Rendezvénynaptár
-
március 27.11:00 - 13:00
-
március 28.14:00 - 16:00
-
március 31.13:00 - 15:00
Húsz ezer forinttal több ösztöndíjat kap a következő félévtől a Szegedi Tudományegyetem minden doktorandusz hallgatója. Az intézmény a kiválósági alapon pályázható PhD-ösztöndíjak mértékét is növeli. Az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központban pedig kidolgozás alatt áll egy nemzetközi mobilitást segítő pályázati alap is.
- A Szegedi Tudományegyetem doktori iskoláiban 515 magyar államilag finanszírozott és 258 Stipendium Hungaricum ösztöndíjas doktorandusz tanul. Az első két évben jelenleg 140.000 forint, a második két évben 180.000 forint ösztöndíjat kapnak. Amennyiben a hallgató időben végez, egy egyszeri, 400.000 forintos jutalomban is részesül a sikeres PhD vizsgája után – tudtuk meg Prof. Dr. Kónya Zoltántól. A Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettes kiemelte: az SZTE célja, hogy PhD hallgatói által a jövő kutatói nemzedékét nevelje. Szent-Györgyi Albert gondolatait idézte: „Az egyetem feladata hármas: Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza részére polgárokat, akik el vannak látva a szellem fegyverével.”
A szegedi egyetem vezetése kiemelten fontosnak tartja az akadémiai életpályát segítő ösztöndíjak mértékének növelését, ezért a SZTE Doktori Ösztöndíj+ összegét havi 40.000 forintról 60.000 forintra emeli.
Az SZTE Kiválósági Doktori Ösztöndíj összegét 60.000 forintról 70.000 forintra emeli.
Az SZTE Kiválósági Doktori Ösztöndíj+ összegét 90.000 forintról 100.000 forintra emeli.
A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány (SZTA) Tehetség Doktori Ösztöndíj összegét 90.000 forintról 100.000 forintra emeli.
A kiválósági doktori ösztöndíjakra a közel 800 PhD hallgató mindegyike pályázhat.
- Az SZTE Doktori Ösztöndíj+ 20.000 forinttal emelt összege minden államilag finanszírozott doktorandusznak jár, és ezzel kijelenthető, hogy a Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatói minimum 200 ezer forintos ösztöndíjra jogosultak egy félév során – fogalmazott Dr. Mezei Péter. Az SZTE Doktori Intézet igazgatója hozzátette: a doktori ösztöndíjak mellett a további, kiválósági alapú ösztöndíjra azok a doktoranduszok pályázhatnak, akik komoly teljesítményt érnek el. A két ösztöndíj – kiegészítve az EKÖP pályázatokkal – együtt azt garantálja, hogy a PhD hallgatók közel kétharmada részesül kiválósági alapú támogatásban.
Dr. Mezei Péter a technikai részletek kapcsán elmondta, hogy az SZTE Doktori Ösztöndíj+ pályázati alapú, egy évre szól. A gördülékeny ügyintézés érdekében Modulos pályázati űrlap kitöltésével igényelhetik a doktoranduszok.
Prof. Dr. Kónya Zoltán bejelentette: az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központban kidolgozás alatt áll egy nemzetközi mobilitást segítő pályázati alap is, amelyre a fiatal kutatók, köztük a doktoranduszok is pályázhatnak majd és a nemzetközi konferenciákra való kiutaztatásukat segíti. Így támogatja majd az IKIKK a bejutásukat a nemzetközi tudományos vérkeringésbe.
Emellett pedig cél, hogy a szegedi egyetem doktoranduszai minél több kutatásba is bevonódjanak, a kooperatív PhD képzésnek köszönhetően pedig az egyetem ipari, vállalati partnereinél folyik a gyakorlati képzésük, ahonnan fizetésben is részesülnek.
IKIKK-infó