2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
honlap-fejlec-17

Az SZTE vulkanológusa elmondja, mikor és hogyan törhet ki a világ legnagyobb vulkánja

"A Mauna Loa továbbra is a fokozott nyugtalanság állapotában van, amit az erősödő földrengési aktivitás és a csúcs felboltozódása (felfúvódása) jelez". Az Amerikai Földtani Szolgálat (USGS) hivatalos közleményére hivatkozva, több nemzetközi és hazai médium is tényként közölte a közelgő vulkánkitörést. Kitörhet a Mauna Loa? Ha igen, mikor és hogyan? Milyen veszélyt jelent? A Szegedi Tudományegyetem vulkanológusa, Dr. Pál-Molnár Elemér ad tudományos válaszokat a kérdésekre.

A LEGNAGYOBB

A Hawaii-szigetek gyönyörű, de geológiai értelemben veszélyes vidéke Földünknek. Az 1843-as első jól dokumentált kitörés óta 33 alkalommal tört ki az ott működő vulkán, a Mauna Loa. Az utolsó kitörés 1984-ben volt. A tűzhányó tengerszint feletti magassága is imponáló, 4170 méter, ez azonban csak töredéke a teljes méretének.

– A vulkán kiterjedt tenger alatti szárnyait (5000 méter a tengerfenékig) és a 4170 méteres magasságát kombinálva a Mauna Loa 9170 méter magasra emelkedik a bázistól a csúcsig, ami nagyobb, mint a Mount Everest 8 849 m-es magassága, a tengerszinttől a csúcsig. Ráadásul a hegy nagy része még a víz alatt is láthatatlan: tömege további 8 kilométerrel nyomja le az alatta lévő kérget, egy fordított hegy alakjában, ami azt jelenti, hogy a Mauna Loa teljes magassága - a kitörési történetének kezdetétől -  körülbelül 17 kilométer és ezzel a világ legnagyobb vulkánja – világított rá Dr. Pál-Molnár Elemér, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet vezetője arra a tényre, amelyet egy cikkben a National Geographic is megerősített.

maunaloa

A vulkánok megfigyelésére használt technológia sokat változott 1984 óta. A papíralapú szeizmogramok, a kézzel gyűjtött felmérési adatok és a vizuális megfigyelések átadták helyüket a digitális szélessávú szeizmikus adatoknak, a folyamatos GPS-méréseknek és a webkamerák hálózatának. Ez azt jelenti, hogy sokkal több részletet tudunk a Mauna Loa jelenlegi nyugtalansági időszakáról, mint korábban bármikor. Ennek ellenére még mindig lehetséges, hogy a helyzet gyorsan megváltozik, és nehéz megjósolni, hogy ez mikor következhet be.

MIKOR, HOGYAN TÖRHET KI A VULKÁN?

Az egyik legmegbízhatóbb forrás az Amerikai Földtani Szolgálat, amelynek jelentésében az áll, hogy "A Mauna Loa nem tör ki, és jelenleg nincsenek jelei egy közelgő kitörésnek", de hozzátették, hogy "A Mauna Loa azonban továbbra is a fokozott nyugtalanság állapotában van, amit a fokozott földrengési aktivitás és a csúcs felfúvódása jelez". A Hawaii Volcano Observatory szerint, a vulkán aktivitása a nyár eleje óta fokozódik. A földrengési aktivitás a napi 5-10 földrengésről 2022 júniusa óta napi 10-20 földrengésre emelkedett júliusban és augusztusban, az USGS szerint. A közelmúltban elérte a napi 40-50 földrengést. A napi 100-nál több földrengéses csúcsértékeket, szeptember 23-án és szeptember 29-én regisztrálták. Nincs jele kitörésnek, de a vulkán területén található park a héten a Twitter-fiókján közzétett egy képet a vulkánról, és közölte, hogy a csúcsterületet "elővigyázatosságból" lezárják a túrázók elől.

– Az USGS szerint a jelenlegi fokozódó tevékenységet a magma újbóli beáramlása okozza 3-5 kilométerrel a vulkán alatt. Az aktivitás jelenlegi növekedése nem utal arra, hogy a kitörésig való előrehaladás biztos lenne, és nincs arra utaló jel, hogy a kitörés küszöbön állna. Az elmúlt mintegy másfél évszázados megfigyelés és a kutatások alapján nem zárható ki a közeljövőben egy olyan kitörés, amely kisebb mennyiségű, ám gyorsan mozgó lávafolyam felszínre kerülésével is járhat. Erre az elmúlt évtizedekbe is volt példa. Az illetékes hatóságok ezzel kapcsolatban már elrendelték a csúcsrégió látogatási tilalmát és a szükséges óvintézkedéseket is megtették. Hawaiin rendkívül jól szervezett a tájékoztatás és a prevenció is a vulkáni tevékenységekkel kapcsolatban – mondta el az SZTE vulkanológusa, Dr. Pál-Molnár Elemér.

Az elmúlt évszázadban tapasztalt hawaii kitörések általában terjedelmes, gyorsan mozgó lávafolyamokat hoztak létre, amelyek hatással voltak a sziget keleti és nyugati oldalán lévő közösségekre és a régióban található nemzeti parkokra is. Az államban két nemzeti park is található: Hawai'i Vulkánok Nemzeti Parkja és a Haleakalā Nemzeti Park, amely Maui szigetén található.

 1984, 2022?

A Mauna Loa utolsó kitörése 1984-ben történt, és a vulkánra jellemző stílusban kezdődött. 1984. március 24-én 22:55-kor a Mauna Loa alatt a földrengések üteme gyorsulni kezdett. Míg a földrengések aránya már akkor is a normálisnál magasabb volt, hamarosan percenként 2-3 földrengésre emelkedett. Este fél 12-re erős szeizmikus rengések kezdődtek, ami azt jelezte, hogy a magma a föld alatt mozog és közeledik a felszínhez. A kitörés március 25-én hajnali fél kettőkor kezdődött a Mauna Loa csúcsán. Az 1984-es kitöréshez vezető szélsőséges nyugtalanság gyors kezdete jellemző az elmúlt két évszázadban megfigyelt Mauna Loa kitörésekre.

A Mauna Loa jelenlegi nyugtalansági epizódja 2014 végén kezdődött a felfúvódásos deformáció és a szeizmicitás mértékének növekedésével. Ezek az arányok 2017-2018-ban csökkentek, de 2019-ben ismét növekedni kezdtek, és azóta valamelyest stabilak maradtak, a földrengések aránya körülbelül napi 20 földrengés volt. Egy észrevehető szeizmikus raj 2021. január végétől április közepéig tartott.

 GEOLÓGUSKÉPZÉS AZ SZTE-N

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet több tanszékén is oktatják a vulkánokhoz, a magmás tevékenységhez kapcsolható földtudományi ismereteket. A geológusképzés egyik fő irányvonala az olyan magmás rendszerek tanulmányozása, amelyek a már nem aktív vulkánokhoz kapcsolódnak, de amelyeken keresztül meg lehet érteni, hogy mi történik a jelenleg is forrongó vulkánok alatt, több kilométeres mélységben, például egy magmatározó rendszerben. A Kárpátok és a Kárpát-medence is bővelkedik olyan földtani szerkezeti egységekben, ahol tanulmányozható az évezredekkel vagy évmilliókkal ezelőtti vulkánok hatása, mivel ezeknek a kőzeteknek egy része, a tektonikai mozgásoknak köszönhetően, a felszínre kerültek.


Dr. Pál-Molnár Elemér az Etnán tanulmányozza a vulkáni tevékyenységet

pmlav

– Az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéken működő „Vulcano” Kőzettani és Geokémiai Kutatócsoport egyrészt az Alföld aljzatában lévő, Szeged alatt is megtalálható, magmás testeket (amelyek a perm időszakban képződtek, 260-270 millió évvel ezelőtt), másrészt a Ditrói Alkáli Masszívum felszínen lévő, triász időszaki fosszilis magmatározó folyamatait vizsgálja. A múltbéli magmás események pontos ismerete kulcs a jelen vulkáni (magmás) folyamatok, a lehetséges vulkáni kitörések természetének megértésében – zárta gondolatait Dr. Pál-Molnár Elemér, a kutatócsoport vezetője.


SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Stock, Dr. Pál-Molnár Elemér

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket