„Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy volt kollégánk, barátunk és tanárunk DR. CSÁKÁNY BÉLA a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszékének Professor Emeritusa, a matematika- és számítástudományok doktora, a JATE volt rektora, életének 90. évében, 2022. március 13-án elhunyt” – adta ki gyászközleményét az SZTE TTIK Bolyai Intézet.

A szegedi egyetem egykori hallgatója, az SZTE TTIK közismert oktatója, az univerzális algebra és a diszkrét matematikai játékok kutatója, a tudománytörténész, a szegedi József Attila Tudományegyetem 1969-1972 közötti tudományos rektorhelyettese, 1985 és 1990 közötti rektora, Dr. CSÁKÁNY BÉLA alakjára egy korábbi interjúval emlékezünk.

A Dr. Csákány Béla, a JATE rektora 1985 és 1990 között: „A horizont alatt volt még az egyetemek egyesülési lehetősége” című interjú 2010-ben jelent meg az „Újszászi Ilona: A szegedi felsőoktatás integrációjának története (1581-2010) – Ahogy a rektorok, főigazgatók látják” című kötetben.

Nekrológ

Csákány Béla 1932. szeptember 18-án született Karcagon. Gyermekkora jó részét Gyulán töltötte, itt érettségizett a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban 1950-ben. Előbb a debreceni egyetemre jelentkezett vegyésznek, majd a szegedi egyetemre jogásznak; mindkét szakra fel is vették, ám végül 1951-ben mégis matematika-fizika szakon kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Középiskolai tanári oklevelét 1955-ben szerezte, majd 1957-től tanársegéd volt a Bolyai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszékén. 1958-tól három évet Moszkvában töltött, ahol a neves algebrista, A. G. Kuros aspiránsa volt a Lomonoszov Egyetemen. Szegedre visszatérve kandidátusi fokozatot (CSc) szerzett 1962-ben, ettől az évtől adjunktusként, majd 1964-től docensként dolgozott az egyetemen. A matematikai tudományok doktora fokozatot (DSc) 1975-ben érte el, ezután 1976-ban egyetemi tanárnak nevezték ki. A nyolcvanas-kilencvenes években néhány hónapot töltött vendégkutatóként illetve vendégprofesszorként Kanadában, Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Nyugdíjba vonulása után, 2002-ben kapta meg a professor emeritus címet.

Rendkívül tájékozott és széles látókörű volt, már-már legendás műveltséggel rendelkezett, s matematikai előadásaiba is gyakran szőtt kultúrtörténeti érdekességeket. Kiváló tanár volt, hallgatók generációival ismertette és szerettette meg az algebrát, nemcsak előadásain, hanem közvetve, az általa írott algebra jegyzeten keresztül is. Sok fiatalt vezetett be a matematikai kutatásba, tanítványai közül tizenketten szereztek doktori fokozatot; az Algebra és Számelmélet Tanszék jelenlegi tagjainak több, mint fele az ő matematikai „leszármazottja”. A tanszék vezetését 1968-ban vette át Rédei Lászlótól, és egy kétéves megszakítástól eltekintve 1993-ig vezette a tanszéket. Nem kis részben Csákány Bélának köszönhető, hogy Szegedet ma is az univerzális algebra nemzetközi hírű kutatóhelyeként tartják számon. Ebben szerepet játszik a szegedi algebra konferenciák sorozata is, amelynek 1971-es „kezdőtagját” az ő kezdeményezésének köszönhetjük; ezt azóta számos konferencia követte, közülük hármat is Csákány Béla (70., 75. és 80.) születésnapjának szenteltünk.

Magasabb szinten is részt vett az egyetem vezetésében: 1969 és 1972 között rektorhelyettese, majd 1985 és 1990 között rektora volt a József Attila Tudományegyetemnek. Ezek a rendszerváltás körüli évek a felsőoktatásban is eseménydúsak voltak, és Csákány Béla komoly szerepet vállalt az egyetem későbbi átalakulásához vezető folyamatok elindításában. 1986-ban Szegedre hívta a nagy tudományegyetemek (a budapesti, a pécsi és a debreceni egyetem) rektorait; ez az informális egyeztető tanácskozás az 1988-ban megalakult Magyar Rektori Konferencia előfutárának tekinthető. Ugyancsak alapító tagja volt az 1990-ben létrehozott Szegedi Felsőoktatási Tanácsnak – ez volt az első lépés a szegedi felsőoktatási intézmények integrációjához vezető úton, amely 2000-ben elvezetett a Szegedi Tudományegyetem létrejöttéhez. Csákány Béla rektori periódusa alatt kapta meg az egyetem a mai Károlyi Mihály Kollégium épületét, felújították az Eötvös Loránd Kollégiumot, megalakult az Informatikai Tanszékcsoport és létrejött a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány. Utóbbinak Csákány Béla alapító tagja volt, és rektori munkája befejeztével is szívügyének tekintette: sokat tett azért, hogy az alapítvány összegyűjtse a csillagvizsgáló felépítéséhez szükséges összeget, és így végül 1992-ben Szegedre kerülhessen az 1985-ben az odesszai testvéregyetemtől kapott teleszkóp, amely megfelelő épület híján addig Baján működött.

A tudományos közéletnek az egyetemi kereteken túl is aktív résztvevője volt: 60 évig volt tagja a Bolyai János Matematikai Társulatnak, s több cikluson át vett részt a Tudományos Minősítő Bizottság Matematikai Szakbizottságának és az MTA Matematikai Szakbizottságának a munkájában. Tudományos és közéleti tevékenységét számtalan egyetemi, akadémiai és állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte többek közt a Bolyai János Matematikai Társulat Szele Tibor-emlékérmét (1981), az MTA Akadémiai Díját (1994), az Oktatási Minisztérium Szent-Györgyi Albert-díját (1996), a Szegedért Alapítvány Szőkefalvi-Nagy Béla-díját (2002), a Szegedi Tudományegyetem Pro Universitate díját (2002), az MTA Eötvös József-koszorúját (2005), s az SZTE Bolyai Intézetének Szőkefalvi-Nagy Béla Érmét (2006).

Tudományos kutatómunkájának döntő része az általános algebrák elméletébe tartozik. Alapvető jelentőségű eredményeket ért el a modulusvarietások és a velük rokon varietások (pl. a félmodulusok, illetve az affin modulusok varietásainak) nyelvfüggetlen, csak algebrai tulajdonságokon alapuló jellemzésében. Ezen tételek következményeként adódik például Megyesi Lászlóval közös eredménye, mely szerint az idempotens, mediális kvázicsoportok varietása lényegében affin R-modulus varietás az R=Z[x,1/x,1/(1−x)] gyűrűre. Az általános kommutátor-elmélet születését jóval megelőzve, már az 1960-as évek közepén szisztematikusan vizsgálta az általa „Abel-féle tulajdonságok”-nak nevezett feltételeket, amelyek a modulusvarietások jellemzéseiben léptek fel. 1970-ben elsők között – három szerző egyikeként, akik egymástól függetlenül publikáltak ilyen eredményt – adott Malcev-feltételt varietások kongruencia-regularitásának jellemzésére, s nevéhez fűződik varietások számos más fontos tulajdonságának Malcev-feltétellel, illetve Malcev-szerű feltétellel történő jellemzése is. Később, az 1970-es évek végétől, érdeklődése a véges algebrák és a véges alaphalmazon értelmezett klónok felé fordult. A homogén algebrák vizsgálatával ő indította el véges algebrákban annak a kérdésnek a felderítését, hogy milyen szimmetria-feltétel esetén teljesül, hogy majdnem minden szimmetrikus véges algebra függvényteljes. Klónokról szóló eredményei közül kiemelendő a minimális klónok meghatározása 3-elemű alaphalmazon, a konzervatív minimális klónok két típusának teljes leírása tetszőleges véges alaphalmazon, továbbá teljességi tételek ko-klónokra.

Idősebb korában sokat foglalkozott matematikai játékokkal (persze már fiatal korától remek sakkozó volt), feleségével közösen publikáltak is ebben a témában, az egyetemen pedig elindította a Diszkrét matematikai játékok című kurzust, amelyhez tankönyvet is írt. Nemcsak az egyetemen, de azon kívül is oktatta, népszerűsítette a matematikát: ismeretterjesztő cikkei jelentek meg a Polygon folyóiratban, előadásokat tartott egyetemi rendezvényeken, és évtizedeken át volt tagja és előadója a zsombói Wesselényi Népfőiskolának. A matematika mellett matematikatörténettel és helytörténettel is foglalkozott, ilyen témájú cikkei többek között a Szeged és a Szegedi Műhely című folyóiratokban jelentek meg, a Bolyai Intézet honlapján pedig olvasható az intézet történetéről Varga Antallal közösen készített írása. Mindezek mellett szabadidejében szívesen foglalkozott bumerángokkal (nemcsak gyűjtötte és dobálta őket, de maga is készített bumerángokat), kertészkedéssel és természetjárással – az utóbbi tevékenységének egyik csúcs-teljesítménye, hogy 1996-ban (azaz 63 évesen!) megmászta a Kilimandzsárót.

Csákány Béla halálával egy nagyszerű tudóst, tanárt, kollégát veszítettünk el. Hiányozni fog derűs bölcsessége, ami megnyilvánult megjegyzéseiben – bármilyen témához érdekes és értékes hozzászólást tudott tenni, megosztva velünk lenyűgöző műveltségének egy-egy darabkáját.