Az SZTE Karriernapon minden eddiginél több kiállító mutatkozik be a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az egyetem végzős hallgatói április 18-án információt kapnak a cégek nyitott gyakornoki pozícióiról, az állásajánlatokról és a későbbi elhelyezkedési lehetőségekről.
A régió és az ország legmeghatározóbb 80 cége a nyitott gyakornoki pozíciókról, állásajánlatokról és a későbbi elhelyezkedési lehetőségekről tájékoztatja a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit április 18-án az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A kiállítók az informatikai, gazdasági és mérnöki profil mellett a jogi, bölcsészeti, orvosi és természettudományi szakterületet is képviselik.
Az állásbörzével párhuzamosan a TIK kiállító terében hat előadással várják az érdeklődőket. Szó lesz a személy-karrier illeszkedés pszichológiai jelentőségéről, majd arról is képet kapnak az érdeklődők, hogy milyen soft skillek jelentenek versenyelőnyt a munkáltatók körében. A sikerhez vezető út nulladik lépése a felkészülés. Az előadás a kiválasztási folyamat egyes állomásaihoz ad hasznos útravalót az előszűréstől a különböző interjútípusokig bezáróan. Meghívott vendég lesz egy digitális nomád is, aki online marketing szakemberként a helyfüggetlen vállalkozói életforma tapasztalatairól, érdekességeiről osztja meg gondolatait. A hallgatók kérésére egy olyan téma is terítékre kerül, mely sok végzés előtt állót intenzíven foglalkoztat: hogyan lehet minőségi kapcsolatokat építeni? A kapcsolat, mint befektetés és iránytű hogyan segítheti, kísérheti pályafutásukat. Végül a vitakultúra jegyében hatásos praktikákat tanulhatnak mindazok, akik hisznek abban, hogy a vitázás tanulható, a lényeglátás fejleszthető, és mindig van eszközünk arra, hogy kordában tudjuk tartani egy vita lefolyását.
A végzősök április 18-ra rektori szünetet kapnak.
A rendezvény megnyitóján adják át az SZTE Alma Mater-díjat és az őszi állásbörze Kedvenc Kiállítója díját is. A részletes program itt érhető el.
SZTEinfo