
Laborbemutatókkal és előadásokkal várja az SZTE TTIK a Fizika Napján, 2020. január 25-én, szombaton 9 órától az érdeklődőket. Idén 60 éves a lézer témában, az SZTE TTIK Fizikai Intézetben, két helyszínen vehetnek részt a programokon a látogatók.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Fizika Napját, 2020. január 25-én 9 órától, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi- és Informatikai Kar Fizikai Intézetében (Szeged, Dóm tér 9.). Az idei rendezvényen az előadások és a laborbemutatók a 60 éves a lézer téma köré szerveződnek.
Az előadások során minden érdekességre fény derül, amit egy lézerről tudni kell. Az érdeklődők tanulhatnak a 3D nyomtatásról, a gravitációs hullámok méréséről, és az optikai pointillizmusról is.
A laborbemutatók és kísérletek során a résztvevők kipróbálhatják, hogy milyenek lennének őrült tudósnak, kísérletezhetnek a színes lézerrel, megtudhatják, hogyan dolgoznak a szegedi csillagászok és a gravitációshullám-kutatásokkal is megismerkedhetnek. A kísérleteket az SZTE TTIK Fizikai Intézetének, az SZTE JGYPK Technika Tanszékének, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az ELI munkatársai mutatják be.
További információ Dr. Fábián Lászlótól kérhető, a fabianl@physx.hu email-címen.
Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.
Központi telefonszám: (+36-62) 544-605
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:00-21:00
Kedd: 07:00-21:00
Szerda: 07:00-21:00
Csütörtök: 07:00-21:00
Péntek: 07:00-21:00
Szombat: 14:00-18:00 (szorgalmi időszakban)

