Rendezvénynaptár
-
július 28.10:00 - 12:00
-
augusztus 7.14:00 - 16:00Online védés
-
szeptember 16.11:00 - 13:00
Az intézményi NFÖB 2025. július 22-i ülésén meghozta végleges döntését.
A TTIK Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Bizottsága értékelte a 163 db beérkezett pályázatot. Az értékelés során első lépésben meghatározásra került az érvényes pályázatok köre.
Pályázók köre, pályázati feltételek:
Az SZTE Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata határozza meg, azzal, hogy az egyetemi szabályzatban foglalt, a tanulmányi teljesítményre vonatkozó előírások, mint pályázati feltétel vizsgálatánál a TTIK-n a 100%-os tanulmányi eredmény a pályázati időszak két félévére 60 teljesített kredit valamint 5,00 súlyozott tanulmányi átlag. Ennek a teljesítménynek legalább 90%-át kell figyelembe venni (a pályázati időszakban legalább 54 kredit teljesítése és a súlyozott tanulmányi átlag legalább 4,5).
Kizárásra kerületek azok a pályázók, akik nem feleltek meg a pályázati felhívásban foglalt követelményeknek.
Az érvényes pályázatok száma 100, a kizárt pályázatok száma 63. A Bizottság minden pályázatot részletesen értékelt.
Az érvényes pályázatokat pontoztuk majd a kari listaállítás szabályai szerint megállapítottuk a jelöltek körét. A TTIK kerete 23 fő a 2025/26. tanévben. A kari lista csak javaslat a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra.
A pontszámok Moduloban történő áttekintése után 2025. július 20-én (vasárnap) 16:00 óráig lehetett fellebbezéssel élni az oktdh@sci.u-szeged.hu címen.
A fellebbezés eredményéről 2025. július 21. 16.00 óráig értesítést kaptak a pályázók.
A végleges döntést az intézményi NFÖB hozta meg 2025. július 22-ei ülésén.
Név | Szak vagy szakpár |
Batka Boglárka | biológus |
Drágity Deján | vegyész |
Értekes Lóránt Attila | programtervező informatikus |
Gál Dorina Rebeka | vegyész |
Gál József | programtervező informatikus |
Galbicsek Noémi Vanda | vegyész |
Hajdu Sándor Viktor | geográfus |
Kónya Zsuzsanna | vegyész |
Kőszegi Kristóf András | vegyész |
Lüvi Adél | molekuláris biológus |
Nagy Csongor | fizika |
Nagy Éva Zsuzsanna | molekuláris biológus |
Németh Kristóf | földrajz |
Párdi Koppány | molekuláris biológus |
Péter Áron | molekuláris biológus |
Ruff István Zalán | matematikus |
Sándor Bálint | biológus |
Szafián Dorottya Anna | biológia |
Viczián Dániel | kémia |
Vincze Ákos | geoinformatika |
Vincze Nándor Ákos | programtervező informatikus |
Vonyó András Zoltán | biológia |
Vörös Attila | fizika-kémia |
Esetleges jogorvoslati kérelmüket, kérjük, az oktatási rektorhelyettesnek címezve a Kar Dékáni Hivatalába juttassák el legkésőbb 2025. augusztus 6. 23:59-ig!
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat TTIK lista letölthető (pdf)
Szeged, 2025. július 23.
Dr. Horváth Dezső
dékán
A TTIK Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Bizottsága értékelte a 163 db beérkezett pályázatot. Az értékelés során első lépésben meghatározásra került az érvényes pályázatok köre.
Pályázók köre, pályázati feltételek:
Az SZTE Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata határozza meg, azzal, hogy az egyetemi szabályzatban foglalt, a tanulmányi teljesítményre vonatkozó előírások, mint pályázati feltétel vizsgálatánál a TTIK-n a 100%-os tanulmányi eredmény a pályázati időszak két félévére 60 teljesített kredit valamint 5,00 súlyozott tanulmányi átlag. Ennek a teljesítménynek legalább 90%-át kell figyelembe venni (a pályázati időszakban legalább 54 kredit teljesítése és a súlyozott tanulmányi átlag legalább 4,5).
Kizárásra kerületek azok a pályázók, akik nem feleltek meg a pályázati felhívásban foglalt követelményeknek.
Az érvényes pályázatok száma 100, a kizárt pályázatok száma 63. A Bizottság minden pályázatot részletesen értékelt. Az érvényes pályázatokat pontoztuk majd a kari listaállítás szabályai szerint megállapítottuk a jelöltek körét. A TTIK kerete 23 fő a 2025/26. tanévben. A kari lista jelenleg csak javaslat a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra.
A pontszámok Moduloban történő áttekintése után
2025. július 20-én (vasárnap) 16:00 óráig
lehet fellebbezéssel élni az oktdh@sci.u-szeged.hu címen.
A fellebbezés eredményéről legkésőbb 2025. július 21. 16.00 óráig értesítést kapnak a pályázók.
A végleges döntést az intézményi NFÖB hozza meg.
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat TTIK lista javaslat letölthető (pdf)
Szeged, 2025. július 17.
Dr. Horváth Dezső
dékán
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás 2025
A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak az intézmény államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek.
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából a felsőoktatási intézmények azon hallgatói részesülhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetőleg szakmai területen kimagasló munkát végeztek 2024/2025-ös tanévnek megfelelő oktatási időszakban.
A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege 40.000,- Ft havonta.
A pályázatok beadási határideje: 2025. július 07. (hétfő) 23:59.
A pályázatok beadási módja: pályázatokat kizárólag elektronikusan, a Modulo felületen lehet benyújtani a pályázati űrlap kitöltésével és a mellékletek csatolásával. A beadás helye a Szegedi Tudományegyetem elnevezésű virtuális iroda.
A pályázati felhívás itt elérhető:
További információ:
A pályázat intézményi elbírálásának rendjét, feltételeit a Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata biztosítja, mely elérhető az Egyetem honlapjáról a szabályzatok menüpont alatt.