2024. október 14., hétfő
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

IMG_0272

Kilenc intézmény nyerte el az SZTE TTIK Kutatóiskolája címet

Kilenc iskola 12 projektje nyerte el 2017-ben a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címet. A természettudományi, informatikai és műszaki tudományterületet érintő kutatási programokat egy éve alatt teljesíthetik a középiskolások.

Hazai és határon túli középiskolákból érkeztek pályázatok az SZTE TTIK felhívására, a szegedi iskolák mellett soproni, zentai, bonyhádi és kecskeméti középiskolások is jelentkeztek – tudtuk meg Horváth Dezsőtől. Az SZTE TTIK tudományos és stratégiai dékánhelyettese elmondta: a nagy hagyománnyal rendelkező program célja az, hogy a frontális oktatást olyan csoportos, közös munkával is kiegészítsék, amely kötődik a tanórák anyagához. Az SZTE TTIK Kutatóiskolája címre olyan természettudományi, informatikai és műszaki tudományterületet érintő kutatási programmal pályázhattak a középiskolások, amelynek témavezetői a középiskola egyik tanára és a TTIK egyik főállású oktatója. Az elbírálásnál előnyt élveztek azok az intézmények, amelyek meglévő kutatási kapcsolatot ápolnak a szegedi egyetem Természettudományi és Informatikai Karával, valamint azok, akik az elmúlt években eredményesen készítették fel tanulóikat OKTV versenyekre, Ifjúsági Tudományos Innovációs versenyekre, Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájára, vagy tanulóik nagy számban jelentkeztek a TTIK-ra.


Kutatoiskolak_galeria
Képgaléria a rendezvényről.


„Az SZTE TTIK Kutatóiskolája 2017/2018.” címet elnyert középiskolák és kutatási programjuk:


 Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Szén nanocső erdők kontrollált növesztése CCVD módszerrel

Témavezetők: Szórád Endre (iskola) Dr. Hernádi Klára (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Kratok Gyula, Horváth István


Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: Hatékony eszközök kidolgozása a csiperke-kártevők ellen

Témavezetők: K ormányos Róbert (iskola) Dr. Vágvölgyi Csaba, Dr. Kredics László, Dr. Papp Tamás (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Karvák Beatrix, Nyilas Orsolya, Molnár Ramóna, Vajda Margaréta, Rice Róbert


Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta)

A kutatási program címe: CanSat és képfeldolgozás

Témavezetők: Dr. Bordás Árpád, Kőrösi Gábor (iskola) Dr. Tanács Attila (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Hugyik Kornél, Rúzsa Ákos, Sztarek Norbert


Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (Bonyhád)

A kutatási program címe: Fém nanorészecskék szintézise, jellemzése és alkalmazása egy katalitikus reakcióban

Témavezetők: Nagy István (iskola) Dr. Sipos Pál (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Köpenczei Csenge, Viola Nóra


Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Csongrád)

A kutatási program címe: Hőmérsékletmérés és a hőmérsékletváltozás nyomonkövetése hagyományos, szenzoros és hőkamerás módszerekkel, saját IoT eszköz építése

Témavezetők: Giliczéné László Kókai Mária, Gilicze Tamás (iskola) Dr. Mingesz Róbert (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Jakab István, Vig Dániel, Tóth Máté, Kiss Máté, Varga Bence


Garay János Gimnázium (Szekszárd)

A kutatási program címe: Különböző típusú kávék és kávé extraktumok analitikai kémiai karakterizálása, különös tekintettel azok szerves-sav és metilxantin összetételére

Témavezetők: Takácsné Ballai Melinda (iskola) Dr. Szepesi Ágnes (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Fricz Balázs, Kacz Kornélia Réka, Pál Zsófia, Németh Attila, Kövesi Kincső


Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: A fotovoltaikus elemek magnetorezonanciális viselkedése

Témavezetők: Sikó Dezső (iskola) Dr. Hopp Béla (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Antal Péter, Kolláth István, Remény Olivér


Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Az algoritmikus gondolkodást segítő interaktív foglalkozássorozat megvalósítása

Témavezetők: Fári János (iskola) Dr. Farkas Richárd (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Balázs Lívia, Bakai Zsolt, Kálvin Tamás, Almási Mirkó, Váradi Tamás


Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét)

A kutatási program címe: Móricgát település elhagyott tanyavilágának vizsgálata különös tekintettel a rovarvilágra

Témavezetők: Halász Gergely (iskola) Dr. Torma Attila (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Kővágó Karina, Pozsár Adrienn, Sebe Anna, Füle Kata, Kohlrusz Péter


Soproni Széchenyi István Gimnázium (Sopron)

A kutatási program címe: Robotika reloaded

Témavezetők: Lang Ágota, Bischof Annamária, Poór Attila (iskola) Dr. Mingesz Róbert (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Balaskó Dominik, Csóka Benedek, Koloszár István, Molnár Barnabás, Sztojka Áron, Hargitai Benke, Joób Zalán, Bejó Mátyás


Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Szeged)

A kutatási program címe: Városi fák mint klímanagykövetek

Témavezetők: Kovács Veronika (iskola) Dr. Gulyás Ágnes (TTIK) Tanács Eszter (MTA Ökológiai Kutatóközpont)

A kutatásban közreműködő tanulók: 10. évfolyamos környezetvédelem tagozatos diákcsoport (20 fő)


SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged)

A kutatási program címe: Arduíno a fizikaórán

Témavezetők: Tóth Károly (iskola) Dr. Szépe Tamás (TTIK)

A kutatásban közreműködő tanulók: Csete Balázs, Tarnay Csaba, Koha Csaba, Rácz-Komlósi Zénó, Karkas Balázs, Fülöp-Németh András, Lányi Tibor


A Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Épületében összegyűlt középiskolások a TTIK oktatóinak tudományos előadásait is meghallgatták. Dr. Mingesz Róbert a TTIK Műszaki Informatika Tanszék adjunktusa „Érzékelés és informatika – biológiai, orvosi és kémiai alkalmazásokkal” címmel tartott előadást. Dr. Janovák László, a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék adjunktusa a nanorészecskék és nanofelületek mindennapi alkalmazási lehetőségeiről beszélt. Dr. Tölgyesi Csaba, az Ökológiai Tanszék tudományos munkatársa az ökológia témakörébe vezette be a diákokat, és arra a kérdésre adott választ, hogy mit is csinál egy ökológus.

 

ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAA program az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, „A Szegedi Tudományegyetem készségfej­lesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való be­kerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat keretében került megrendezésre.




Fotó: Bobkó Anna

SZTEinfo

Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket