honlap-fejlec-2

Idén is nagy dobásra készül az SZTE a Kutatók Éjszakáján

2022. szeptember 30-án és október elsején a Szegedi Tudományegyetem Szeged és Hódmezővásárhely mellett, idén Baján is várja a tudomány iránt érdeklődő fiatalokat és családokat. Mintegy 500 oktató, kutató, csaknem 400 programjából választhat ki-ki a maga érdeklődési területének megfelelően. A rengeteg izgalmas lehetőség közötti eligazodást segíti nyomtatott tájékoztató kiadvány, külön honlap és telefonos applikáció is. Mindegyik elérhető a cikkben.

Idén a Kutatók Éjszakáján, szeptember utolsó péntekén és október elsején máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt. Ilyen többek között az SZTE Baján található csillagvizsgálója, amelyben vetítések, előadások és szabad ég alatti távcsöves bemutató szerepel az est kínálatában. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő országos eseménysorozat egyik legnagyobb számú lehetőséget kínáló oktatási intézménye, évek óta a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE mintegy 500 oktatója, kutatója és hallgatója mutatja be tudományterületét idén is, változatos és mindenki számára közérthető, izgalmas módon. Lesznek laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, bemutatók, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig, ráadásul minden program ingyenes.

281588941_10158158835557136_5563748199004752486_n

Az SZTE programjait összegyűjtő mobilapplikáció segít az este megtervezésében. Az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információi mellett (leírások, időpontok, helyszínek, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető.

 Az SZTE programjai itt találhatók.

A Kutatók Éjszakájára készült programfüzet innen tölthető le.

A Kutatók Éjszakája mobilapplikáció innen tölthető le androidos mobiltelefonra.

 

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket