2024. december 21., szombat
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Szegedi egyetemista a londoni International Youth Science Fórumon

A London International Youth Science Forum idén 54. alkalommal került megrendezésre augusztus 16. és augusztus 30. között, melyen hazánkat idén Kecsenovity Egon, a jubileumi, 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. helyezettje képviselte.


A „Hőlégmotoros napkollektor rendszer” c. pályázatot készítő fiatal jelenleg a Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Karának hallgatója.


Az idei év fő témája az emberi bolygó volt. Ugyanakkor a szabadon választható programok keretei között szinte minden tudományágon belül voltak előadások. A diákok betekintést nyerhettek a londoni egyetemi rendszer működésébe és a kutatói munka által kínált lehetőségekbe, valamint az Oxford-i és Cambridge-i egyetemek meglátogatása is újabb perspektívákat nyitott meg a résztvevők számára.

A résztvevő diákok poszter-szekció keretén belül mutatták be munkáikat és tartottak előadásokat, többek között Kecsenovity Egon, aki kutatása során a napkollektor rendszereket vizsgálta és a szivattyú helyettesítésére keresett megoldást, ehhez egy házi készítésű LTD Stirling motort és egy miniatűr Tesla turbinate-ot használt. A fiatal emellett megoldotta a Stirling motorok egyik nagy hibáját, az önindítást is. Az elkészült, hőlégmotoros napkollektor rendszer működőképes, olcsón elkészíthető és alkalmazható, akár olyan területeken is, ahol nincs elektromos áram.

A londoni fórumon közel 50 ország majdnem 300 – a tudományok iránt elkötelezett – fiatalja vett részt, akik két héten keresztül együtt laktak, nemzetközi közösséget alkotva, kicserélve ötleteiket és tapasztalataikat és ezáltal váltották valóra a Science Forum célját: mélyebb betekintést nyújtani a tudományba és alkalmazni azokat a mindennapokban. A fiatal magyar tehetség angliai útját a Magyar Innovációs Szövetség biztosította.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, műszaki, természettudományos területen. Ennek részeként évente delegál fiatalokat az EU Fiatal Tudósok Versenyére, az USA-ban rendezett tudományos versenyek olimpiájára, a stockholmi Nobel-hétre és az azt követő Nobel-díj átadási ünnepségre, illetve a kéthetes fiatal tudósok fórumára, Londonba.

A MISZ az elmúlt években 148 tehetséges magyar fiatalt delegált már a különböző nemzetközi fórumokra, versenyekre. Idén pedig 10 fiatal tehetség kiutazását szervezi, illetve támogatja.


SZEGEDma

 

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket