Az asztrofizika talán attól olyan izgalmas, hogy egyszerű, de alapvető fontosságú kérdésekre kereshetünk válaszokat: Milyen idős a Világegyetem? Mekkora a Naprendszer? Mi adja a csillagok energiáját? Az elmúlt évszázadban ügyes fizikai mérések és új elméletek ötvözésével látványos sikereket érhettünk el ezen kérdések megválaszolásában. Az elmúlt tizenöt évben még egy újabb, fontos kérdésben tudtunk hirtelen előrelépni: Ritka-e a Föld, mint bolygó, és a Naprendszer, mint bolygórendszer? Ezt a kérdést különböző formákban a görög filozófusokig lehet visszavezetni, de mérések híján az elmúlt évezredekben a filozófia területén is maradt.

A helyzet gyökeresen megváltozott, amikor a kilencvenes években méréstechnikai áttörések elérhetővé tették a Naprendszerünkön kívüli bolygók és bolygórendszerek közvetlen tanulmányozását.

Kutatócsoportom az asztrofizika és asztrobiológia határára fókuszál: azt kutatjuk, hogy hogyan keletkeznek lakható bolygók és hogy milyen szerkezetűek és összetételűek az exobolygók légkörei. A mérésekhez sokszor használunk űrtávcsöveket, amire kiváló lehetőséget biztosít a baltimore-i Space Telescope Science Institute, ahol 2008-tól dolgozom csillagászként. Az Intézetben a kutatómunka mellett a Hubble Űrtávcső tudománypolitikai vezetésében veszek részt, illetve a Hubble Űrtávcső tudományos eredményeinek és programjának értékelésével foglalkozom, azt tanulmányozva, hogy hogyan lehet az obszervatórium tudományos teljesítményét maximalizálni.

Szegeden, az akkor még József Attila Tudományegyetemen 1995-ben kezdtem fizikushallgatóként és 2000-ben végeztem okleveles fizikusként. Elsőéves koromtól kezdve aktívan vettem részt diákprojektekben: nagyon sokat köszönhetek Szabó Gábor professzor és Vinkó József docens témavezetésének és útmutatásainak.

Negyedéves hallgatóként egy Erasmus ösztöndíj segítségével a Jénai Egyetemen töltöttem egy szemesztert, ahol egy jól sikerült asztrofizika vizsga után arra biztattak, hogy térjek vissza doktorálni. Ezt egy német DAAD doktori ösztöndíjnak köszönhetően meg is tudtam tenni és 2000-ben visszaköltöztem. Itt Thomas Henning professzor témavezetésével nagy tömegű csillagok keletkezését kezdtem kutatni. 2002-tól témavezetőmet követve továbbköltöztem Heidelbergbe. Ebben a gyönyörű német városkában a Max Planck Csillagászati Intézet ösztöndíjasaként folytattam a doktori munkámat.

A doktorim során, az eredeti témától lényegesen eltérve, bolygókeletkezéssel is elkezdtem foglalkozni, eleinte csak kíváncsiságból. De ezen az új, izgalmas területen sikerült néhány érdekes korai eredményt elérnem, amikor a chilei 3,6 méteres távcsővel fiatal barna törpék körüli porkorongokat tudtunk detektálni. Méréseink kimutatták, hogy a porkorongok igen hasonlóak azokhoz a korongokhoz, amik fiatal csillagokat öveznek és amelyekből bolygórendszerek keletkezhetnek. Ezek a mérések az elsők között voltak amelyek azt sugallták, hogy még a nagyon alacsony tömegű barna törpék körül is keletkezhetnek bolygórendszerek. Az eredmények nemzetközi érdeklődésre is számot tartottak és az ESO, a vezető európai csillagászati szervezet, sajtóközleményt adott ki az eredményeinkről. Míg a doktorim elsősorban nagy tömegű csillagokkal foglalkozott, egyre több hangsúlyt helyeztem az érdekes és gyorsan kibontakozó kérdésre: hogyan függ a protoplanetáris korongok szerkezete a központi csillag tömegétől? Vagyis, hogyan különböznek a bolygókeletkezés feltételei kis- és nagytömegű csillagok között?

2004 és 2008 között az Arizonai Egyetemen, Tucsonban, posztdoktori ösztöníjasként a NASA Asztrobiológia Intézet munkatársaként dolgoztam. Tucson izgalmas egyetemi város a Sonoran-sivatagban, a mexikói határhoz közel, kiváló csillagászati közösséggel. Itt tovább tanulmányoztam a barna törpék korongjait az akkor fellőtt Spitzer-űrtávcsővel; néhany érdekes eredményünket 2005-ben közöltük a Science folyóiratban. Tucson környéken több csillagászati obszervatórium is található (Kitt Peak, MMT és LBT) és részben ezeket a távcsöveket használva egy új irányon is elkezdtem dolgozni: adaptív optika használatával exobolygókat próbáltunk közvetlenül lefényképezni (és felfedezni). Ez a munka vezetett, több más eredmény mellett, egy új szuperjupiter felfedezéséhez, amelyet 2010-ben a Science-ben közöltünk, és három másik szuperjupiter részletes tanulmányozásához.

Kutatócsoportomban az elmúlt évek során összesen hat diák dolgozott, volt aki az ELTE-ről, volt, aki pedig a Szegedi Tudományegyetemről jött. Kutatótevékenységem mellett szívesen oktatok is: jelenleg a Johns Hopkins Egyetemen tartok asztrobiológia előadásokat. 2011-től pedig visszatérek az Arizonai Egyetemre, ahol a csillagászati és bolygótani tanszékeken fogok oktatni. Itt terveim között szerepel egy asztrobiológia program kialakítása.

Eredményeimet 50 referált közleményben és számos nem-referált kéziratban publikáltam. 2010-ben pedig bolygókeletkezésről jelent meg egy könyvem a Cambridge University Press gondozásában (Protoplanetary Dust: The Cosmochemical and Astrophysical Perspectives, Ed: Apai & Lauretta, 2010, Cambridge University Press). Az elmúlt három év során húsznál több meghívott előadást tartottam, többek között az Oxford, Cambridge, ETH, es Columbia egyetemeken, a Carnegie Institution of Sciences-ban és számos konferencián.

Fokozatok es Pozíciók:

• 2011 Assistant Professor, Csillagászat Tanszék és Bolygótani Tanszék, Arizonai Egyetem
• 2008 Csillagász, Space Telescope Science Institute, Baltimore
• 2004 Posztdoktori ösztöndíjas kutató, Arizonai Egyetem es NASA Asztrobiológia Intézet
• 2004 PhD, Heidelbergi Egyetem es Max Planck Csillagászati Intézet
• 2000 Okleves Fizikus, Szegedi Tudományegyetem

Honlap: http://www.stsci.edu/~apai