Nagy_siker_volt_hagyomany_lesz_-_SZTE_Csaladi_majalis

Nagy siker volt, hagyomány lesz - SZTE Családi majális

A Szegedi Tudományegyetem közösségének tagjai új platformon, kötetlen formában találkozhattak egymással május 24-én. Az SZTE Füvészkertben első alkalommal rendezték meg a Családi Napot, amelyen minden korosztály találhatott magának programot. A koncertek, arcfestés, kézműves foglalkozások, sportbemutató mellett a legkisebbek számára izgalmas lehetőségek is kínálkoztak a tudomány világának megismerésére.

Nem véletlenül kapott jelölést az Év Egyeteme 2025 díjra a Szegedi Tudományegyetem a „családbarát működés” kategóriában is. (Ezen kívül az „innovativitás” és a „kultúra- és művészetpártolás” kategóriákban is bekerült a legjobbak közé az SZTE). Az egyetem számára stratégiailag is fontos, hogy a régió legnagyobb foglalkoztatójaként optimális körülményeket teremtsen a munkavállalói számára.

A Növények napja rendezvény keretében a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézet kollégái is szép számmal részt vettek a program sikerében mint kiállítók.

KJA_Csaladi_Nap

Kovács-Jerney Ádám galériája

A munka-magánélet egyensúlya és a munkakörülmények, munkahelyi kultúra folyamatos fejlesztésének egyik fontos állomásához érkezett az intézmény 2025. május 24-én, hiszen első alkalommal rendezték meg az SZTE Családi Napot. Kiváló helyszínnek bizonyult az egyetemhez tartozó Füvészkert, már ez is sokakat csábított. Előzetesen több mint ötszázan regisztráltak az eseményre, amely az egyetemi polgárok és családtagjaik számára ingyenesen biztosította a belépés mellett a programokon való részvételt is. Szinte minden karról, egységből érkeztek családok. Szabóné Fazekas Erika az SZTE Humánpolitikai Igazgatóság iktató részlegéről férjével és gyerekeivel töltötte a szombatot Szeged egyik legszebb kertjében.

– Nem régóta dolgozom az egyetemen, és a Füvészkertben még nem jártunk sem egyénileg, sem családdal. Nagyon szeretem az orchideákat, azokat is megnéztük, a lepkeház is csodálatos, nagyon tetszik a helyszín. Szerencsére az idő is jó, így nagyon élvezzük a rendezvényt, gyűjtjük a pecséteket és reménykedünk a nyereményekben is – mondta el Szabóné Fazekas Erika, aki a Füvészkertben munkatársával közösen indult további kalandokra. Ezzel már megvalósították a kezdeményezés egyik célkitűzését, vagyis, hogy a munkaidőn túl, kötetlen formában is töltsenek el együtt értékes időt a kollégák, amikor a közösség tagjai még jobban megismerhetik egymást.

KJA-Number-3001

 

Szabóné Fazekas Erika és családja is jól érezte magát az SZTE Családi Napon. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– A Szegedi Tudományegyetem elkötelezett munkavállalói munka – magánélet egyensúlyának kialakítását és megtartását támogató családbarát szemlélet mellett. A Családbarát Egyetem azt jelenti számunkra, hogy a működés minden szegmensében megjelenik munkavállalóink lelki és testi egészségét, jó közérzetét, sikerességének és ambícióinak támogatását, a családi koherencia és kapcsolatok erősítését célzó szemléletünk, amely lehetőségek, kedvezmények, támogatások biztosításában és számos program szervezésében ölt testet. Az idei évben első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg az SZTE Családi Napot. Az SZTE dolgozói közössége a 12.000 munkatárs és a családtagok figyelembe vételével akár a 20.000 főt is elérheti. Régiónk legnagyobb munkáltatójaként fontosnak tartottuk, hogy gyereknap közeledtével felhőtlen szórakozást ígérő rendezvényt szervezzünk számukra, ezzel is elismerve és megköszönve elkötelezettségüket az SZTE iránt – mondta el Dr. Saághy Andrea, az SZTE humánpolitikai igazgatója.

Az SZTE Családi Nap megvalósítását, lebonyolítását önkéntesek is segítették. A különleges majálist interaktív mozgásos programok, sportbemutató, játékos sorverseny tette felejthetetlenné a családok számára. A nap folyamán zenés gyermekműsor is volt buborékesővel, kézműveskedés, arcfestés, kitelepülés játékokkal és egy izgalmas bábelőadást is láthattak a résztvevők, sőt a tóparton ülve öt mesét hallgathattak meg az érdeklődők.

A résztvevők a gyermekeknek szóló programok mellett a Füvészkert gyönyörű növényeiben is gyönyörködhettek, a Növények Napja és Biológus találkozó keretében pedig sok hasznos és érdekes programmal, kiállítással is találkozhattak a nap folyamán. Május 22. a Biodiverzitás Napja, ebből az alkalomból a Családi Napon került sor Dr. Maderspach Katalin biológus virágokat fókuszba helyező festményeiből összeállított kiállításának megnyitójára, amelyen az SZTE Füvészkert igazgatója, Németh Anikó és Dr. Poór Péter, az SZTE Növénybiológiai Tanszék docense is köszöntőt mondott.

KJA-Number-2939

Dr. Maderspach Katalin biológus kiállításának megnyitóján zenei élményben is részesültek a látogatók. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A következő családbarát megmozdulásra sem kell sokat várni. A Continental Futófesztivál 2025 nemcsak a sportolás öröméről szól, hanem egy fontos jótékony cél támogatásáról is, amelyben szintén érintett a Szegedi Tudományegyetem. 2025. június 1-én közösen tehetünk egy nemes ügyért – a nevezési díjakat a szervezők teljes egészében jótékony célra ajánlják fel. Az esemény egyik támogatott szervezete az SZTE Partiscum Alapítvány, amely a 2025. március 1-jétől átvett koraszülött mentési tevékenység támogatására gyűjt adományokat.

Lévai Ferenc

Nyitókép: A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézet kollégáinak állomásai, foglalkozásai is népszerűek voltak. Fotó: Kovács-Jerney Ádám