Gyász gyertya

Gyászhír

Mélyen megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kolléganőnk, barátunk DR. HABIL. VAS GABRIELLA ÁGNES tudományos főmunkatárs, matematikus, 2021. november 28-án, életének 38. évében elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben került sor.

Nekrológ

Dr. habil. Vas Gabriella Ágnes, 1983 – 2021


Vas Gabriella Ágnes 1983. április 2-án született Szegeden. A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett 2001-ben, majd a Szegedi Tudományegyetem matematikus szakán szerzett matematikus diplomát 2006-ban. Szorgalma, kitartása és tehetsége hamar megmutatkozott. Kiemelkedő tanulmányi eredményeiért hallgatói évei alatt négyszer is (2002–2005) elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat és 2005-ben Szeged Város Ösztöndíját is. Évfolyamában azon öt kivételes tehetségű hallgató egyike volt, akikből nemzetközileg ismert kutatók lettek.


Krisztin Tibor irányításával kezdett tudományos munkát még hallgatói évei alatt, OTDK-n II. díjat nyert 2007-ben. 2006-2009 között a Bolyai Intézet PhD ösztöndíjasa. Periodic Orbits and Global Dynamics for Delay Differential Equations című PhD értekezését 2011-ben védte meg. 2010-től haláláig az MTA–SZTE Analízis és Sztochasztika Kutatócsoportban dolgozott, illetve részt vett kutatási projektekben a Bolyai Intézetben. Habilitált doktor címet szerzett 2021-ben a Szegedi Tudományegyetemen. 2022-ben terveztük egyetemi docensi kinevezését az Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékre.


Vas Gabriella kutatási területe a differenciálegyenletek, dinamikus rendszerek elmélete volt. Késleltetett visszacsatolást modellező differenciálegyenleteket vizsgált a dolgozataiban, amelyek a témakör vezető folyóirataiban jelentek meg. Kutatásainak a célja a megoldások szerkezetének a jellemzése, az ún. globális attraktor tulajdonságainak a leírása volt. Többek között új típusú attraktorok létezését mutatta meg, azok geometriai, dinamikai jellemzését adta meg. Nagy amplitúdójú periodikus pályák bonyolult konfigurációit írta le tetszőleges számú egyensúlyi helyzet esetén. Elsőként igazolta nagy amplitúdójú periodikus pályák nyereg-csomó bifurkációját. Bizonyította, hogy lehetséges végtelen sok stabil periodikus pálya létezése. Eredményei azért érdekesek, mert végtelen dimenziós dinamikus rendszerekre a globális attraktor szerkezete csak néhány speciális egyenletre volt ismert.


Matematikai eredményei mélyek, azokat a terület vezető kutatói nagy elismeréssel fogadták. A dinamikus rendszerek elméletének kiemelkedő kutatója, George Sell (University of Minnesota, USA) hároméves posztdoktori ajánlatát nem tudta elfogadni szülési szabadsága, majd Sell professzor 2015-ös halála miatt. 2014-ben fél évet Fulbright ösztöndíjasként az USA Rutgers Egyetemén kutatott. Ott együtt dolgozott és egy közös dolgozatot is publikált a neves Roger Nussbaum matematikussal.


Tudományos munkája elismeréseként 2021-ben az SZTE TTIK Tudományos Díját, 2013-ban a Bolyai János Matematikai Társulat Grünwald Géza Emlékérmét kapta. Elnyerte az MTA posztdoktori kutatói ösztöndíját (2015-2016), a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíjat (2013-2014), a Deák Ferenc ösztöndíjat (2010-2011).


A Bolyai Intézet közéletében már hallgatói éveitől aktívan részt vett. 2008-ban ő képviselte a Bolyai Intézet Tanácsában a doktorandusz hallgatókat. Szervezőkészsége és precizitása kiemelkedő volt, amiből az Intézet számos alkalommal profitált. Éveken keresztül ő szervezte a nagy hagyománnyal rendelkező és igen népszerű matematikus kirándulásokat.


Annak ellenére, hogy kutatóként dolgozott, részt vett az oktatásban is. Hallgatói nagyon kedvelték óráit, amelyeket nagy odaadással és lelkesedéssel tartott. Vidámsága, kiapadhatatlan optimizmusa, határtalan energiája és lelkiismeretessége motiválta kollégáit és hallgatóit is. Oktatta többek között a Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk, Bevezetés a biomatematikába, Bifurkációelmélet, Kalkulus tárgyakat. Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk címmel jegyzetet írt Van Leeuwen- Polner Mónikával, 2020-tól egy matematika alapszakosoknak szóló Kalkulus jegyzeten dolgozott Fodor Ferenccel közösen.


Sikeres témavezetői tevékenységet folytatott. Irányításával szerzett PhD fokozatot Beretka Szandra 2021-ben. Öt diploma- és szakdolgozat is készült témavezetésével.


2021. november 28-án bekövetkezett, tragikusan korai halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A Bolyai Intézet nemcsak egy végtelenül optimista, a matematika és a hallgatók iránt elkötelezett kiváló, tehetséges kollégát, hanem egy nagyon szeretetreméltó, kedves barátot is elveszített.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket