BASF

Karunk hallgatói a BASF ünnepi rendezvényén

A németországi székhelyű BASF a világ egyik vezető vegyipari vállalata. Az idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját. Magyarországi képviseletét 1984-ben nyitották meg Budapesten.

A multinacionális cég fő célkitűzését a következőkben foglalta össze: kémiát alkotni a fenntartható fejlődés és a jövő érdekében. A BASF Hungária Kft. 2011 óta társadaImi felelősségtudattal, aktívan támogatja az oktatást.

A korábbi években több, iskolásokat érintő programjukban karunk Kémiai Tanszékcsoportja is részt vett, ezért a jó munkakapcsolatnak köszönhetően az ünnepi eseményre is meghívást kaptak hallgatóink, hogy aktív részvételükkel segítség a kémia népszerűsítését. Április 30-án Budapesten, a Millenáris Parkban tartott rendezvényen 100 általános és középiskolás tanuló számára tartottak kísérleti foglalkozást.

Délután a hallgatók a Természettudományi Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozásokat tekintettek meg.



DSC_0402




A részt vevő hallgatók: Tímár Anikó, Kiss Gabriella, Nagy Márió, Vas Hajnalka, Somogyi Anita, Tóth Máté. A csoportot Németh Veronika vezette. Fazekas Gézáné nyugdíjas oktatástechnikus is elkísérte a hallgatókat. Az előkészületekben közreműködtek még: Mityókné Biró Erika, Kiss Eszter és Németh Zoltán.

Képgaléria

11.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    11:00 - 13:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus