nyito

Ultrahangos robotjárműtől a Bluetoothszal vezérelt iskolacsengőig – fiatal feltalálók versengtek az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete 2021. 04. 16-án és 17-én rendezte meg a VII. Szegedi Innovatív Informatika Verseny döntőjét. A résztvevő középiskolás diákok műszaki informatikai és informatikai szekciókban mutathatták be megoldásaikat az őket foglalkoztató problémákkal kapcsolatban. A megmérettetés a fiatal feltalálók körében idén is nagy sikernek örvendett.

A versenyzők fiatal koruk ellenére idén is nívós megoldásokat prezentáltak a zsűrinek. Ilyen volt például a zenélő Tesla tekercs, a Lidarral és ultrahangos érzékelővel felszerelt automatikusan vezérelt robotjármű, a szponzorálásra szolgáló alkalmazás, és a Bluetoothszal vezérelt iskolacsengő is.

 

A szervezők minden évben, így idén is nagyon büszkék voltak arra, hogy vannak visszatérő versenyzők és olyan iskolák, illetve felkészítő tanárok, akik évről-évre biztatják diákjaikat a megmérettetésen való részvételre. Az idei versenyen az is megmutatkozott, hogy az informatika iránt nem csupán a fiúk érdeklődnek. Az összecsapáson ugyanis szép számmal mérettettek meg lány versenyzők is.

 

A zsűri tagjai a versenyt követően szekciónként a legjobb három pályamunkát díjazták.

 

Az Informatika szekcióban az első helyen Lackó Örs, a budapesti Kerék Általános Iskola és Gimnázium tanulója végzett „SponzorMe” alkalmazásával. Ebben a kategóriában azonban a verseny történetében először egy megosztott második helyezés is született: Lipcsey Márton és Lichter Bertalan az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulói „Iskolacsengő vezérlése Bluetooth-on keresztül” című munkája, valamint Horváth Gergely, Kiss Kinga és Nagy Gábor, a BMSZC Neumann János Informatikai Technikum tanulói „nApp” című pályamunkáikkal jutottak fel a dobogó második fokára.

 

A Facebook szavazás alapján Balla Tamás, Gál Bálint, és Géczi Kornél, a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum tanulói nyerték a különdíjat.

 

A műszaki informatikai szekcióban első helyezett lett Nyolczas Áron, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanulója a „Zenélő Tesla tekercs” című pályamunkájával. Második helyen végzett a Nyíregyházi SzC. Széchenyi István Technikum és Kollégium csapata, azaz Szabó Marcell és Bieleczki Gergő PéterAGV Lidar és Ultrahang vezérléssel” című pályamunkájával. Harmadik lett a kecskeméti, Kandó Kálmán Technikum csapata, Giricz Dávid és Csollár FerencMultikar Szintetikus segítő kéz” című pályamunkájával, a fiúk a Facebook szavazás során szekció különdíját is elnyerték.

 

A megmérettetésen nem csak a csapatok részesültek értékes nyereményekben, a szervezők az iskolákat is megjutalmazták azért, hogy a későbbiekben is gond nélkül folytathassák tehetséggondozó tevékenységüket a tanórákon és a szakkörökön is.

 

Az érdeklődők a verseny honlapján - www.inf.u-szeged.hu/sziiv - tekinthetik meg a pályamunkákat összefoglaló kiadványt, illetve a csapatok kisfilmjeit.

 

A szervezők remélik, hogy a jövőre megrendezendő versenyt már személyes találkozással valósíthatják meg.


SZTEinfo

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket