2024. április 18., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Vallon-magyar együttműködés


Tisztelt Tudományos Partnerek!

Tájékoztatom Önöket, hogy 2013. február 22-én Brüsszelben tárgyaltunk a vallon külügyi tárcaként működő Wallonie- Bruxelles International (WBI) területileg illetékes igazgatójával és tudományos projektmenedzserével.

Előzményként elhangzott, hogy a Magyar- Vallon Állandó Vegyes Bizottság 2007. szeptember 25-ei ülésének értelmében 2010. március 17-én került meghirdetésre az első magyar-vallon tudományos és technológiai vegyes pályázat, melynek lezárására egy 2012. szeptember 24-én folytatott telekonferencia alapján került sor. A vegyes pályázaton mindössze egy pályázó vett részt. A lassan, de sikeresen zárult pályázat jelenleg is fut az Université Libre de Bruxelles (ULB) és a Szegedi Tudományegyetem között.

Felmerült egy újabb kutatói mobilitást elősegítő esetleges magyar- vallon keresztfinanszírozott pályázati felhívás megjelentetésének a lehetősége. A nagyobb pályázati létszám elérésének érdekében, a végleges döntés meghozatalához és a kiírás előkészítéséhez azonban szükségünk van a pályázati igények előzetes felmérésére.

A vallon fél kérésünkre ismertette a részükről kiemelten támogatandó kutatási területeket is magukba foglaló versenyképességi klasztereket, melyek részletesebb angol nyelvű leírását csatolva küldöm.

Azzal a kéréssel fordulok most Önökhöz, hogy tárgyhó végéig szíveskedjenek nekem visszajelezni, ha:

* Intézményüknek, vagy bármely természet- illetve
élettudományokkal foglalkozó kutatóintézetüknek van aktív kutatói együttműködése bármely vallon egyetemmel (ULB, UCL, ULg), vagy a 22 vallon kutatóintézet bármelyikével és a közös kutatások sikerét elősegítené a mobilitás állami támogatása.

* A vallon fél által támogatott (mellékelt) kutatási területek
bármelyikében kimagasló eredményeik vannak és szívesen kerülnének együttműködői kapcsolatba ezen területek vallon kutatóival, de még nem tudják, hogy ez hogyan lenne a legcélszerűbb.

A válaszok beérkezését követően döntünk vagy a keresztfinanszírozott pályázati felhívás mihamarabbi ismételt megjelentetéséről, vagy a Vallóniában kiemelten támogatott kutatási területekkel való együttműködésre nyitott, de velük kapcsolatban még nem lévő magyar kutatói hálózatok Belgiumban történő propagálásáról, a nemzetközi kapcsolatfelvétel szorgalmazásáról egy későbbi pályázati felhívás sikerének érdekében.

Együttműködésüket előre is köszönöm!

 

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket