A 2021-es Szőkefalvi-Nagy Béla Érem átadása

Az SZTE Bolyai Intézetének Tanácsa

az Acta Scientiarum Mathematicarum (Szeged) folyóirat szerkesztőbizottságának javaslatára

a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet 2021-ben

Dr. Stachó László

emeritus professzornak (Szegedi Tudományegyetem, Bolyai Intézet) ítélte oda.


img_9084_450x330


A Szőkefalvi-Nagy Erzsébet által alapított díjat minden évben olyan kiváló matematikus kaphatja meg, aki az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban magas szintű publikációs tevékenységet folytat.


Stachó László tudományos érdeklődése és munkássága szerteágazó. Többek között, kutatói pályája elején foglalkozott a Federer-féle görbületi mértékek kiterjesztésével, majd minimax tételekkel. Azonban egész munkásságát átfogja a Banach sokaságok és kapcsolódó algebrai struktúrák vizsgálata.

erem_stacho_2021

Legnagyobb jelentőségű felfedezése a folyóiratban közölt ún. projekciós elv. Ez az eredmény nagy fontosságra tett szert a Banach sokaságok biholomorf automorfizmus csoportjának vizsgálatában, ami szoros kapcsolatban áll a Banach térbeli szimmetrikus tartományok klasszifikációjának problémájával (ennek célja Cartan 1935-ös híres, a véges dimenziós esetre vonatkozó osztályozási tételének kiterjesztése végtelen dimenzióra). Nevezetesen, a díjazott eredménye jelentős szerepet játszott a klasszikus operátorelméleti bidualizálás nem-lineáris kiterjesztésében, amellyel igazolhatóvá vált, hogy a Banach térbeli korlátos szimmetrikus tartományok biholomorf automorfizmusainak és bizonyos algebrai struktúráknak, az ún. JB*-tripletek vizsgálata egymással ekvivalens problémák, ez utóbbiaknál pedig a bidualizálás a Gelfand-Naimark-tétel egy új megközelítésű nem-lineáris általánosításához vezetett.

Stachó László a fent említett három téma mindegyikében nagy hatású dolgozatokat publikált a folyóiratban. Összes itt megjelent cikkeinek a száma 14.


Az ünnepélyes éremátadásra 2022. június 3.-án (pénteken) 10:00 órakor a Bolyai Intézet Bolyai termében kerül sor.

Ez alkalomból Stachó László professzor

Holomorf izometriák végtelen dimenzióban

címmel tart előadást.


Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket