Tamás Gábor
Amikor tizenéves koromban az ifjúsági tornász válogatott edzésein tanultam a kunsztokat, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd biológus lehetek. Visszatekintve azonban a sport - a maga kemény edzőivel, a sikerek és vereségek törvényszerű változásával és a csapatmunka szeretetével - tanított meg arra a fegyelemre és kitartásra, amit a mai napig kamatoztatok kutatóként.
Az ép test mellé az ép(ülő) tudományos lélek kialakulásához a szegedi biológus diploma után 1995-től Oxfordban segített mesterem, Somogyi Péter és diáktársam, Nusser Zoltán. Utóbbival a laborban tartott kézenállás versenyek mellett néhány tudományos dogmát is a feje tetejére állítottunk, és a sikeres folytatást nem gátolta, hogy Szegedre 1998-ban hazaköltözve továbbra is az agykérgi gátlással foglalkoztam.
Az ezredmásodpercekig gyorsan gátló kémiai szinapszisokról kiderült, hogy még náluk is gyorsabb elektromos szinapszisokkal működnek együtt (Tamás et al., Nature Neuroscience, 2000), majd tanítványaimmal megtaláltuk a másodperces időtartamú lassú gátlást kialakító sejteket, amelyeket két évtizeden át hiába kerestek az agykéregben (Tamás et al., Science, 2003). A Szentágothai János által felfedezett kandeláber sejtekről, amelyeket a leghatékonyabb gátló idegsejtnek tartottak, kimutattuk, hogy a legerősebb serkentő hatású sejtek lehetnek az agyban (Szabadics et al., Science, 2006). Ezt a jelenséget tovább vizsgálva először sikerült emberi idegsejtek között működő kapcsolatok megfigyelése, melyek szerint az emberi agykéregben a memória alapegységének tartott Hebb-féle aktív idegsejt láncok valóban előfordulnak, ráadásul a tárolt memóriaegységek "kiolvasását" egyetlen emberi idegsejt működése is elindíthatja (Molnár et al. PLoS Biology, 2008). Vizi Szilveszter elmélete szerint az idegsejtek közötti kommunikáció szinapszisok nélkül is végbemehet. Kiderítettük, hogy létezik az agykéregben egy szinapszisok nélküli hatásokra specializálódott sejttípus, ráadásul ezek a legérzékenyebb idegsejtek az agykéregben ható női- és stresszhormonokra (Oláh et al., Nature, 2009).
A fenti tudományos eredményekhez vezető munkánkat a Magyar Tudományos Akadémia az MTA-SZTE Agykérgi Neuronhálózatok Kutatócsoport létrehozásával ismerte el, amely a döntően nemzetközi forrásaink (European Young Investigators Award - EURYI, EU; Howard Hughes Medical Institute USA; Wellcome Trust, UK) mellett biztosítja a kísérleteinkhez szükséges támogatást. A kutatócsoport hallgatóinak versenyképességét jelzi, hogy több tanítványomat (Oláh Szabolcs, Szabadics János) doktori munkája alatt a rendkívül kompetitív és hasonlóan bőkezű Boehringer Ingelheim PhD ösztöndíj támogatta.
A tudományt a laborban megismerő kutatópalánták további pályafutása is sok örömet okoz számomra, így például Szabadics Jánosé, aki az MTA Lendület program egyik nyerteseként már önálló kutatócsoportot hozhatott létre.
