2024. december 22., vasárnap
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
cikkfejlec_qs

Az SZTE az első magyar egyetem biológiai tudományokban a friss QS rangsorban

A Szegedi Tudományegyetem, amely évek óta Magyarország legjobb egyeteme a brit Quacquarelli Symonds (QS) összegyetemi világrangsorában, kiválóan szerepelt a frissen megjelent tudomány- és szakterületi listákon. Az április 6-án nyilvánosságra hozott eredmények alapján az SZTE magyar viszonylatban holtversenyben első helyen végzett biológiai tudományokban. Emellett több területen előrelépett a nemzetközi rangsorban, és felkerült új szakterületi listákra is.

Több szakterületen is kiváló eredményt ért el és javított a Szegedi Tudományegyetem a QS World University Rankings by Subject legfrissebb kiadásában. A legjobb eredményt az SZTE magyar viszonylatban a biológiai tudományok területén érte el: első helyen végzett Magyarországon, holtversenyben másik két magyar egyetemmel. Ezen a területen az 501-550. helyről a 451-500. helyre került a nemzetközi mezőnyben. Az orvostudományi területen, ahol a 351-400. kategóriában végzett a nemzetközi listán, szintén két helyet lépett előre az intézmény a hazai mezőnyben, ezzel itt is holtversenyes második helyet tudhat magáénak idehaza. A gyógyszerészet és gyógyszertudományok rangsorban ugyancsak javított az egyetem: a 301-350. pozícióban szerepel, ami a magyarok között második helyet jelent, és azt bizonyítja, hogy Magyarországon az egyik legjobb gyógyszerészképzés is a Szegedi Tudományegyetemen érhető el. Mindezek mellett a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás szakterületet vizsgáló tematikus listán a 351-400. hellyel továbbra is őrzi pozícióját az SZTE.

A fent említett négy szakterület az élet- és orvostudományok tágabb tudományterülethez tartozik a QS rangsorában: a szegedi universitas a tudományterületek között ebben teljesített a legerősebben azzal, hogy a 401-450. helyen végzett idén, amivel Magyarországon megosztott második helyet szerzett.

A QS természettudományi listáin is remekül szerepelt az SZTE. Kémia szakterületen egy-egy kategóriával előrébb lépett mind a nemzetközi (501-550.), mind a hazai listán (holtversenyes második hely). A fizika és csillagászat tematikus listában ugyancsak javított egy kategóriát, és az 501-550. helyen végzett idén a tavalyi 551-600. pozíciót követően. Ezek mellett új listába is bekerült az SZTE: a matematika szakterületen a 401-450. helyre került, amely magyar viszonylatban szintén dobogós, harmadik hely.

Először került fel idén a Szegedi Tudományegyetem – a mérnöki és műszaki tudományokon belül – a számítástudományok és informatika szakterületi rangsorra is: a 651-670. helyezést érte el nemzetközi összehasonlításban, és dobogós harmadik helyet a hazai mezőnyben.

A világ egyik legelismertebb felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége az idei felmérésében 5 tudományterületen és 51 szakterületen belül 1543 felsőoktatási intézményt rangsorolt, miközben 15200 képzési programot, több mint 14.7 millió tudományos munkát és mintegy 96 millió idézettséget vizsgált át. A listák összeállításakor figyelembe vették – szakterületenként eltérő súlyozással – az akadémiai szféra és a munkáltatók értékeléseit, valamint a tudományos munkák idézettségét jellemző két mutatót: az egy műre eső idézetek számát és a Hirsch-indexet. A tudományterületi rangsoroknál az idei évben a kutatási együttműködések nemzetközi diverzitását mérő „International Research Network” mutató is bekerült az indikátorok közé.

A Szegedi Tudományegyetem, ahogy a mostani eredményeiből is látszik, a QS felsőoktatási rangsoraiban évről-évre rangos pozíciókat foglal el. A frissen megjelent listák mellett az SZTE kiemelkedő teljesítményét bizonyítja az is, hogy a QS összegyetemi világrangsorán – ahogyan arról már korábban is hírt adtunk – a Tisza-parti universitas az 551-560. helyen szerepel, e szerint pedig Magyarországon az SZTE a legjobb egyetem.

SZTEinfo

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket