Rendezvénynaptár
-
december 3.11:00 - 13:00
-
december 11.10:00 - 12:00Zárt védés!
-
december 12.14:00 - 16:00
A Szegedi Tudományegyetemen második alkalommal került megrendezésre a „Muti, hol dolgozol!” családi nap az IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont Családbarát Alprogramjának szervezésében. Az őszi szünet első napján az SZTE munkatársai behozhatták gyermekeiket az egyetemre egy napra. A résztvevő több mint 40 gyerek számtalan élménnyel lett gazdagabb. Szerencsére pár szülő el is tudta kísérni a csoportot, de a legtöbbüknek az jelentett segítséget, hogy kisiskolásukat biztonságban tudhatták, amíg dolgoztak.
A TTIK Dékáni Hivatalának nagytermében gyülekeztek a gyerekek, akik négy kiscsoportban egyetemista, valamint dolgozói önkéntesekkel és szülői kísérőkkel vehettek részt a programokon. A program szervezője, Gesztes Olympia, Családbarát egyetem alprogramvezető köszönetet mondott Dr. Jani Péternek, az SZTE MGK Dékáni Hivatal vezetőjének, hogy társszervezőként bekapcsolódott a programba, valamint az összes önkéntes segítő hallgatónak és kollégának. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karról, a Bölcsészettudományi Karról, a Természettudományi és Informatikai Karról, Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságról, illetve a Mezőgazdasági Karról járultak hozzá a gyerekek mosolyához, a nap sikeréhez.
A Szegedi Tudományegyetemen második alkalommal került megrendezésre a „Muti, hol dolgozol!” családi nap.
A résztvevőket Dr. Saághy Andrea HR igazgató köszöntötte, elmondta, hogy a „Muti, hol dolgozol!” program jól illeszkedik a Családbarát Egyetem kezdeményezésbe, melynek híreiről az egyetem munkatársait rendszeresen hírlevélben tájékoztatják.
Az első állomáson Milbik Ivett és Csehó Gábor, az Interaktív Természetismereti Tudástár munkatársai, több érdekességgel is készültek: egy elefántfog, egy hód bundája, vagy egy orrszarvú patája testközelből nem mindennapi látvány volt, de talán még izgalmasabb élményt nyújtott egy lepkeszárny, egy kullancs, vagy egy darázs szeme mikroszkópon keresztül. Nagy sikert aratott a dioráma, amely a Tisza élővilágát mutatja be. Itt élőhelyükkel együtt láthatók a folyóban élő halak, a parti emlősök és madarak is. A gyerekek fiatal koruk ellenére igen tájékozottak voltak, legyen szó a függő cinege fészkéről, vagy a kárókatona étkezési szokásairól.
A Tudástár számtalan kiállítási tárgyát éppen csak megnézhették, mert máris a BTK titokzatos pincéjében várták őket a további kalandok. Dr. Pintér-Nagy Katalin, a Régészeti Tanszék adjunktusa és Walter Dorottya PhD hallgató gyakorlati foglalkozásán a gyerekek fedezhették a régészek világát. Az őskori „barlangfestés” és a „Mi van a föld alatt? – régészhomokozó” foglalkozásaik mellett a gyerekek próbára tehették képzelőerejüket a „Tárgysimogató – avagy mit rejt a doboz?” játékukon. A foglalkozás részét képezte a régészeti leletek (edények, használati tárgyak) és műtárgymásolatok kézbevétele is.
A nagy létszámra való tekintettel két fordulóban zajlott a régészkedés, a csapat másik fele a BTK udvarán interaktív bábelőadáson vett részt Ács Ibolya vezetésével. Délben busz vitte a gyerekeket a Mezőgazdasági Kar hódmezővásárhelyi Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központjába, ahol egy kiadós ebéd következet, amely után az SZTE Tangazdaság Kft. tejüzemében készült gyümölcsjoghurtokból kaphattak kóstolót a kis vendégek.
Ebéd után Dr. Duray Balázs, az SZTE MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének főiskolai docense tartott drónbemutatót. A résztvevők megismerhették a Kar oktatási és kutatási célra használt drónjait – a manuális és az autonóm repülést, illetve a nagy felbontású RGB kamera és hőkamera működését és előnyeit.
A gyerekek négy kiscsoportban egyetemista, valamint dolgozói önkéntesekkel és szülői kísérőkkel vehettek részt a programokon.
Ezután forgószínpadszerűen próbálhatták ki a gyerekek a lovas kocsizást, valamint az állateledel-készítést. A csapat egyik része lovas kocsival a Takács Ferenc Gyakorlati Képző Központtól indulva az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítási területét járhatta be, majd a Tangazdaságba hajtottak, ahol láthatták a ló- illetve szarvasmarha istállókat és kifutókat. A gyerekek sok-sok kérdést tettek fel Táncosról és Sáriról, a két fogathatjó lóról is. Gazdáiktól megtudhatták, hogy a patkolás nem fáj az állatoknak, amelyet hathetente a patkolókovács végez el, de a fogatot hajtó Nagy György azt is elárulta, hogy a lovak is szoktak fürdeni, és mesélt arról is, hogy egy-egy ilyen mén akár 450-500 kilogrammot is nyomhat.
Králik Emese Virág, az SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetének mesteroktatója a csapat másik részének azt mutatta meg, hogyan készíthetünk kutyáknak, lovaknak és madaraknak olyan finomságokat, amelyeket akár mi magunk is megkóstolhatunk. A cinegegolyó például zabpehelyből, aprószemű magvakból és zsírból készült, majd a megformázott golyókat hurkapálcákra szúrták fel a gyerekek. A kutyáknak joghurtos mogyoróvajas, a lovaknak mézes zabpelyhes golyócskákat csináltak, amelyeket haza is vihettek kedvenceiknek.
A Képző Központ méhkaptáraiban méhek munkálkodnak, az itt készült mézből is kapott egy-egy kis üveg kóstolót minden résztvevő.
A naphoz kapcsolódó rajzokat már a szünet végén küldték be a gyerekek az élményeikről. A „Muti, hol dolgozol!” napra való igényt, és a közreműködő szervezők lelkesedését látva biztosan folytatódik a program.
IKIKK