tfgt

I. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

A SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke a 2011/2012-es tanévben középiskolásoknak szóló nemzetközi földrajzversenyt hirdetett.


Az előzetes elvárásokat, reményeket messze felülmúlóan a vetélkedőre 4 ország, 84 iskolája, 97 felkészítő tanár 175 kétfős csapata regisztrált! Az első fordulót minden csapat a saját iskolájában írta meg, a döntő fordulókba a legjobb 21 csapat jutott be, megmérettetésükre 2012. február 24-25-én kerül sor a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén.


A csapatokat izgalmas és érdekes feladatokkal várják a szervezők, a hagyományos számonkéréseken túl olyan feladatok is lesznek, amelyekkel még nem találkoztak a középiskolások, lehetőséget adva ezzel tudásuk, képességeik fejlesztéséhez. Játékos geocaching versenyen megismerhetik a GPS használatát, laboros feladatok során kísérletezhetnek talajokkal, vizekkel a gyakorlatban megtapasztalva ezzel különböző földrajzi törvényszerűségeket, folyamatokat. Ezen kívül tesztekkel, és szóbeli előadással is bizonyítaniuk kell a versenyző csapatoknak, a verseny legvégén pedig fergeteges kvíz vetélkedő zárja a programot.
Közben a kísérő pedagógusok megtekinthetik az Ásványtani és Geokémiai Tanszéken található kiemelt értékű Koch Sándor Ásványgyűjteményt, valamint a Földtani és Őslénytani Tanszék ősmaradvány gyűjteményét, délután pedig minden vendéget Szeged belvárosában városnézésre invitálnak a szervezők.


A 8 legügyesebb csapat tavasszal tanulmányi kiránduláson vehet részt a Balaton-felvidéken, ezen túlmenően a legjobb három csapat értékes tárgyjutalmakban részesül, a legjobban teljesítő csapat, pedig a verseny hivatalos szponzora, az Eupolisz Utazási Iroda jóvoltából külföldi utazást is nyer!


eupolisz

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket