phdsumme

PhD Hallgatók VIII. Nemzetközi Konferenciája

2012. augusztus 6-10. Miskolci Egyetem


A Miskolci Egyetem 1997 óta kétévenként rendezi a PhD Hallgatók Nemzetközi Konferenciáját. Az eddig rendezett konferenciákon alkalmanként 15-18 országból mintegy 350-400 fő fiatal oktató, kutató és PhD hallgató tartott előadást, illetve vett részt.

A konferencia célja: lehetőséget biztosítani a PhD hallgatóknak, fiatal oktatóknak és kutatóknak tudományos eredményeik bemutatására, megvitatására és új kapcsolatok építésére.

A konferencia ideje alatt a Visegrád 4 országokból jövő neves tudósok fognak előadásokat tartani szakmai továbbképzés céljából. Az előadókról és kurzusaikról a www.uni-miskolc.hu/~phdsumme honlapon tájékozódhat.

A konferencia nyelve: angol.

Tervezett szekciók:


A Agrár

D Műszaki

F Természettudományi

B Bölcsész

E Orvosi

G Jogász

C Közgazdász


A szekciókban max. 20 perces előadások hangozhatnak el. Technikai segédeszközként laptop, projektor áll rendelkezésre. Lehetőség lesz poszter előadások bemutatására is, előadásonként 1 m2 felületen. Az előadások (mind a szóbeli, mind a poszter) angol nyelvű szövegét 4 vagy 6 A/4-es oldal terjedelemben, CD-n jelentetjük meg. Az előadásokat kérjük a megadott határidőig beküldeni nyomtatott formában és elektronikusan (PDF-ben és WORD-ben) a www.tuko.hu/phdkonf_upload.php oldalra feltölteni. Csak az így beküldött anyagokat tudjuk elfogadni. Az előadás formai követelményei a konferencia www.uni-miskolc.hu/~phdkonf honlapjáról letölthetők. Az előadások szakmai előbírálat után kerülnek elfogadásra.

Jelentkezés kizárólag elektronikus úton, a konferencia honlapján keresztül lehetséges.

Egy előadó max. 2 előadással jelentkezhet be.

A konferencia költségei magyarországi résztvevők számára: (Az összegek tartalmazzák a járulékos adókat, a konferencia kiadványt CD-n, az ingyenes részvételt a szakmai továbbképző kurzusokon, valamint 50 %-os Visegrádi Alap támogatást a szállás és étkezés költségeire.)


Részvételi díj :

1 előadás esetén: 20.000,- Ft + ÁFA

2 előadás esetén: 30.000,-Ft + ÁFA

Szállás várható költsége:
bruttó 15.000 Ft (6 éj)

Étkezés várható költsége
(teljes panzió):

bruttó 10.000.- Ft (5 nap) 



Szállást az UNI-HOTEL-ben 2 x 2 ágyas apartmanokban, étkezést az egyetemi menzán biztosítunk.


A konferenciára hozzátartozó személy is eljöhet. Részére szállás és étkezés teljes áron külön igényelhető.


A konferencia programját fakultatív programok biztosításával kívánjuk színesíteni. A programokra a jelentkezés során, valamint korlátozott számban a konferencia idején is lehet regisztrálni.


Befizetés: A részvételi díjat, az előadás elfogadását követően 2012. július 20-ig kérjük átutalni. Javasoljuk, hogy intézményüknél próbálják felkutatni azokat a lehetőségeket (doktori képzési keret, alapítvány, stb.), amelyekkel az intézmény a költségeket egészben vagy részben át tudja vállalni. Az átutalásokat a Miskolci Egyetem 10027006-01426672-00000000 számú, a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, „PhD Konferencia+név”hivatkozással kérjük teljesíteni.


Határidők:


Előadói jelentkezések és az előadás kéziratának megküldése: 2012. június 10.
Visszaigazolás az előadás elfogadásáról: 2012. június 25.
Részvételi díj átutalása: 2012. július 15.
Konferencia programfüzetének megjelentetése a honlapon: 2012. július 20.
Konferencia regisztráció: 2012. augusztus 5-től



A KONFERENCIA ELŐZETES PROGRAMJA


2012. augusztus 5. (vasárnap)

12 12.00 - 20.00 Érkezés, regisztráció,

elszállásolás

 

 

2012. augusztus 6. (hétfő)

7.00 - 9.00 Reggeli

8.00 - 12.00 Regisztráció

10.00 - 12.00 Megnyitó, plenáris szekció

12.00 - 14.00 Fogadás

14.00 - 18.00 Szekcióülések

19.00 – 20.00 Vacsora

2012. augusztus 7-8-9. (kedd, szerda, csütörtök)

7.00 - 9.00 Reggeli

8.00 - 10.00 Regisztráció

9.00 - 12.00 Szakmai továbbképző előadások

12.00 - 14.00 Ebédszünet

14.00 - 18.00 Szekcióülések

19.00 - 21.30 Vacsora, Visegrád 4 kulturális programok

2012. augusztus 10. (péntek)

7.00 - 9.00 Reggeli

9.00 - 12.00 Szakmai továbbképző előadások

12.00 - 14.00 Ebédszünet

14.00 - 19.00 Fakultatív programok

19.00 - 20.00 Vacsora

2012. augusztus 11. (szombat)

Elutazás

Felvilágosítást adó személy:

Simonné Juhász Judit

Miskolci Egyetem Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály

3515 Miskolc-Egyetemváros

Tel: (46) 565-111/10-16 mellék Fax: (46) 563-423 e-mail: reksjj@uni-miskolc.hu

Web: www.uni-miskolc.hu/~phdkonf

 


Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az előzetes program - a tényleges jelentkezések függvényében - módosulhat.

 

Miskolc, 2012. április


A Szervező Bizottság nevében:

Dr. Dobróka Mihály sk.

rektorhelyettes


 

Képgaléria

03.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus