2024. december 22., vasárnap
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

honlap-fejlec-13

Az SZTE első helyen végzett Magyarországon a biológiai tudományok területén a QS rangsora alapján

A Szegedi Tudományegyetem, amely évek óta Magyarország legjobb egyeteme a brit Quacquarelli Symonds (QS) összegyetemi világrangsorában, kiválóan szerepelt a frissen megjelent tudomány- és szakterületi listákon. A 2023. március 22-én nyilvánosságra hozott eredmények alapján az SZTE holtversenyben első helyen végzett biológiai tudományok területén magyar viszonylatban. Emellett több területen előrelépett a nemzetközi rangsorban, és új tudományterületi listára is felkerült.

Több szakterületen is kiváló eredményt ért el és javított korábbi helyezésén a Szegedi Tudományegyetem a QS World University Rankings by Subject legfrissebb kiadásában. A legjobb eredményt az SZTE magyar viszonylatban a biológiai tudományok területén szerezte, holtversenyben első helyen végzett Magyarországon. A nemzetközi mezőnyben a 451–500. helyet őrizte meg ezen a területen.

A biológia az élet- és orvostudományok tudományterületi kategóriába tartozik a QS rangsorában. A szegedi universitas – tavalyi helyezését megőrizve – a 401-450. helyen végzett az utóbbi listán, amivel Magyarországon holtversenyes második helyet szerzett.

Szintén az élet- és orvostudományok tágabb kategóriája alatt állítja fel a QS az orvostudományi, valamint a gyógyszerészet és gyógyszertudományok szakterületi rangsorait. Előbbiben az SZTE idén ötven hellyel előbbre lépett, a 301-350. pozícióban szerepel, utóbbiban – a tavalyi helyezését megőrizve – szintén a 301-350. kategóriában végzett. A magyar mezőnyben mindkét helyezés második helyet jelent a QS listáján, ami azt bizonyítja, hogy Magyarországon az orvos- és a gyógyszerészképzésben, továbbá a kapcsolódó kutatásokban is élenjáró intézmény a Szegedi Tudományegyetem.

Az SZTE kiváló teljesítményét fémjelzi, hogy idén felkerült a természettudományok tudományterületi listájára is, a 451-500. helyen (ez hazai viszonylatban holtversenyes harmadik helynek számít). E lista égisze alatt ötven hellyel javította pozícióját a kémia szakterületi rangsorban (451-500. helyezés, magyarok között második hely), valamint 601-620. helyet szerzett a fizika és csillagászat tematikus listában (negyedik hely magyar viszonylatban).

A tavalyi évben a Szegedi Tudományegyetem – a mérnöki és műszaki tudományokon belül – először került fel a számítástudományok és informatika szakterületi rangsorra, akkor a 651-670. helyezést érte el nemzetközi összehasonlításban. Az idei évben itt is javított az SZTE: a 601-650. helyen szerepel, ami dobogós harmadik helyet jelent a hazai mezőnyben.

A világ egyik legelismertebb felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége az idei felmérésében 5 tudományterületen és 54 szakterületen belül 1594 felsőoktatási intézményt rangsorolt, miközben több mint 16,4 millió tudományos munkát és mintegy 117,8 millió hivatkozást vizsgált át. A listák összeállításakor figyelembe vették – szakterületenként eltérő súlyozással – az akadémiai szféra és a munkáltatók felsőoktatási intézményekről adott értékeléseit, a tudományos munkák idézettségét jellemző két mutatót: az egy műre eső idézetek számát és a Hirsch-indexet, valamint a kutatási együttműködések nemzetközi sokszínűségét.

SZTEinfo

Borítókép: QS Certificate Fotó: QS Subject Ranking

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket