FizikaNapja

Szegedi Fizika Napja 2022

Előadások, kísérleti bemutatók, kutatócsoporti bemutatkozók és karrierlehetőségek ismertetése - egy szóval, jön a Szegedi Fizika Napja! A dátum: 2022. január 29. (szombat)

Az SZTE TTIK Fizikai Intézete és a programban közreműködő intézmények képviselői minden érdeklődőt szeretettel várnak a Szegedi Fizika Napjára, 2022. január 29-én, szombaton.

A tervezett programban kollégáink előadással készülnek többek között Gábor Dénes 50 évvel ezelőtti Nobel-díjára, valamint a holográfia és az optika területen azóta, Szegeden és a nagyvilágban elért eredményekkel kapcsolatban, de a 2021-es fizikai Nobel-díjjal elismert területekről, valamint a James Webb-űrtávcsővel megvalósítandó, szegedi közreműködésű tudományos programokról is esik majd szó. Az érdeklődők emellett - meghívott kutatóintézeti és céges partnereink bemutatói révén - a fizika szakhoz kapcsolódó, rendkívül széles körű elhelyezkedési lehetőségekkel is megismerkedhetnek, és persze látványos kísérletekből sem lesz hiány! Szintén az aznapi program része lesz a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen legjobb eredményt elért középiskolai diákok és felkészítő tanáraik díjazása.


TERVEZETT PROGRAM:


9.00-12.30 óra, SZTE TTIK Fizikai Intézet, Tisza Lajos körút 84-86. (Bolyai épület II. em.)

Előadások:
9:30-10:00 Prof. Dr. Szabó Gábor: Gábor Dénes Nobel díjának 50. évfordulója
10:15-10:45 Dr. Szalai Tamás: Szeged és a világűr - csillagrobbanások nyomában a James Webb-űrtávcsővel
11:00-11:30 Prof. Dr. Iglói Ferenc: Kaotikusan és véletlenszerűen viselkedő rendszerek (Nobel-díj 2021)

Kísérletes bemutatók

Kutatócsoportok bemutatkozása

Karrierlehetőségek


13.00 órától: Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetése

SZTE TTIK Fizikai Intézet, Budó Ágoston előadóterem, Dóm tér 9. I. em

Megnyitó - Prof. Dr. Hopp Béla
FizShow - Ignácz Ferenc: Látványos fizikai kísérletek bemutatása
Díjátadás - Prof. Dr. Ormos Pál (ELFT), Prof. Dr. Hopp Béla (SZTE Fizikai Intézet), Mészáros Gergely (SEMILAB Zrt.), Dr. Zimányiné Horváth Vera (ELI-ALPS)


A Szegedi Fizika Napja 2022 plakátja

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket