2024. október 14., hétfő
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Megjelent az ÚNKP Bolyai+ pótfelhívás

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pótfelhívást hirdetett az Új Nemzeti Kiválósági Program 2019/2020. tanévi pályázati fordulójában a Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíjra. A pályázatokat 2019. augusztus 30-án éjfélig várják.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.


A pótfelhívásként meghirdetett Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.

A pályázatot a Szegedi Tudományegyetemen csak elektronikus (Modulo) rendszerben kell benyújtani a pályázati dokumentáció feltöltésével legkésőbb a minisztérium által meghatározott határidőig, 2019. augusztus 30-án éjfélig! Ha még nem rendelkezik SZTE-s elektronikus azonosítóval, akkor ezen az oldalon van lehetősége regisztrálni.


Néhány fontos tájékoztatás és változás:

  • a pályázatok 10 hónapos futamidőre nyújthatók be
  • a befogadó szándéknyilatkozatot az illetékes kar dékánjának küldjék meg aláírásra, az aláírt kutatási tervvel együtt.

A pályázati csomag a részletes tájékoztatókkal együtt a minisztérium vagy az ÚNKP oldaláról is letölthető.


SZTEinfo


Korábban írtuk:

Újra lehet pályázni az ÚNKP ösztöndíjakra

Megduplázódott az ÚNKP-ra pályázók száma és az elnyert ösztöndíj összege

Az SZTE 228 polgára nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását

Az ÚNKP-ösztöndíjas Gorcsa Oszkár kérdése: Milyen volt a hadifoglyok helyzete a hátországban az I. világháborúban?

A batáta termesztésének titkait kutatja az SZTE MGK ÚNKP-ösztöndíjas hallgatója, Herczeg Evelyn

A szépirodalom vidékiség problémakörét vizsgálja az SZTE ÚNKP-ösztöndíjas hallgatója, Szántai Márk

Újvidékről jött az SZTE doktori iskolájába Kartali Tünde

Ifjú kiválóságait ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem


Az SZTE ÚNKP híreit – köztük a szegedi egyetem 6 ösztöndíjas hallgatójával készült interjút – itt olvashatja.

Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket