2024. október 4., péntek
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

kari_kituntetesek_2021

Kari kitüntetések, oklevelek, jutalmak átadása

2021. október 15-én a TTIK Bolyai Intézet Bolyai termében ünnepélyes keretek között került sor a 2021. évi kari alapítású kitüntetések, díjak, a Nagyköveti kitüntető címek, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesülők oklevelének átadására, valamint a legmagasabb felvételi pontszámmal bekerült első évfolyamos hallgatók jutalmazására.

Dr. Pfeiffer Ilona dékánhelyettes asszony köszöntötte a rendezvény meghívott vendégeit. Elmondta, hogy az érintettek a járványhelyzet miatt a Kar szűk vezetése jelenlétében vehetik át a szakminisztérium, valamint a kar elismerését kifejező okleveleket és jutalmakat, amelyekhez szívből gratulál.

 

A Kar Tudományos Díját kapták 2021-ben:


  • Dr. Sápi András adjunktus (Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék)
  • Dr. Vas Gabriella tudományos munkatárs (Bolyai Intézet MTA-SZTE Analízis és Sztochasztika Kutatócsoport)
  • Dr. Farkas Richárd egyetemi docens (Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék)

 

2021. évben a hallgatói szavazatok alapján a Kar Aranykréta-díjjal kitüntetett oktatói:


  • Dr. Gergely Tamás adjunktus (Szoftverfejlesztés Tanszék)
  • Bogya Norbert tudományos segédmunkatárs (Bolyai Intézet)
  • Dr. Berkesi Ottó egyetemi docens (Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék)
  • Dr. Kovács Attila Pál adjunktus (Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Molnár Dávid adjunktus (Földtani és Őslénytani Tanszék)
  • Dr. Poór Péter adjunktus (Növénybiológiai Tanszék)

 

2021. évben a TTIK Nívódíja kitüntetésben részesültek:


  • Fekete István tanszéki mérnök (Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék)
  • Gabnai János műszaki szolgáltató (Kémiai Intézet)
  • Ponyeczkiné Czvik Elvira tanszéki mérnök (Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Restás Erika ügyvivő-szakértő (Informatikai Intézet)
  • Samu Józsefné gazdasági, műszaki, igazgatási ügyintéző (Bolyai Intézet)
  • Dr. Varga Andrásné Magyar Márta, ügyvivő-szakértő, a Dékáni hivatal korábbi vezetője.

 

2021. évben Dékáni dicséretben részesültek:


  • Dr. Mucsi László egyetemi docens (Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék)
  • Dr. Vígh Viktor egyetemi docens (Geometriai Tanszék)
  • Dr. Bajmócy Péter egyetemi docens (Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék)
  • Dr. Erdélyi Miklós egyetemi docens (Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
  • Dr. Gulyás Ágnes adjunktus (Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék)
  • Dr. Nagy Gyula adjunktus (Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék)

 

A TTIK Nagykövete kitüntető cím 2021. évi díjazottjai:


  • A TTIK Biológia Nagykövete: Péter Csaba biológia-történelem szakos középiskolai tanár
  • A TTIK Fizika Nagykövete: Simon Tibor biológia-fizika szakos középiskolai tanár
  • A TTIK Földrajz Nagykövete: Szaszákné Tóth Judit földrajz-francia szakos középiskolai tanár
  • A TTIK Informatika Nagykövete: Rozgonyi-Borus Ferenc informatika szakos középiskolai tanár
  • A TTIK Kémia Nagykövete: Dr. Regdon Ibolya kémia-természetismeret szakos középiskolai tanár
  • A TTIK Matematika Nagykövete: Dr. Rókáné Rózsa Anikó Éva matematika-fizika szakos középiskolai tanár.


A 2021/2022. tanév Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjas TTIK-s hallgatói:


Alapképzés:

  • Nagy Kinga
  • Cserháti Réka
  • Madarász Máté
  • Száli Rebeka

Mesterképzés:

  • Wiandt Péter
  • Kopasz Anna Georgina
  • Seres László
  • Hegedűs Viola
  • Lákovics Rajmund
  • Pollák Boglárka Dóra
  • Balogh András
  • Grünfelder Balázs
  • Martics Atina
  • Szecskó Anikó
  • Blahut Szabolcs
  • Dörmő Ákos
  • Kaposvári Dániel
  • Szabó Tamás
  • Szakálos Mátyás

Osztatlan képzés:

  • Nagy Ferenc István
  • Fórián Szilveszter
  • Torma Bence
  • Kardos Gergely


Karunk hagyománya, hogy a legmagasabb felvételi pontot elért hallgatókat minden beiratkozáskor jutalomban részesíti.


A 2021/2022. tanévben az SZTE TTIK-n szakonként a legmagasabb pontszámmal felvételt nyert első felsőfokú tanulmányait megkezdő államilag támogatott, nappali tagozatos hallgatók:

  • Sámi Márton (anyagmérnöki)
  • Lüvi Adél (biológia)
  • Perleczki Dóra Lili (biomérnöki)
  • Csapó Zita Noémi (fizika)
  • Vincze Ákos (földrajz)
  • Gyuris Csaba (földtudományi)
  • Bialkó Ádám Csaba (gazdaságinformatikus)
  • Kőszegi Kristóf András (kémia)
  • Felső Kata (környezetmérnöki)
  • Várkonyi Viktória (matematika)
  • Francia Csaba (mérnökinformatikus)
  • Komáromi Krisztina Panna (molekuláris bionika mérnöki)
  • Hervay Bence (programtervező informatikus)
  • Kopunovics Krisztián (üzemmérnök-informatikus)
  • Hosszú Péter (villamosmérnöki)
  • Lengyel Katalin (osztatlan tanári; 10 félév; fizikatanár; természettudományi gyakorlatok; matematikatanár).


Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket