2024. október 4., péntek
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Diszunnepseg_2022-1

Díszünnepség kari elismerések átadására

2022. november 4-én a Kari Tanácsteremben ünnepélyes keretek között került sor a 2022. évi Aranykréta-díjak, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesülők oklevelének átadására, valamint a legmagasabb felvételi pontszámmal bekerült első évfolyamos hallgatók jutalmazására.

Dr. Horváth Dezső dékán és Dr. Papp Tamás általános és tudományos dékánhelyettes köszöntötte a rendezvény meghívott vendégeit. Dr. Papp Tamás dékánhelyettes úr az Aranykréta-díjak átadásához kapcsolódóan oktatói kiválóság jelentőségét méltatta beszédében. Kiemelte, hogy a hallgatói szavazás eredményeként alakul ki a díjazottak köre, évenként és intézetenként egy-egy fő részesülhet ebben az elismerésben, mely öt évenként csak egyszer adható ugyanannak az oktatónak. Egy-egy kimagasló oktatói személyiség meghatározó lehet a hallgatók életében, felidézte, hogy saját maga is jó emlékeket őriz egykori oktatóiról. A díjazottaknak további hosszú és sikeres oktatói pályafutást kívánt.


Diszunnepseg_2022-2


2022. évben a hallgatói szavazatok alapján a Kar Aranykréta-díjjal kitüntetett oktatói:

  • Dr. Dormán Miklós adjunktus, az Algebra és Számelmélet Tanszék munkatársa
  • Dr. Csontné Dr. Kiricsi Mónika adjunktus, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék munkatársa
  • Dr. Barta Károly egyetemi docens, a Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék munkatársa
  • Dr. Szalai Tamás adjunktus, a Kísérleti Fizikai Tanszék munkatársa
  • Dr. Tóth Ágota tanszékvezető egyetemi tanár, a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék munkatársa,
  • Dr. Vadai Gergely adjunktus, a Műszaki Informatikai Tanszék munkatársa.

 

Dr. Horváth Dezső dékán úr a hallgatókat köszöntötte ünnepi beszédében. A legmagasabb pontszámmal felvett hallgatók teljesítményét és szüleik támogatását is méltatta, kifejezve köszönetét azért, hogy felsőoktatási tanulmányaikat az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán folytatják. A középiskolában elért jó eredmény következménye a magas felvételi pontszám, az egyetemen elért kimagasló teljesítmény elismerésének egyik legjelentősebb formája a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj. Dékán úr gratulált az ösztöndíjban részesült TTIK-s hallgatóknak és az ünnepségen jelenlévő elsőévesek számára mint követendő példát állította felsőbbéves társaik kiemelkedő tanulmányi eredményét, és a tanuláson túli, sport- vagy egyetemi közéleti aktivitását.

Diszunnepseg_2022-3

A 2022/2023. tanév Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjas TTIK-s hallgatói:

Alapképzés: Mesterképzés: Osztatlan képzés:
Nagy Kinga
Cserháti Réka
Tráser Nándor
Szász Attila
Farkas Boróka
Giricz Anett
Szathmári Benedek
Gilinger Tibor

Haranghy Laura
Kajner Gyula
Kubatovics Kata
Balogh András
Czégel András
Milodanovic Dávid
Száli Rebeka
Vincze Virág
Merber Richárd
Kreinicker Kata
Kardos Gergely
Kovács Eszter
Tóth Ádám
D. Nagy Fruzsina





A 2022/2023. tanévben az SZTE TTIK-n szakonként a legmagasabb pontszámmal felvételt nyert első felsőfokú tanulmányait megkezdő államilag támogatott, nappali tagozatos hallgatók:


Tresztián Márk Viktor (biológia alapszak)
Novák Zsóka (biomérnöki alapszak)
Kiss Luca Kata (fizika alapszak)
Kocsmár Szabolcs (földrajz alapszak)
Kiss Regina (földtudományi alapszak)
Horváth Gergely Zsolt (gazdaságinformatikus alapszak)
Katona Júlia (kémia alapszak)
Kecskés Béla (környezetmérnöki alapszak)
Tassy Ádám (matematika alapszak)
Dóka Krisztián (mérnökinformatikus alapszak)
Varnyú Róbert (molekuláris bionika mérnöki alapszak)
Péter Gergely Dániel (programtervező informatikus alapszak)
Ágó Gergely (vegyészmérnöki alapszak)
Tóth Barnabás Péter (villamosmérnöki alapszak)
Szabó Bence István (üzemmérnök-informatikus alapszak)
Ludányi Levente (osztatlan fizikatanár-matematikatanár szak)


Valamennyi díjazottnak szeretettel gratulálunk!

Diszunnepseg_2022-4

 

Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket