előadása rajzos-képes összefoglalóját beborító tabló előtt állva órákon át kellett válaszolni az érdeklődők kérdéseire. Elérte a célját?

– Abszolút. Az egyik célom az volt, hogy az önzsűrim szerint is jó legyen. Tehát belülről jónak éreztem az előadást. A vártnál jóval aktívabb kérdéssort kaptam a poszterbemutató után.

Viczian_Daniel_SIYSS_poszterekkel_-_MISZ_FB_-_20231208_j

Az előadást követő poszterbemutatón órákon át válaszolt a kérdésekre az SZTE vegyészhallgatója, Viczián Dániel. Fotó: SIYSS

– Emlékezetes kérdést kapott-e?

– Tudományos szempontból nem kaptam olyan kérdést, amire ne számítottam volna. Érdeklődő jellegűek voltak a kérdések. Meglepett, hogy milyen gyakran kérdeztek a kutatási eredmény gyakorlati felhasználhatóságáról. Sokan érdeklődtek a személyemről, a tudománnyal való kapcsolatomról. Honnan szereztem inspirációt?

Viczian_Daniel_-_SIYSS_FB_20231031

– Mi volt a válasza?

– Elmondtam, hogy a témám új és aktívan kutatott terület. Számos ígéretes ipari hasznosításra nyílik lehetőség. Ezek közül általában a gyógyszer- és az élelmiszeripart emeltem ki. Arra biztattam a nálam fiatalabb diákokat, hogy ha bármilyen kicsi téma is érdekli őket, akkor ne féljenek kérdezni. Ha valami érdekli őket, ha valaminek a tanulása iránt motivációt éreznek, az nagyon jó jel. Bátran menjenek az érdeklődésük után!

V_Dani_Lecture_W-17

Több mint 850 középiskolás vett részt a Stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Fórumon. A 2023. december 6-i délelőttön Viczián Dániel és további 3 fiatal előadó prezentációja igazolta, hogy a kémia nem csak kémcsövekről és kémiai reakciókról szól. A kémia az anyag és átalakulásai megértésének művészete. A tudományterület a molekulák mikrokozmikus világától kezdve a monumentális áttörésekig számos izgalmas témát kínál a kutatók számára.

V_Dani_Lecture_W-39

A kémia az anyag és átalakulásai megértésének művészete - igazolta Viczián Dániel és további három fiatal prezentációja, kérdésekre adott válaszai a stockholmi tudományos fórumon. Fotó: Sahin-Tóth István

Magyarok a díjátadón

A fizika, a kémia és a fiziológia tudományát, majd az irodalom és a béke ügyét sorolta díjazásra méltó területnek Alfred Nobel a végrendeletében. A dobogós három tudományterületre a 2023-as Nobel-héten külön figyelem irányult az SZTE közösségében. Ennek oka az is, hogy három, a szegedi egyetemhez is kötődő, kitüntetett magyar kutató neve szerepelt a stockholmi Nobel-hét programjaiban.

Foto_-_EuropressAFP_Claudio_Bresciani

Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora a svéd királytól, XVI. Károly Gusztávtól vette át a Nobel-díjat. Fotó: Europress,AFP, Claudio Bresciani

A fiziológiai Nobel-díjjal jutalmazott Karikó Katalin az SZTE kutatóprofesszoraként, a magyar kutatónők közül elsőként kapta meg a kitüntetést.

Krausz_Ferenc_a_Nobel-dij_atado_ceremonian_20231210_MTI_Koszticsak_Szilard

A fizikai Nobel-díjas Krausz Ferenc kitüntetését azoknak a kísérleteinek is köszönheti, melyeket a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetben vitt sikerre. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A fizikai Nobel-díjban részesülő Krausz Ferenc a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban kísérletező kutatóként vette át az aranyérmet és az oklevelet.

V_Dani_Lecture_W-44

Több mint 850 középiskolás vett részt a Stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Fórumon, ahol az SZTE vegyészhallgatója, Viczián Dániel előadásával hatalmas tapsot aratott. Fotó: Sahin-Tóth István

Viczián Dániel, az SZTE hallgatója az SIYSS sztárjaként kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a stockholmi Nobel-hét programjain.

Nagykovetseg_fogadas_W-246

Az SZTE két polgára – a Nobel-díjas Karikó Katalin kutatóprofesszor és Viczián Dániel vegyészhallgató – Szeged után Magyarország stockholmi nagykövetségén is találkozott. Fotó Sahin-Tóth István

Nobel-díjasokkal, köztük a két magyar kitüntetettel Viczián Dániel többször is találkozhatott. Karikó Katalinnal, az SZTE kutatóprofesszorával még 2023. október 12-én, a Nobel-díjas tudós szegedi látogatásán nyílt alkalma megismerkedni és kérdezni a hallgatói szeminárium egyik moderátoraként.

Nagykovetseg_fogadas_W-284

A Nobel-díjas Krausz Ferenc készségesen meghallgatta az SZTE vegyészhallgatója, Viczián Dániel kutatói bemutatkozását a stockholmi magyar nagykövetségen, a kitüntetettek tiszteletére adott fogadáson. Fotó: Sahin-Tóth István

– Emlékezetes program a magyar nagykövetség 2023. december 9-i díszebédje, ahol Karikó Katalin mellett Krausz Ferenccel is válthattam néhány szót– mesélte lelkesen a szegedi vegyészhallgató.

Lázas öltözködéssel kezdődött Viczián Dániel és a SIYSS további 17 tudóspalántája számára 2023. december 10., a Nobel-díj átadó ceremónia napja.

SIYSS_-_Stockholm_International_Youth_Science_Seminar_-_FB_20231210_j

A SIYSS ifjú tudóspalántái díszruhát öltöttek, izgatottan készültek a Nobel-díj átadó ceremóniára. Az indulás előtti pillanatokban készült fényképen az álló sorban, jobbról a negyedik fiatalember Viczián Dániel, az SZTE hallgatója, Magyarország képviseletében. Fotó: SIYSS

– Felöltöttük formális viseletünket: a fiúk frakkot, a lányok nagyestélyit. Szerencsére Stockholmban kínáltak bérlési lehetőséget, a frakkot ránk igazították, ruhapróba is volt. A díszruhás társaságról jó sok fotót készítettek az SIYSS szervezői, majd taxiba ültünk és a Zenepalotába, a Nobel-díj-átadó helyszínére utaztunk – idézte föl a jeles nap izgalmát.

„Oh, két magyar Nobel-díjas?!” – jegyezték meg többen is, amikor a fiatal tudósok a Zenepalota „kakasülőjén” a ceremónia programját nézegették. Akadt, aki Viczián Dánielhez fordulva hozzátette: „Ez igazán különleges élmény lehet.” S ebben megegyeztek.

Sved_nagykovetsegen_Krausz_es_Kariko_MTI_Koszticsak_20231209

A két magyar Nobel-díjas, Karikó katalin és Krausz Ferenc örül a másik sikerének is. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

– Gyakrabban azt kaptam kérdésként, hogy „Találkoztál-e már velük?”, „Milyennek ismerted meg őket?”, „Milyen érzés volt beszélgetni velük?” Elmondtam, amit tapasztaltam, amikor Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemre látogatott, több ezren láthatták és tapasztalhatták: nagyon közvetlen ember. Lelkes és tapasztalatom szerint szívesen beszélget érdeklődő fiatalokkal. Elmondtam: mindenképpen érdemes vele egy kicsit beszélgetni. Meglepően hasonló kutatónak ismertem meg Krausz Ferencet a stockholmi magyar nagykövetségen. Aranyos, nyitott ember. Nem látszott rajta sem, hogy belefáradt volna abba az iszonyú sok kérdésbe és közös fotó kérésbe, amiben része volt a stockholmi Nobel-héten.

Ceremonia_j

A Nobel-díj átadó ceremónia jelentette a a csúcspontot a SIYSS 2023. december 4-11. közötti programjának résztvevői számára is

A banketten, a Stockholm Városházájának nagytermében tartott díszvacsorára csak a SIYSS két képviselője kapott helyet. A fiatalok többsége, köztük a szegedi vegyészhallgató, egy kisebb teremben kivetítőn nézhette a szomszédban történteket, miközben a díszvacsora fogásait nekik is felszolgálták.

– Ennek megvolt az az előnye, hogy egy családi vacsora felszabadultságában, magunk között ünnepelhettünk – sok nevetgéléssel, beszélgetéssel fűszerezve. Mi felállhattunk például vacsora közben is, ami nem történhetett volna meg egy olyan formális környezetben, ahol a svéd király és a családja is jelen van – avatott be a Nobel-ünnepség szabályaiba Viczián Dániel.

NightCap: a Nobel bankett folytatása

Királyi bulival búcsúztatta a KTH Royal Institute of Technology a 2023. október 2-vel induló stockholmi Nobel-heteket. A KTH nyílt előadása, kulturális éjszakája, a Nobel Week Lights rendezvényei után 2023. december 10-én megrendezte a Students’ Nobel NightCap, SNNC rendezvényt.

SNNC_j_Photo-2023-06-02-17-08-02_800

Svédország legnagyobb műszaki egyeteme, a KTH Királyi Technológiai Intézet rendezte meg a 2023. december 10-ről 11-re virradó éjjel kihagyhatatlan rendezvényt, a Students' Nobel NightCap, SNNC-bulit. Fotó: SNNC

Fekete-fehér díszruhában a férfiak, a nők estélyiben, mégis lazán: az egyetemisták mellett Nobel-díjasok és politikusok is megjelennek az 1978 óta hagyományos SNNC partin.

– Az SNNC az eddigi legfurcsább, legkülönösebb esemény volt, amin valaha részt vettem – árulta el Viczián Dániel. – Egy órát álltunk sorba, óriási tömeg szeretett volna bejutni a bulira. A „white tie” volt a dress code. A gazdaegyetem, a KTH egyik épületét elvarázsolták, s egy-egy adott tematika szerint berendezték. Minden helyiségben valami szokatlanra bukkant a belépő. Mindenféle stílust, hangulatot, italt oda varázsoltak az épületbe. Minden igényt kielégítettek. Bármerre indultunk, soha nem tudtuk, hogy mire – milyen zenére és díszletre, hangulatra – bukkanunk, ha kinyitjuk az ajtót és belépünk az adott terembe. Nagyon érdekes hatást keltett például az a terem, ahol minden villódzott, miközben frakkban és nagyestélyiben diszkóztak a fiatalok. Innen tovább sétálva nyugodt, kellemes színvilágú, alternatív zenét kínáló terembe jutottunk. A lépcső tetején, egy rózsaszín szobában csoki-szökőkút fogadta a belépőt. A teraszon a barbecue-szósz ínycsiklandozó illata várt. Egy újabb terem hófehér eleganciát árasztott, klasszikus zenevilággal. Egy újabb helyen színjátszás, tovább haladva tánc és flash mob ejtett ámulatba. Ahol buliztak, ott füst gomolygott a táncparketten. Aki elegendő italpultot meglátogatott, az pecsétet kapott. Az öt pecsét tulajdonosa meglátogathatott egy titkos szobát. De én nem jártam elegendő italpultnál ahhoz, hogy beszámolhassak a titkos hely titkairól… Az SIYSS csapat esetében a bulizás beszélgetésből és némi italozásból állt egy könnyed, lendületes zenét játszó teremben. Jó csevegés alakult ki, miután minden termet végigjártunk. Hajnali négy-öt órakor ültünk taxiba és indultunk vissza a hotelbe… 2023. december 11-ig így is részesültünk Alfred Nobel hagyatékéból.

Újszászi Ilona

Fotók: Sahin-Tóth István; MTI / Koszticsák Szilárd;

Europress,AFP, Claudio Bresciani; SIYSS, SNNC

 

Korábban írtuk:

Megérkezett a stockholmi Nobel-hetekre Karikó Katalin és Viczián Dániel is

Viczián Dániel, a kétszeres ezüstérmes diákolimpikon a Nobel-díj átadóra is hivatalos

Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket