Bezár

Hírek és események

Kiemelt hírek

|<(1) <(8) 9 10 11 12 13 (14)> (17)>| 
2021. június 18.
13 perc

Kutatói álma részben, de valóra vált: ösztöndíjakkal segíti az SZTE tehetséges hallgatóit Sófi József, aki 36 éve lett egyetemi polgár. Az SZTE alumnusa biológusként kezdte, vállalkozóként folytatta a pályáját. Sikerei anyagi hasznát, 80 millió forintot költött eddig az SZTE legtehetségesebb hallgatói támogatására. A kutatóból lett üzletember mentori útját, a Sófi József Ösztöndíj Alapítvány 20 évét a számok nyelvén is jellemezzük, 12 fotóval illusztráljuk az SZTE centenáriumi évében.

2021. június 21.
2 perc

A Nemzetközi Űrállomás DESIS szenzorának programozott űrfelvételeit elemzik a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának kutatói a Mezőhegyesi Ménesbirtok munkatársaival közös projektben. Az egyedülálló földmegfigyelési kísérlet kiváló lehetőséget nyújt a termesztett növények megfigyelésére a különböző fejlődési szakaszokban.

2021. június 19.
4 perc

A „100 éves az SZTE TTIK!” nevű, logótervezési pályázatot a Szegedi Tudományegyetem tanárszakos hallgatója nyerte. Berkó Reginával arról is beszélgettünk, hogy tanulmányiban miként kapcsolta össze a biológiát és a rajzot.

2021. június 16.
7 perc

1994. június 17-én elfogadták az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, azóta minden évben, ezen a napon világméretű kampány hívja fel a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság hatásaira. A Szegedi Tudományegyetem geográfus kutatói korszerű térinformatikai módszerekkel vizsgálják a Kárpát-medence szárazodásának okait, társadalmi gazdasági következményeit. Kutatásaik rámutatnak, hogy az éghajlatváltozás hatásainak előrejelzése, következményeinek kivédése csak komplex földrajzi elemzésekkel lehet eredményes.

2021. június 16.
2 perc

A EUGLOH szövetség online nyári egyeteme várja az érdeklődőket, akik nemzetközi szaktekintélyektől szeretnének tanulni és kreditre szert tenni.

2021. június 15.
3 perc

Miért jó fizikusnak lenni? „Mert számos más tudományterülethez kapcsolódik az itteni kutatómunka” – válaszolt a kérdésre Nagy Eszter, az SZTE egyik legnagyobb egysége, a Természettudományi és Informatikai Kar PhD-hallgatója, aki bemutatta, hogy az SZTE TTIK Fizika Intézetében az egyetemi hallgatók hogyan kapcsolódhatnak be a projektekbe. A legnagyobb videomegosztó portálról indulva kukkantsunk be együtt az Intézet laboratóriumaiba!


2021. június 14.
8 perc

Tudta, hogy a Magyar Feltalálók Napja Szent-Györgyi Albert első szabadalmához és a Szegedi Tudományegyetemhez kötődik? Az SZTE Nobel-díjas kutatója a „jól eltartható, magas C-vitamin tartalmú készítmények” előállítását leíró eljárást jelentett be 1941. június 13-án. E jeles nap alkalmából 13+1 érdekességet gyűjtöttünk össze Szent-Györgyi szegedi felfedezéséről.

2021. június 14.
2 perc

Etiópia négy világörökségi helyszínén is jártak a Szegedi Tudományegyetem oktatói és kutatói, akik dokumentumfilmet forgattak az ország páratlan természeti és kulturális értékeiről. A kutatók felkeresték Földünk legforróbb sivatagát, és emléktáblát helyeztek el az Erta Ale vulkán ízzó lávafolyamának „partján” az ott meggyilkolt szegedi kutatók, Fábián Tamás és Dr. Szabad Gábor emlékére. A dokumentumfilmet több regionális televíziócsatornán is levetítik.

2021. június 11.
4 perc

Kicsik, idegesítőek és büdösek a mindenki által ismert poloskák, amelyek időről-időre nemcsak az otthonainkban képesek felbukkanni, hanem gyakran a legkülönbözőbb tevékenységeinkben is kellemetlenséget okoznak számunkra. Az SZTE Ökológiai Tanszékén azonban jó, ha akad belőlük, a kutatók természetvédelmi, közösségi és viselkedésökológiai kutatásait több rovarcsoport, köztük a poloskák is segítik.

2021. június 09.
4 perc

A koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, valamint a szellemi tulajdonvédelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat. Az öt kitüntetett közül három – Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus és Dr. Dékány Imre kutató vegyész, valamint Dr. Szecskay András jogász – kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez.

2021. június 09.
7 perc

A vezető egyetemek rangsorában rendre kiválóan szerepel az SZTE, a tudományterületekre lebontott listákon pedig folyamatosan tör a csúcs felé, többek között a fizika oktatásában. A Szegedi Tudományegyetemen végzett fizikusokat tárt karokkal várják a legnagyobb cégeknél és az olyan világszervezeteknél is, mint az MIT vagy a NASA.

2021. június 08.
2 perc

Kiss Cintia, a Magyar Földrajzi Társaság különdíját nyerte meg a Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióban. Az SZTE TTIK Földtudomány mesterszakos hallgatója, a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára írt dolgozatában a városi háttérszennyezettséget vizsgálta meg, mégpedig padlásokról vett porminta alapján.

2021. június 09.
2 perc

A legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) ranglistán idén az 551-560. helyen áll a Szegedi Tudományegyetem. Ezzel az eredménnyel Magyarországon a legjobb universitas.

2021. június 01.
3 perc

Időpontja: 2021. június 8. (kedd) Online konferencia.

A rendezvény regisztrációköteles! (Regisztráció*) * A Regisztrációs felület 2021.06.01. 15:00-tól érhető el! A konferenciára regisztrálni 2021. június 7-én 12.00 óráig lehet.

2021. május 31.
1 perc
2021. május 27.
2 perc

A fizika területén javított tavalyi helyezésén az SZTE az ARWU szakterületi listáján, a klinikai orvoslásban pedig megőrizte 2020-as pozícióját: ezekkel az eredményekkel holtversenyben a második legjobb magyar egyetem a Tisza-parti universitas mindkét területen.

2021. május 27.
2 perc

Egy régóta ismert és szerte a világban alkalmazott biotechnológiai eljárást bővítettek ki, és tettek gazdaságosabbá és környezettudatosabbá a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszék és az SZBK Növénybiológiai Intézet együttműködő kutatócsoportjai. Az új recept szerint fűzfát is használnak a biogáz előállítására.

2021. május 26.
1 perc

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kollégánk, barátunk és tanárunk DR. FEHÉR OTTÓ a SZTE TTIK Emeritus Professzora elhunyt, búcsúztatása május 28-án délelőtt 11 órakor lesz Szegeden a Belvárosi Temetőben.

2021. május 21.
4 perc

Szelfire kérték, autogramot is adott Karikó Katalin, mire a Szegedi Tudományegyetem központi épületéhez ért 2021. május 21-én. Délelőtt alma matere mai vezetőivel, majd az SZTE biológia épülete előtt egykori csoporttársaival találkozott. Óriási taps kísérte a Városháza előtti bejelentést: Karikó Katalin immár Szeged díszpolgára.

2021. május 18.
2 perc

A Neptun rendszerre épülő Messenger Órarend chatbottal hatékonyabban és sikeresebben szervezhetik a hallgatók a mindennapjaikat a szorgalmi és a vizsgaidőszakban. Pár mozdulat, és máris megjelenik a naptár olyan hasznos információkkal, mint az oktató és a tanterem neve, ráadásul a térkép nézet azt is pontosan megmutatja, hol lesz az óra vagy a vizsga. Az útvonaltervező pedig segít megtalálni a leggyorsabb utat.

2021. május 19.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem volt hallgatóját, az mRNS technológia klinikai alkalmazását kutatásaival megalapozó tudóst 2021. május 19-én fogadta alma matere városának polgármestere. A világhíres tudós munkanapját doktori képzésének helyszínén, első munkahelyén, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban töltötte. Karikó Katalin egy nap alatt két kitüntetést is kapott. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

2021. május 19.
2 perc

Az országszerte nagy népszerűségnek örvendő intézmény falai mögött az elmúlt időszakban 80 millió Forintból valósultak meg fejlesztések: multifunkcionális épülettel, újra aszfaltozott utakkal, felfrissített Japánkerttel, azon belül egy új tori kapuval, és egy megújult rendszertani gyűjteménnyel lett gazdagabb a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje az elmúlt hónapokban.

2021. május 14.
3 perc

Szép eredményeket értek el az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulói a legutóbbi "Játsszunk fizikát!" versenyen. A centenárium alkalmából, a Szegedi Tudományegyetem korábbi kiemelkedő oktatóinak munkássága szolgáltatta a témaköröket.

2021. május 14.
11 perc

24 órából áll egy nap Karikó Katalin, az SZTE alumnája, a Covid19-világjárvány megfékezésére hivatott mRNS alapú vakcina kifejlesztését kutatásaival megalapozó biokémikus életében is. Magyarországi látogatása egyik szakaszára, 2021. május 3-7. között kísérőjéül szegődtünk. Az Akadémia székházától induló és az Emberi Méltóság Tanácsánál záruló munkahetének filmjéből 24 inspiráló pillanatot emeltünk ki.

2021. május 13.
2 perc

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kollégánk, barátunk DR. Lehoczki Endre Lajos Emeritus Professor 2021. május 1. napján, életének 80. évében elhunyt.

2021. május 11.
1 perc

Az ország újraindul, nem kivétel ez alól az egészségügy sem, a kórházak vérigénye folyamatosan nő - olvasható az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján.

2021. május 10.
2 perc

Mérföldkőhöz érkezett az „SZTE 100”. Pontosan egy hónappal ezelőtt startolt el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, alumni tagjai és dolgozói között meghirdetett kihívásl. A lelkesedés töretlen, hétről-hétre egyre többen vesznek részt az SZTE Sportközpont és Sportiroda által indított kilométergyűjtő akcióban, melyhez az Alma Mater társszervezőként csatlakozott.

2021. május 06.
2 perc

Május 12-én 10 órától 17 óráig kapcsolódhatnak be az érdeklődők a EUGLOH Alliance Day programjába. A virtuális 3D térben a napot a Fool Moon koncertje zárja.

2021. május 05.
2 perc

Készen állsz a EUGLOH 3 napos ötletversenyére? Ez a nemzetközi esemény közelebb hozza a hallgatókat a startup világához és lehetőséget ad arra, hogy kipróbáld magad egy startup alapítójaként. Végezd el a kutatást, rendszerezd az eredményeket és nyűgözd le a zsűrit!

2021. május 05.
3 perc

Telefonos applikációval kiegészített gyógyszeradagoló eszköz és környezetbarát számlázási rendszer is szerepel azok között a startup ötletek között, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem hallgatói jelentős anyagi és elméleti támogatás segítségével fejleszthetnek. A Hungarian Startup University program, Magyarország első online, egyetemi startup-képzése. A hallgatók olyan innovatív cégektől kaphatnak támogatást és mentorálást, mint az MKB Fintech Lab, a Digital Factory, a Datatronic vagy az EFOTT.

2021. május 03.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete 2021. 04. 16-án és 17-én rendezte meg a VII. Szegedi Innovatív Informatika Verseny döntőjét. A résztvevő középiskolás diákok műszaki informatikai és informatikai szekciókban mutathatták be megoldásaikat az őket foglalkoztató problémákkal kapcsolatban. A megmérettetés a fiatal feltalálók körében idén is nagy sikernek örvendett.

2021. április 27.
1 perc
2021. április 27.
6 perc

Természetes vizeink, de a csatornába kerülő szennyvizek is egyre több gyógyszerhatóanyagot és a felszínen közlekedő járművekből kicsöpögő olajat tartalmaznak, amelyek hatástalanítása komoly kihívást jelent. Emellett a nagy mennyiségben képződő szennyvíziszap hasznosítása is jelentős gazdasági probléma. Az SZTE kutatói a Fenntartható nyersanyag-gazdálkodás tematikus hálózat fejlesztése – RING 2017 pályázat támogatásával keresték a megoldást a problémákra. A manapság különösen fontosnak számító projekt alakulásáról Dr. Rákhely Gábort, az SZTE vegyészét, biológusát kérdeztük.

2021. április 26.
3 perc

Ma van a szellemi tulajdon világnapja. Hogyan válik az SZTE szellemi alkotásaiból, felfedezéseiből egész társadalmunkra nézve hasznos érték, és ezeknek ki a tulajdonosa? Ezt a kérdést az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóságának segítségével jártuk körül.

2021. április 29.
1 perc

Online találkozóra, kötetlen beszélgetésre hívja az SZTE polgárait Prof. Dr. Stumpf István, a modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos 2021. május 3-án, hétfőn 15:30-tól.

2021. április 22.
2 perc

A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa a Semmelweis Egyetem két kutatóorvosával közösen. A modell a gyomorfekélyt, gyomorrákot és más betegségeket okozó fertőzés és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolatát vizsgálja. A kutatás eredményei a rangos Nature Communications folyóiratban is megjelentek.

2021. április 22.
4 perc

Akár újabb hidegháborúhoz is vezethet az a harc, ami a fogyóban lévő erőforrásokért zajlik - többek között erre a következtetésre jutott könyve írása közben Dr. Rakonczai János, aki a címbéli kérdésre keresi a választ.  Az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének emeritus professzorát, a Föld Napján kérdeztük a globális problémákról és azok megoldási lehetőségeiről.

2021. április 21.
5 perc

A Times Higher Education felállította a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgáló listáját: a vizsgált területek közül 16-ban dobogós helyet szerzett a magyarországi intézmények között a szegedi egyetem. Az összesített rangsorban a 301-400. helyre került az SZTE, mellyel hazánkban a második legjobb felsőoktatási intézmény.

2021. április 20.
4 perc

Ma van a Csillagászat Napja, ebből az alkalmából készítettünk interjút Dr. Hegedűs Tiborral, aki március 15-én kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. Az SZTE oktatója jelenleg a bajai obszervatóriumot vezeti és oroszlánrészt vállalt a jövő csillagászainak megtalálásában és kinevelésében az elmúlt bő három évtizedben.

2021. április 19.
8 perc

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

2021. április 15.
2 perc

Megkezdődött az éles tesztelése, annak a lövésdetektornak, amellyel szegedi tudósok az afrikai elefántokat akarják megvédeni az orvvadászoktól. A már korábban Innovációs Díjjal kitüntetett lövésdetektorokat Kenyában próbálják ki. Az afrikai elefántok nyakába akasztva a könnyű és ultra alacsony fogyasztású berendezés riaszt, ha az elefántcsontra utazó orvvadászok lövést adnak le.

2021. március 25.
1 perc

Folyamatosan bővülő részletekkel

2021. április 15.
4 perc

Sütő Máté, a Szegedi Tudományegyetem vegyészhallgatója, „Az én zöld városom” című fotópályázat nyertese szabadidejét legfőképp fényképezéssel tölti. A Metkép.hu hivatásos viharvadászával hobbijáról beszélgettünk.

2021. április 13.
4 perc

Sokakat érintő, jelentős témákat dolgoztak fel az egyetemisták az elmúlt héten az SZTE által szervezett seregszemlén. Egyedülálló módon, a Szegedi Tudományegyetem három szekciónak adott otthont a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A Fizika, Földtudományok és Matematika, a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció mellett, az Orvos- és Egészségtudományi szakma fiatal kutatói is prezentálhatták dolgozataikat.

2021. április 12.
8 perc

A számok nyelvén foglaljuk össze a 2021. április 6-9. között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által rendezett 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekció rendhagyó, online programsorozatának főbb történéseit.

2021. április 09.
3 perc

Kihirdette a költészet napjához kapcsolódó pályázatok eredményeit a Szegedi Tudományegyetem. A „Tiszta szívvel” verspályázatra rekordszámú pályázati anyag érkezett, az alkotási vágy a gyógytornásztól kezdve a közgazdászon át egészen a fizikusig megmutatkozott.

2021. április 07.
2 perc

Az egészség megőrzésének egyik pillére a rendszeres testmozgás, amire a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói ezekben a nehéz időkben is nagy hangsúlyt fektetnek. Az SZTE Sportközpont jóvoltából most újabb motivációt találhatnak, akik az egyéni, szabadtéri sportolást szeretnék a virtuális térben közösen is megélni, megosztani.

2021. április 01.
1 perc

10 közép-európai projektpartner együttműködésével már közel két éve sikeresen valósul meg, a ProsperAMnet – Az előrehaladott gyártástechnológiát alkalmazó gyártók (Advanced Manufacturers) hálózatának szolgáltatási teljesítményének és export eredményeinek fejlesztése – elnevezésű projekt az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia csoportjának közreműködésével.

2021. március 29.
6 perc

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kollégánk, barátunk DR. PÁLINKÓ ISTVÁN a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, az MTA Doktora életének 63. évében rövid, súlyos betegség következtében 2021. március 26-án elhunyt.

2021. március 31.
3 perc

Már a döntőbe jutás volt a tét a hétvégén, a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete az online térben tartotta a rangos megmérettetés középdöntőjét. A résztvevők, kisfilmek segítségével ismerhették meg az SZTE geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és a tudományos kutatás kulisszatitkait.

|<(1) <(8) 9 10 11 12 13 (14)> (17)>|