Rendezvénynaptár
-
október 14.11:00 - 13:00
-
október 16.18:00 - 20:00Online védés
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekcióját április 12-15. között a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara rendezi. A tudományos seregszemlén 148 tanulmányt értékel a szakmai zsűri.
— A hazai felsőoktatás legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléje a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, amely április 3-án nyitott Győrben az Állam- és Jogtudományi Szekcióval. A grandiózus konferencia sorozat április 27-én zárul Szekszárdon, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekcióval — hallottuk Prof. Dr. Weiszburg Tamástól. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke elmondta, hogy az OTDK Magyarország legnagyobb egybefüggő tudományos rendezvénye, mintegy 14 ezer résztvevővel, akik közül az 5 ezer előadó diák 16 szekcióban mutathatja be tudományos pályamunkáját. A kémia és vegyipar a kezdetek óta önálló szekciót kapott, a tudományág 20. századi robbanásszerű fejlődésének köszönhetően.
Képgaléria a megnyitóról. Fotó: Samu Angelika, Kiss Márton |
Dr. Kukovecz Ákostól, az SZTE TTIK Kémiai Intézet intézetvezető egyetemi tanárától, az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció ügyvezető társelnökétől megtudtuk, hogy a konferencia alatt 143 pályamunkát mutatnak be a részt vevő egyetemisták 15 tagozatban. Többek között anyagtudomány, élelmiszer- és gyógyszerkémia, szerves kémia, fizikai kémia témakörben. A rendezvényen minden lényeges magyar kémiai képzőhely képviselteti magát. Legnagyobb arányban a BME, az SZTE és az ELTE, de határon túli diákok, megfigyelő tanárok és zsűri tagok is részt vesznek a Kárpát-medencei kémiai seregszemlén.
Dr. Kukovecz Ákos, az SZTE TTIK Kémiai Intézet intézetvezető egyetemi tanára,
az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció ügyvezető társelnöke
— A szegedi egyetemé a számok alapján az ország első kémiai intézete. Alátámasztják ezt a megjelent magas minőségű cikkek, az elnyert Lendület pályázatok. Kiválóság jellemzi a szegedi kémikus oktatást, amely egy dinamikusan fejlődő képzési ág. A vegyészmérnök képzést most indítottuk el. Az idei felvételi számok jelentős emelkedést produkáltak a jelentkezésekben anélkül, hogy a kémiaiak csökkentek volna — szemléltette a sikereket Dr. Kukovecz Ákos.
A természettudományos pálya népszerűsítését célozza az Országos Tudományos Diákköri Tanács új stratégiája: az OTDK rendszerét kinyitották a középiskolás tehetséggondozás felé is. A szervezők célja ezzel, hogy a mintegy 70 éve működő OTDK-mozgalom tapasztalataira építkezve segítsék a tehetségek mielőbbi felismerését, kibontakozását, a diákok érdeklődési köréhez igazodó, felfedezésen alapuló tehetségfejlesztését. A középiskolás diákok többek között az űrkémia, a fényképezés kémiája és biolumineszcencia - világító tengervíz témakörben adhatták be posztereiket. Mintegy 100 fiatal, 32 csapatban pályázott, akik közül a 15 legjobb csapat, 35 középiskolás diák április 14-én, pénteken mutathatja be a munkáját a poszterszekcióban.
Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese
Az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció április 12-i megnyitóján Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese felhívta a részt vevő egyetemisták figyelmét, hogy a zsűri nem vizsgáztatni szeretné őket. — Higgyék el, hogy önök a téma szakértői, akik a legjobban értenek hozzá — bíztatta a pályázókat a rektorhelyettes.
Skodáné Földes Rita, a Kémiai Szakmai Bizottság elnöke az elmúlt évekre visszatekintve megjegyezte, hogy a pandémia miatt online térbe került konferencia abból a szempontból volt a legnehezebb, hogy a laboros kísérletek akkor elmaradtak.
Prof. Dr. Horváth Dezső, az SZTE TTIK dékánja, az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció ügyvezető elnöke arra bíztatta a résztvevőket, hogy merjenek kérdezni. Az OTDK nagyon jó alkalom arra, hogy megtanulják és gyakorolják a tudományos vitát.
A konferencia résztvevői értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, a legjobbak közül is a legkiválóbbakat a Pro Scientia Aranyéremmel jutalmazzák. Az elmúlt 20 évben a szegedi egyetemről a kémia-vegyipar területén 10 diákot tüntettek ki és 13 mestertanárt ismertek el ezzel a díjjal.
A 36. OTDK programjainak főtámogatója a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ugyancsak főtámogatóként járul hozzá az idei konferencia sorozat sikeréhez a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is azzal, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium közreműködésével – külön menetjegy megváltása nélkül – 2. kocsiosztályon díjmentes vasúti utazást biztosítanak a 36. OTDK résztvevőinek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pedig az OTDK-val kapcsolatos digitális kommunikációs tevékenység jövőbeni megújításához nyújt jelentős pénzügyi segítséget.
A szegedi szekciót 14 gazdasági szereplő támogatja összesen mintegy 5 millió forint értékű jutalommal. Az eredményhirdetést április 15-én, szombaton tartják az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
SZTEinfo: Bobkó Anna
Fotó: Samu Angelika, Kiss Márton