SZTE TTIK Kari Nyílt Nap

Azon gondolkozol, hogy az SZTE TTIK-n tanulj tovább? Gyere el kari nyílt napunkra, és tudj meg többet képzéseinkről!

Időpont: 2025. január 18. (szombat) 9:00 – 14:00 óra között

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Biológia Intézet (6726 Szeged, Közép fasor 52.)

Központi előadás időpontja és helyszíne: 12:00 óra, 1. emelet, Szent-Györgyi Albert terem

Központi előadást tartja: Dr. Pfeiffer Ilona oktatási dékánhelyettes

Előzetes regisztráció nem lesz, a helyszínen fogunk feltenni a résztvevőknek néhány kérdést a továbbtanulási terveikkel, az érdeklődésükkel kapcsolatban. A válaszadás nem kötelező, de szívesen vesszük, ha ezzel segítik a szervezők munkáját a jövőt illetően.


A rendezvény teljes ideje alatt a Tanulmányi Osztály és a Hallgatói Önkormányzat, valamint több kollégium képviselői is jelen lesznek, akik általános tájékoztatást adnak, de konkrét kérdésekre is válaszolnak.


Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma ezen a napon két alkalommal is épületbejárásra hívja az érdeklődőket a közeli kollégiumba.


A részvételi szándékukat aznap, a helyszínen jelezhetik a látogatók.


Biológia Intézet

11:00 órától:

Kiscsoportos (10-12 fő) tanszéki körbevezetésen lehet részt venni: a Növénybiológiai Tanszéken és az Ökológiai Tanszéken. Tájékoztató a biológia BSc, biológus MSc és biológia tanárképzésről.

Bemutatók

Pillanatképek a biológusok életéből:

-Mikrobák a mindennapokban;

-Örökítő anyag a főzőpohárban (DNS preparálás

„házi” módszerekkel);

-Változó sokféleség;

-Csontokba zárt történetek

- Ipari mikrobiológia

- Növényvédelemmel kapcsolatos legújabb kutatások

- Mikroszkópos növényanatómia

- A zöld ötven árnyalata – Fotoszintetikus pigmentek kivonása és elválasztása.

Vetítések a háttérben:

- Bemutató a biológus tanszékek munkájáról és a biológushallgatók életéről.


Bolyai Intézet

9:00 – 12:00 óra között:

Rubik kockák, ördöglakatok és egyéb matematikai játékok - Dr. Győrffy Lajos egyetemi adjunktus, Dr. Vígh Viktor egyetemi docens, Ágoston Tamás, Kubatovics Kata, Varga Kristóf PhD hallgatók, Mágori Marcell és Agócs Olivér BSc hallgatók. Kötetlen beszélgetés lehetősége a matematika szakról.


10:00 órakor:

Dr. Győrffy Lajos - "Mire megyek, ha matekra megyek? - Álláslehetőségek és elhelyezkedés alkalmazott vagy kutató matematikusként"

11:00 órakor:

Mágori Marcell - "Hogyan készítsünk saját tervezésű Rubik kockákat 3D nyomtatóval?"


13:15-kor, a központi előadás után, a vendégeket a Bolyai Intézetbe átkísérjük (~20 perc séta a Tisza-parton)


14 óra előtt gyülekező a Bolyai épület bejáratánál (Aradi vértanúk tere 1.)

14:05 órakor: A Bolyai Intézetben Bolyai termében Dr. Kosztolányi József intézetvezető helyettes egyetemi docens félórás tájékoztató előadást tart a szegedi matematikus képzésről, majd egy rövid körbevezetés után Varga Ferencné szakkönyvtárvezető megmutatja Magyarország legnagyobb matematikai szakkönyvtárát is, érdekes történetekkel fűszerezve az elmúlt évszázad legendás professzorairól.


Fizikai Intézet

Kötött idősávos programjaink:

- Általános tájékoztató előadás a Fizikai Intézet képzéseiről

- Új szakjaink: fizikus-mérnöki BSc és fotonikai mérnöki MSc

(tájékoztató)

- Bemutatkoznak hallgatóink


Folyamatos programok:

- Kötetlen beszélgetési lehetőség a Fizikai Intézet oktatóival és hallgatóival (képzések, elhelyezkedési lehetőségek)

- Kísérletes és szimulációs bemutatók


Földrajz- és Földtudományi Intézet

- Milyen területhasználat? Kártyajáték valós példákkal (Dr. Nagy Gyula)

- Tervezz 3D-ben! A terület- és településfejlesztő geográfusok poszterprezentációi (Dr. Kriska Olivér)

- Változó környezet, fokozódó kihívások (Babcsányi Izabella)

- Kincs ami van: felszín alatti tárolók (víz és szénhidrogén) kőzettani megközelítésben (Dr. Raucsikné Dr. Varga Andrea és Dr. Raucsik Béla)

- Magyarország olaja a termálvíz (Dr. Szanyi János)

- Geoinformatika a mindennapokban (Dr. Tobak Zalán)

- Mekkora a lábnyomod - Karbonlábnyomszámítás (Dr. Gál Tamás)

- Hogyan segíti a CT a földtudományi kutatásokat? (Dr. Gulyás Sándor)

- Mivel foglalkozik a paleoökológus? (Dr. Gulyás Sándor)


Informatikai Intézet

Dr. Nyúl László, intézetvezető általános tájékoztatója az Informatikai Intézet képzéseiről

Bemutatók

Dr. Csendes Tibor: Álhírek automatikus keresése

Dr. Antal Gábor: Nagy nyelvi modellek bemutatója

Dr. Németh Gábor: Az aláírás hitelesítés képfeldolgozó lépései

Sajti Martin: A mesterséges intelligencia által generált képek vizsgálata képfeldolgozó módszerekkel


Kiselőadások

Dr. Csendes Tibor: Álhírek automatikus keresése

Dr. Antal Gábor: Nagy nyelvi modellek


Kémiai Intézet

9:00-10.00 óra között:

Kötetlen beszélgetés a Kémiai Intézet fiatal munkatársaival, PhD hallgatókkal a kémiai irányultságú képzésekről, a hallgatói létről


10:00-12:00 óra között:

Érdekes kémiai kísérletek, bemutatók

(A Kémiai Intézet PhD hallgatói és fiatal munkatársai)


13:00-13:15 óra között:

Látogatás a Kémiai Intézetbe. A délutáni programra busszal történő transzfer, átkísér: Dr. Jancsó Attila (Cél: Dóm tér 7-8.) Gyülekezés az épület előtt.


13:30-15:30 óra között:

A Kémiai Intézet gondozásában álló képzések bemutatása, beszélgetés a diákokkal. Látogatás a hallgatói laboratóriumokban. Kutatócsoporti laboratóriumok és nagyműszerek megtekintése (Dr. Jancsó Attila)


Friss hírek RSS

Friss hírek

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket