2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Kémikus hallgatók a Zöld Napon

Kémikus hallgatók a Zöld Napon

A Kémiai Tanszékcsoport, a Somogyi Könyvtárral korábban közösen szervezett programjai sikerének köszönhetően, meghívást kapott a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületétől, hogy együttműködő partnerként vegyen részt a szeptember 22-i Zöld Nap Szegedért elnevezésű rendezvényükön.


A Kémiai Tanszékcsoport, a Somogyi Könyvtárral korábban közösen szervezett programjai sikerének köszönhetően, meghívást kapott a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületétől, hogy együttműködő partnerként vegyen részt a szeptember 22-i Zöld Nap Szegedért elnevezésű rendezvényükön. Már előre sejthető volt, hogy nagy lesz az érdeklődés, hiszen a rendezvény a Dóm téren zajló Bor Térrel egy időben került megrendezésre.


A kémikus hallgatók a látogatókat közös kísérletezésbe vonták be. A kísérleti repertoárt Németh Veronika, a kémia tantárgypedagógia oktatója a rendezvény célkitűzéseinek megfelelően úgy állította össze, hogy mindegyik gyakorlat egy-egy környezeti kémiai jelenségre,problémára hívta fel a figyelmet. Ez alól csak a C-vitamin kimutatása volt kivétel, tekintettel a Szent-Györgyi Emlékévre.
Reggel 9-től délután négyig 4-5 fős csoportokban váltotta egymást 22 hallgató, de olyan jó hangulat alakult ki, hogy sokan a vállalt időn túl is maradtak. Elsősorban általános iskolás korú gyerekek voltak az érdeklődők, akik talán most kapták meg az első impulzust későbbi pályaválasztásukhoz.
Dr. Hannus István professzor úr képviselte a csoportot a médiában, a térre kihangosítva félórás riport készült vele.

Köszönetképpen álljon itt a résztvevő hallgatók neve:
Kormányos Attila, Samu Gergely, Hursán Dorottya, Nánási Nikolett, Berkesi Dániel, Vágvölgyi Máté, Ocskó Szilárd, Endre Gábor, Pencz Kriszta, Kiss Gabriella, Schmehl Hajnal, Németh Zoltán, Konc Csilla, Nagy Márió, Anitics Tamás, Bajtai Attila, Ocskó Erika, Gál Anna, Surányi Attila, Timár Zita, Samu Angelika, Ács Dóra.


További képek itt megtekinthetők

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket