Kiemelt_SZGYTV_2018_IMG_3416B

Megkezdődött az SZTE 7. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

Hetedik alkalommal szervezte meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt (SZGYTV). A két napon át tartó program-sorozat 2018. december 6-i megnyitó ünnepségén 50 csapat és a diákokat felkészítő tanárok vettek részt, átadták az SZTE Elismerő oklevelét a tehetséggondozásban „rekorder” pedagógusoknak.

Különleges vetélkedő az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny. A kétfordulós vetélkedőn – a szegedi egyetem egykori Nobel-díjas rektora munkásságának sokoldalúságára is utalva – a hazai és a határon túli középiskolákban tanuló diákok közül a biológia, a fizika és a kémia tantárgy legjobbja mérhetik össze tudásukat. Ugyanakkor a kreatív feladat megoldásaként a diákok művészi ambícióikat is kiélhetik: idén az „Én kedvenc Nobel-díjasom” címmel képregényt vagy filmet készíthettek. Az is a rendezvény specialitása, hogy az SZTE SZGYTV csapatainak tagjai részt vehetnek a Szegedi Tudós Akadémia kiemelt programjain, illetve ellátogathatnak az SZTE több laboratóriumába.


Kozonseg_IMG_3404

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny első napján készült fényképek elérhetőek az alábbi linkről:

https://www.flickr.com/photos/143739712@N04/albums/72157704366370155


Kérdések, nem középiskolás fokon


Az SZTE 7. SZGYTV 2018. december 6-i megnyitó ünnepségét az egyetem Dugonics téri rektori épülete dísztermében tartották. Bemutatták a színvonalas vetélkedő zsűrijét, melynek elnöke – immár hetedik alaklommal – Prof. Dr. Dux László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára. A zsűri tagjai: Prof. Dr. Révész Piroska, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet professzora, az MTA doktora és Prof. Dr. Wölfling János, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Kémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára.


A zsűri mellett dolgozik, a kérdések összeállításában közreműködött: Dr. Nagy Lászlóné Dr. Antal Erzsébet, az SZTE TTIK Biológia Intézet Biológiai Szakmódszertani Csoport adjunktusa; Vámosiné Dr. Hegyi Andrea, az SZTE TTIK Biológia Intézet Biológiai Szakmódszertani Csoport tanársegédje; Szabó Mária, az SZTE Mérnöki Kar (MK) Élelmiszermérnöki Intézet tanársegédje; Prof. Dr. Hannus István, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék munkatársa; Dr. Makra Péter, az SZTE ÁOK TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet adjunktusa.

 

Az SZTE SZGYTV résztvevőit elsőként Dr. Fendler Judit, az Szegedi Tudományegyetem kancellárja köszöntötte.

A Szegedi Tudományegyetem oktatástól elválaszthatatlan feladata a nemzetközileg is versenyképes kutatási tevékenység művelése, folyamatos fejlesztése. Kiemelkedő kutatási eredményekkel büszkélkedhetünk az orvos- és gyógyszertudományok, a természet-, bölcsészet- és társadalomtudományok területén – emlékeztetett beszédében az SZTE kancellárja. – Intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk a fiatal kutatók támogatására. Legtehetségesebb hallgatóinknak olyan kutatói életpályát kínálunk, melyre felkészülve a legjobb mentoroktól, modern tantermekben, modern eszközökkel és laboratóriumokban tanulhatnak.


A szegedi egyetemen soha nem látott fejlődés kezdődődött. Az intézményben elindult kormányzati és uniós támogatottságú beruházásoknak köszönhetően lehetőséget kaptunk a 21. század követelményeinek megfelelő oktatási, kutatási és gyógyítási infrastruktúra kialakítására. Az egyetemi saját forrásokból, kormányzati és uniós támogatásból elindult több tíz milliárdos fejlesztések érintik – többek között – a sebészeti klinika egykori épületének felújításával létrejövő orvosi- és egészségtudományi képzést szolgáló Elméleti Tömböt, az egészségügyi skill laborok kialakítását. A közeljövőben elindul az Élettudományi Központ építésének az előkészítése, ami új lehetőségeket nyit a szegedi egészségtudományi és az informatikai képzésnek – sorolta az SZTE kancellárja.


Kancellar_IMG_3422


A tehetségek felkutatásának egyik alappillére az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny, amely az elmúlt hét év alatt az ország és a határon túli magyar lakta területek egyik legnépszerűbb tudományos versenyévé nőtte ki magát. Mindez annak is köszönhető, hogy a verseny kérdéssorát az SZTE elismert oktatói állítják össze, szándékosan nem középiskolás színvonalon. Az SZTE kancellárja szerint a verseny nehézsége egyben az egyik erőssége is, hiszen csak a legjobbak, a legfelkészültebbek győzhetnek.


Találkozás egy fiatalemberrel – Karinthy Frigyes ismert novellája egy részletének felolvasásával Dr. Fendler Judit arra hívta fel a középiskolások figyelmét, hogy ne adják fel ambícióikat! Szorgalommal elérhetik, hogy munkájuk eredménye ne „..elég jó…”, hanem a "legjobb" legyen.


Az SZTE kancellárja megköszönte a verseny megvalósításához nyújtott szponzori támogatást. A diákokhoz szólva hangsúlyozta: felejthetetlen emlék és inspiráció lehet a Nobel-díjas Kurt Wüthrich kémikus előadásának meghallgatása, de a vetélkedés két napja alatt megismerhetik a Szegedi Tudományegyetem szellemiségét, azt a hagyományt és minőséget, amelyet egyetemünk az alapítása óta képvisel, és amelyet rendre tükröz az SZTE hazai és nemzetközi felsőoktatási ranglistákon elfoglalt helye.

 

 

Diák és professzor érvelt a természettudományok fontossága mellett


Hagyomány, hogy az előző évi verseny győztes csapatának képviselője is köszönti az SZTE Nobel-díjas rektora munkásságához kötődő vetélkedőre érkező diáktársait. Az SZTE SZGYTV tavalyi győztese, a Baár-Madas Református Gimnázium csapata és kísérő tanáruk Cambrdige-ben töltött el négy napot. Képviselőjük, a végzős Makovszky Mihály nem csupán a megnyitóra érkezett, idén is beszállt versenyezni.

 

– Angol családoknál laktunk, körbevezettek minket a városban – emlékezett a négy napos Cambridge-i utazásra az SZGYTV egyik rektordereként Makovszky Mihály. – Cambridge kormányzója a városházán fogadott minket, és bemutatta Cambridge város történetét. Az utazás hatalmas élmény volt valamennyiünk számára: bepillantást nyerhettünk egy világhírű egyetem mindennapjaiba, diákjainak életébe. Meglátogattunk két Cambridge-ben tanuló ismerőst is, akik megosztották velünk a személyes tapasztalataikat az egyetemről.


Diak_IMG_3449

 

– Cambridge városa a gyönyörű épületeken kívül tele van tudományos emlékhelyekkel, amelyeket meglátogathattunk: láttuk az almafát, amely alatt a legenda szerint Newton kitalálta a gravitáció elméletét. Láttuk Newton kézzel írott leveleit és hajának szálait az egyetemi könyvtárban. Láttuk Darwin A fajok eredete című könyvének egyik első kiadását, amelybe egy kortársa rosszalló megjegyzéseket írt. Ellátogattunk abba a kocsmába, ahol Crick és Watson bejelentette a DNS felfedezését, és az ő nyomdokaikban mi is koccintottunk egyet ott, illetve megnézhettük a Hopkins intézetben a Szent-Györgyi által először izolált C-vitamin egy mintáját egy régi kémcsőben. Cambridge összesen 107 Nobel-díjas tudósnak volt kutató helye, ami teljesen egyedülálló – sorolta az SZTE SZGYV-nek köszönhetően begyűjtött élményeit a természettudományok iránt érdeklődő budapesti diák.

 

– Sajnos sokan nem érdeklődnek manapság a természettudományok iránt, sokan unalmas, átláthatatlan káosznak tartják a fizikát, a kémiát és a biológiát. Ám ez egy hatalmas félreértés! Ha némi erőfeszítéssel megértjük és megszeretjük ezeket a tudományokat, akkor egy új, óriási lehetőségeket tartogtó világ nyílik meg számunkra, amelyben az életünket közvetlenül befolyásoló folyamatokat, anyagokat, szereplőket, jelenségeket vizsgálhatjuk – érvelt a biológia, a fizika, a kémia tanulása mellett a végzős gimnazista. Makovszky Mihály szerint az SZTE SZGYTV nagy élmény. tapasztalatból tudja, hogy itt érdekes előadásokat hallgathatnak, a legfrissebb kutatások eredményeit ismerhetik meg, beszélgethetnek Nobel-díjas kutatóval is… Arra biztatta diáktársait, hogy használják ki az SZTE nyújtotta lehetőségeket!

 

– Vegyük észre, hogy a természettudományok milyen jó dolgok, hogy mennyi lehetőség rejlik bennük – buzdította diáktársait az SZTE SZGYTV tavalyi győztes csapatának szóvivője. – A későbbiekben próbáljuk meg megmutatni másoknak is, hogy a természettudományok nem érthetetlenek, nem unalmasak, nem fölöslegesek, hanem életünknek a részei, amelyek akár szórakozássá is válhatnak.

 

A két napon át tartó SZGYTV versenyzőit szellemi munícióval látta el a zsűri elnöke, Prof. Dr. Dux László. Elárulta: a kérdéseket összeállító csapat tagjai, a verseny előkészítését legalább annyira élvezik, mint a diákok vetélkedésének figyelemmel kísérését. Az SZTE SZGYTV szervezőinek motivációját jellemezve Sándor György humoralista mondatait idézte: „Az első generáció felejt, a második elfelejt, a harmadiknak eszébe se jut”. Dux professzor az SZGYTV szervezőit a Szent-Györgyi örökségét ápolók első generációjához sorolta, akiknek az a célja, hogy a második és harmadik-negyedik generáció se felejtse el, honnan erednek a szegedi Nobel-díjhoz vezető tudományos eredmények.


Dux_IMG_3457

 

A kurrens tudományos eredményekhez is kapcsolódik, nem „tudománytörténeti múzeum” az SZTE SZGYTV – hangsúlyozta köszöntőjében a zsűri elnöke. A vetélkedő kérdéseinek egy része ugyanis az elmúlt 5 évben kapcsolódik az utóbbi esztendők Nobel-díjjal jutalmazott felfedezéseihez. Az SZTE SZGYTV külön értéke, hogy a versenyzők bekapcsolódhatnak a Szegedi Tudós Akadémiának a vetélkedővel párhozamos eseményeibe, így például ismét meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását.

 

– Külön öröm, hogy a határon túli magyar iskolák is képviseltetik magukat, mert kifejezi ez az összetartozást – utalt a december eleji évforduló vonatkozására Dux professzor. A zsűri elnöke köszöntőjében is méltatta a zentai csapat kreatív feladatra benyújtott munkáját.

 

 

SZGYTV Trófea és elismerő oklevelek


Első alkalommal elismerő oklevéllel ismerte el az SZTE azon pedagógusok munkáját, akik legalább három alkalommal részt vettek csapataikkal az SZGYTV eddigi program-sorozatain. Az SZTE-diplomákat Dr. habil. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese és Prof. Dr. Dux László, a zsűri elnöke nyújtotta át.


Az SZTE Elismerő oklevelét kapta Dr. Balangó László (abonyi Kinizsi Pál Gimnázium); Csaláné Böngyik Edit (hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola); Csigér István (szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium); Földiné Reider Mónika (budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium); Horváth Károlyné (hévízi Bibó István Gimnázium); Jóriné Csölle Henriett (hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium); Kerényi Zoltán (gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon); Pászty Gabriella (balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola, illetve a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium); Sinkóné Erdősi Gyöngyi (pécsi Koch Valéria Gimnázium); Szépné Polgár Nóra (pécsi Janus Pannonius Gimnázium); Szórád Endre (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium) tanár.


Az SZTE elismeri Borosné Szlávik Mária, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára munkáját, akinek diákjai 2015-ben a megosztott 5. helyen végeztek. Hasonló elismerésben részesült Gabnai Edit, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanára, akinek csapata 2014-ben a döntőbe jutott és a 6. helyen végzett. Ugyancsak elismerő oklevelet kapott Horváth Zsolt, a gödöllői Református Líceum Gimnázium tanára, akinek csapata 2017-ben az 5. helyet szerezte meg. Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna, a budapesti Városmajori Gimnázium tanára, aki 2015-ben csapatával megnyerte a versenyt, 2017-ben pedig a 4. helyen végzett. Jeleskedik a tehetséggondozásban Kiss Ildikó, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanára, akinek diákjai 2016-ban a 4. helyezést szerezték meg; valamint Vadlerné Győri Nicolette, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanára, akinek diákjai négyszer is döntősök voltak: 2015-ben a 2. és 3. helyet szerezték meg, 2016-ban a 3. helyet, 2017-ben pedig a 6. helyen végeztek. Elismerő oklevelet kapott Vadlerné Győri Nicolette, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanára, akinek diákjai négyszer is döntősök voltak: 2015-ben a 2. és 3. helyet szerezték meg, 2016-ban a 3. helyet, 2017-ben pedig a 6. helyen végeztek. Az SZGYTV visszatérő pedagógusa Vetlényi Dávid, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium tanára, aki diákjaival eddig minden évben a döntőbe jutott: 2015-ben a 4. helyet szerezték meg, 2016-ban két döntős csapata is volt, diákjai a 4. és 5. helyen végeztek, tavaly pedig meg is nyerték a tanulmányi versenyt.

 

A SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrije a 2018-as esztendőtől kezdve minden évben külön elismerésben részesít egy pedagógust, aki csapataival rendszeres résztvevője a versenynek, diákjai kimagasló teljesítményt nyújtottak a versenyek során, több alkalommal jutottak az SZGYTV döntőjébe, és akár meg is nyerték a versenyt.


Dijazott_IMG_3506

 

A SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrije és a tanulmányi verseny szakmai csapatának, a kérdéssorokat összeállító oktatók egyhangú támogatásával a tehetséggondozás területén végzett töretlenül lelkes, példamutató munkájáért és eredményességéért, szakmai elhivatottságáért úgynevezett SZGYTV Trófea elismerésében részesülő pedagógus: Gőz József. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanára 2012 óta minden évben részt vesz a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen. Tanítványai az eddigi 6 versenyen 4 alkalommal jutottak a döntőbe, háromszor végeztek a 2. helyen, 2012-ben pedig megnyerték a fődíjat, és elutazhattak Cambridge-be. A zsűri elnöke elárulta: az 1. SZGYTV győztes csapatának tudománytörténeti érdeme, hogy a csapattagok megzenésítették a Citrát-kört… Gőz József SZGYTV-döntős egykori diákjainak névsora: Alexejenkó Levente, Árva Hédi, Bardi Csaba, Bereczki Erika, Czuczi Tamás, Hinnah Barbara, Hotzi Judit, Kolostyák Zsuzsanna, Kovács Dániel. Közülük néhányan az SZTE hallgatói lettek.

 

Az SZGYTV Trófeát elsőként elnyerő pedagógus megkapta a verseny aranyfokazatú támogatója, a CE Glass Industries által elkészített, Szent-Györgyi portréját ábrázoló üvegtrófeát díszdobozban, egy üveg Egyetem borát az SZTE borai közül, egy négy főre szóló családi belépőt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged felajánlásával, valamint egy nagyon különleges kötetet: A legendás tudós, Szent-Györgyi Albert önéletrajzi értekezései című könyvet, amelyet az SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársa, Tasiné Csúcs Ildikó és Tasi Domonkos Attila PhD-hallgató ajánlott fel a győzteseknek. A könyv érdekessége, hogy bolti forgalomban nem kapható és egyetemista is közreműködött a szerkesztésben. Továbbá: nettó 100 000 forint pénzjutalom is jár az SZGYTV Trófeához.

 

 

Két nap: verseny és tudománynépszerűsítő program


Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny az EFOP-3.4.4-16-2017- A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére című projekt támogatásával valósul meg. Emellett számos olyan cég van, amely idén is támogatta versenyünket és a tehetséggondozást.

 

Az SZTE 7. SZGYTV szponzorai közül Arany fokozatú együttműködő partner: az Akadémiai Kiadó Zrt., a CE GLASS Industries; a Diákhitel Központ Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. Ezüst fokozatú együttműködő partner: a CORDIS - Publications Office of the European Union és a Givaudan Hungary Kft. Bronz fokozatú együttműködő partner: az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a Solvo Biotechnológiai Zrt. További együttműködő partner: a Maxim Könyvkiadó Kft., a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt., a Rubicon kiadó, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szegedi 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központja, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az 5percMEDIA Kft.

 

A 2018. december 6-i SZGYTV számítógépes elődöntő után a versenyzők részt vettek a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozójának kiemelt programján: meghallgathatták Kurth Wüthrich Nobel-díjas előadását, aki 2002-ben kapott Kémiai Nobel-díjat az NMR spektroszkópia területét érintő kiemelkedő, és nagy előrelépést jelentő munkásságáért. Este pedig a Szegedi Tudós Akadémia gálaműsorának és gálavacsorájának vendégei között lehettek az SZTE SZGYTV versenyzői és felkészítő tanárai is.

 

2018. december 7-én délelőtt a versenyző diákok laborlátogatáson, laborgyakorlatokon vesznek részt az SZTE különböző karain, találkozhatnak az SZTE vezető kutatóival. Ezt követően szabad programként például Szeged, az egyetemi város hangulatos utcáin sétálhatnak. A svédasztalos ebédet követően, 14 órárától a döntő látványos fordulóiban derül ki, hogy a versenybe beszállt 50 csapat közül melyik nyeri az SZTE 7. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt.

 

SZTEinfo

Fotók: Bobkó Anna

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket