XXIV._OAIIPV

XXIV. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny

2018-ban már 24. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny, melyet idén a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar (SZTE TTIK) Műszaki Informatika Tanszéke és az Informatika Oktatásáért, Kutatásáért Alapítvány szervez.

A verseny időpontja: 2018.március 26-28


A verseny lebonyolítása

A PLC verseny minden évben 3 egymást követő munkanapon kerül megrendezésre. Az első nap délutánján a hallgatói csapatoknak egy 10 kérdésből álló elméleti feladatsort kell kitölteniük 1 óra alatt. Az elméleti feladatsor kérdései a versenyre nevezett intézmények felkészítő tanárai által beküldött kérdéssorból kerülnek ki. A feladatsorok megoldásait a felkészítő tanárok a beadást követően értékelik.


plc


A második és harmadik napon gyakorlati feladatmegoldás zajlik. A hallgatóknak mindkét napon 5-5 órájuk van, hogy elkészítsék egy valós vagy szimulált technológia vezérlését. Az adott napi technológia vezérlésének elkészítése során a hallgatói csapatok maximum 2-szer tesztelhetnek 10-10 percig. A gyakorlati feladatok megoldását a bemutató során egy 10 tagú (nevezett intézmények felkészítő tanárai) zsűri pontozza.


Díjazás

A verseny során az első három helyezett csapat tagjai a Felsőoktatási és Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) felajánlásából pénzjutalomban részesülnek, a felkészítő intézmények pedig a helyezés sorrendjében választhatnak a verseny támogatói jóvoltából.


A verseny weboldala: www.inf.u-szeged.hu/plc


Támogatók


evopro beckoff veszmont
abb evosoft atys
festo gammadigital omron
robot-x schneider-elektric siemens
teconcept
wago



SZTE inf-int TTIK



TTIK_HOK agora jateklub

fiom

 

Képgaléria

06.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    11:00 - 13:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus