Szeged két napra a klímaváltozás és a természeti veszélyek kutatásának fővárosává vált. A Szegedi Tudományegyetem TTIK Geoinformatikai, Természeti- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2023. március 23-án és 24-én a EUGLOHRIA Seeding Grant támogatásával, nemzetközi konferenciát és workshopot szervezett „Natural Hazards and Climate Change” címmel, amelyen nemcsak a földrengések, aszályok és árvizek összefüggéseit de a klímaváltozás népegészségügyi és járványügyi hatásait is vizsgálták.
A közelmúltban számos természeti katasztrófa híre járta be a sajtót, a tavalyi országos aszály, a februári törökországi földrengés, vagy a nemrég halálos áldozatot is követelő porvihar kapcsán. A klímaváltozással egyes természeti katasztrófák kialakulásának gyakorisága nőhet, és ez sok esetben az emberi életet és az emberi egészéget is veszélyeztetheti. Több ilyen eseményre kell a jövőben számítanunk? Előre jelezhető ezek kialakulása? Fel lehet minderre társadalmi szinten készülni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a konferencia, négy kontinens mintegy 100 szakemberének részvételével.
Az esemény megnyitóján Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket.
Prof. Dr. Zakar Péter hangsúlyozta, hogy szükség van a cselekvő tudósokra, akik megoldásokat javasolnak a természeti veszélyek okozta károk mérséklésére, Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Mindig nagy öröm, ha olyan tudományos fórumnak adunk otthont, amely aktuális és fontos témát dolgoz fel és komoly nemzetközi érdeklődésre tart számot. Hiszen intézményfejlesztési stratégiánk egyik legfőbb alappillérét éppen a külföldi kapcsolatok ápolása és bővítése jelenti. Ne vegyék szerénytelenségnek, de mivel rektorhelyettesként az említett feladatkör éppen hozzám tartozik, elmondhatom, hogy az utóbbi években soha nem látott mértékű előrelépést sikerült elérnünk ezen a téren. Számos együttműködési megállapodást kötöttünk felsőoktatási centrumokkal, kutatóintézetekkel, valamint hazai és multinacionális vállalatokkal – nemcsak Európában, hanem más kontinenseken is. Emellett több rangos, nemzetközi szintű szakmai tanácskozást is szerveztünk az elmúlt időszak során. Úgy gondolom, a mostani esemény is mérföldkőnek számít szakmai kapcsolati hálónk erősítése szempontjából – mondta el Prof. Dr. Zakar Péter.
Az esemény díszvendége Talantbek Kushchubekov, Kirgizisztán magyarországi nagykövete volt, akinek hazájában szintén súlyos gondokat okoz a klímaváltozás.
A nagykövet nem csak a megnyitón vett részt, hanem több előadást is meghallgatott, Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Kritikus méreteket ölt a klímaváltozás, és veszélyezteti többek között a hegyvidéki ökoszisztémákat is, amelyek hazámban és globálisan is rendkívül jelentősek. A hegyvidéki régiók adnak otthont a világ 34 biodiverzitás-hotspotja közül 25-nek. Az emberiség felének édesvízi erőforrást jelentenek – például Kirgizisztánban, ahol több mint 8000 gleccser táplálja az édesvízkészleteket és a régió főbb folyóit. A Kirgiz Köztársaság függetlensége óta mindig is támogatta a fenntarthatóságot, ezért is vettünk részt elhívatottan a konferencián – mondta el a nagykövet a megnyitón.
A szervezők részéről Dr. Sipos György, az SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék tanszékvezetője mondott beszédet, aki hangsúlyozta, hogy az idei év rendkívül különleges a Földrajzi és Földtudományi Intézet életében, hiszen a szegedi földrajzoktatás 100. évfordulóját ünnepelik.
–
– Itt Szegeden pontosan ismerjük a természet erejét: 144 évvel ezelőtt ugyanis aTisza, szeretett folyónk gyakorlatilag az egész várost elpusztította. A szegedieknek azonban sikerült újjáépíteni, újjáéleszteni és a város minden eddiginél szebb lett. A földrajz összetett tudomány, amely képes megérteni és szintetizálni az egymással összefüggő adatokat, és ennek alapján akár jövőbeli folyamatokat is előre tud jelezni. Azáltal, hogy sikeres együttműködést kezdeményezünk a tudósok, az érintettek és a társadalom között, így az Önök segítségével talán nemcsak elszenvedni de befolyásolni is tudjuk majd a ránk váró, klímaváltozáshoz kapcsolódó problémákat. Biztos vagyok benne, hogy a geográfusok és a földtudósok a jövő formálóivá válhatnak – húzta alá a főszervező.
Kovács-Jerney Ádám fotói a képre kattintva megtekinthetőek |
A konferenciát az árvizek, földrengések, aszályok mellett jelentős részben az egészségügyi vonatkozásoknak szentelték, hiszen például a járványok kialakulása, vagy az egyre gyakoribb hőhullámok során jelentkező hőstressz az emberiséget fenyegető természeti veszélyek sorába illeszkedik, s a klímaváltozás nem kis részben ráerősít e veszélyek nagyságára. Ezért a konferencián meghívott előadók, egy külön szekció és egy workshop keretében is azt vizsgálták, hogy a földrajz és a földtudományok térbeli látásmódja és kutatási eszközkészlete miként hasznosítható a népegészségügy terén.
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajz és Földtudományi Intézet „Natural Hazards and Climate Change” – Természeti veszélyek és a klímaváltozás című, nemzetközi konferencián amerikai, ázsiai, afrikai és európai tudósok is részt vettek, valamint a Szegedi Tudományegyetem több területéről érkeztek nemzetközileg is elismert kutatók, mint például Röst Gergely, az SZTE Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék vezetője..
A pandémia matematikai aspektusát vizsgálta Dr. Röst Gergely, Fotó: Kovács Jerney Ádám
A kétnapos konferencia szervezői remélik, hogy sikerül felhívni a figyelmet a nemzetközi tudóstársadalmon keresztül arra, hogy a szemléletváltással és összefogással lehet mérsékelni az egyre fokozódó és népegészségügyi szempontból erősödő természeti veszélyek hatásait.
Lévai Ferenc
Nyitókép: A konferencia résztvevői az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet nagyelőadójában, 2023.03.23-án, Fotó: Kovács-Jerney Ádám