2024. június 13., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

honlap-fejlec-14

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a TTIK az „SZTE 100 – Mozdulj ki!” kihíváson

Az SZTE Alma Mater és az SZTE Sportközpont 2020 óta minden tavasszal SZTE Mozdulj! néven sportos kihívást hirdet az Egyetem volt és jelenlegi hallgatói és dolgozói számára. A kihívásokban évről évre több mint százan sportolnak rendszeresen és küldik be a futásaik, kerékpározásaik, túrázásaik eredményeit. Az idei kihívásban 24 fő, összesen 46.735 percet gyűjtött össze az SZTE TTIK számára, így az eredményüknek köszönhetően nem csak a legsportosabb és legaktívabb Kar kupát nyerhették el, de az SZTE Alma Mater támogatásával a Kar részére a „Kempelen Farkas” rózsafajtát is örökbe fogadhatták.

Idén a centenáriumi évhez kapcsolódva „SZTE 100 – Mozdulj ki!” néven került meghirdetésre a kihívás, melynek keretében legalább heti 100 percet kellett aktívan és dokumentáltan portolni. Az egyéni és kari versenyek mellett egy közösen kitűzött cél is volt: legalább 100 óra mozgást kellett ahhoz összegyűjteni a résztvevőknek közösen, hogy sor kerüljön egy fa elültetésére az SZTE Füvészkertben. Az eredetileg kitűzött célt messze túlszárnyalva több mint 100 napnyi sportolási időt gyűjtöttek össze az SZTE volt és jelenlegi polgárai. Emellett minden résztvevő kar számára egy-egy rózsatő volt a jutalom a megújult rózsakertben.

Ennek a centenáriumi összefogásnak az emlékére az idén 100 éves születésnapját ünneplő Füvészkert egy örökzöld kaliforniai gyantásciprust választott és ültetett el, és 11 kar fogadhatott örökbe egy-egy rózsát. A ciprust szeptember 20-án, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján Rektor Úr és Kancellár Asszony avatta fel.

Az október 8-ai 100 éves szülinap alkalmából pedig egy térkép keresős játékot állított össze az SZTE Alma Mater a rózsakerthez kapcsolódóan.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket