A munkahelyén a távoli csillagrendszerek megértésén dolgozik. Szabadideje során pedig többek között a színházi élmény felé nyit, azon belül is a színészi játék és az opera, ami művészi rajongását táplálja. Egyetemi oktatóként úgy véli, nem elégedhet meg azzal, hogy a rendszerszemléletet oktatja, fontos számára, hogy kinyissa a világot a hallgatók felé, hiszen az életet csak teljes odaadással érdemes élni. Dr. Szalai Tamással beszélgettünk:

- Mióta hobbija a színház?

- Csaknem két évtizede, elsős egyetemista koromban kezdtem járni a Szegedi Nemzeti Színház előadásaira, feleségemmel 1-2 évig bérletünk is volt. Bár később sajnos kevesebb időnk jutott a kikapcsolódásra, de továbbra is megnéztünk - kisebb-nagyobb rendszerességgel - prózai darabokat és operákat is, illetve a Szegedi Belvárosi Mozi MET-közvetítéseire vagy a Dóm Szalon egy-egy programján is jártunk. A Covid-időszak alatt online módon próbáltunk meg nem elszakadni a kulturális közegtől. Az online színházi események megjelenése, bár kényszerű fejlemény volt, egyúttal ki is nyitotta kicsit a kultúra világát; talán sokak számára jelenthetett egyfajta kapaszkodót is a járványhelyzet megpróbáltatásai közepette

- Mi vezetett ahhoz, hogy megkedvelte a művészeteket?

- Mindig is többirányú volt az érdeklődésem. Gyerekkoromban eleinte paleontológus akartam lenni a Jurassic Park című film hatására, sokféle tantárgy érdekelt, majd végül a csillagászatban találtam meg a végső életpályát. Az olvasás is mindig fontos szerepet töltött be az életemben, a Covid helyzet miatt például több időt tudtunk erre is fordítani. Több műfajt is kifejezetten kedvelek, legyen szó szépirodalomról, krimikről, sci-firől, vagy akár életrajzi művekről. De fontos tényező számomra a zene világa is; sokáig tanultam is zenélni, de akkora tehetségnek azért nem éreztem magam ezen a téren, így maradt a lelkes érdeklődés mások tehetsége iránt.

- Mi az átfedés a munkája és hobbijai között?

- Az intenzív pillanatok és a megismerés. Akár a kutatás során, akár egy színházi élmény során át lehet élni a flow élményt. Ezek az érzések kiszakítják az embert a napi valóságból, egy másik dimenzióba kerül, egy másik világba van lehetősége betekinteni. Ez egy felemelő érzés, amit ha valaki megtalál magának, akkor ez olyan tényezővé válhat, amire időnként szüksége lesz az embernek. Ha ezt az állapotot valaki időnként meg tudja tapasztalni, akkor azért, azt gondolom, igazán hálás lehet. Szintén fontos tapasztalat, hogy ha az ember körülnéz például egy operaelőadáson, akkor a közönség soraiban jónéhány természettudománnyal, matematikával foglalkozó kollégát láthat. Ez is bizonyítja, hogy a természettudományok szeretete nemhogy távol áll a művészetek, az irodalom, vagy a különböző társadalomtudományok iránti érdeklődéstől, hanem éppen fel is erősítheti azt.

- Mi a legemlékezetesebb színházi élménye?

- A The MET előadásokat, vagy épp a szegedi Armel operafesztivállal kapcsolatos élményeket (például 2008-ban Adam Diegel szerepléseit) mindenképpen ide sorolom, de az egyik legemlékezetesebb élmény mindkettőnk számára, amikor színpadra vitték a Pillantás a hídról című művet, Székhelyi József szegedi igazgatósága alatt. A mai napig katartikus élmény számomra. A színészi alakítások közül pedig elevenen él még bennem egy csaknem 15 éve látott alakítás. A szegedi kisszínházban mutatták be a Beszélő fejek című előadást. A monológokat bemutató darabban játszó Kocsis György ekkor tájt hirtelen hunyt el fiatalon, és egy másik színész, a Szegedi Nemzeti Színház egyik oszlopa Borovics Tamás vette át a szerepet, aki akkor még nem volt vezető színész. Egy nagyon nehéz darabot kellett bemutatnia egy pedofil parkőr szerepében. Életem egyik legzseniálisabb színészi alakítását láttam tőle, mert úgy formálta meg ezt a karaktert, hogy a nézőben egyszerre dolgozott az érzés, hogy most felmegyek a színpadra és felpofozom, és az a döbbenet, hogy ez az ember meg tudja ezt csinálni, mindezt úgy, hogy neki vannak saját gyermekei.

- Mi az üzenete a hallgatók számára, amit a hobbija tanított meg?

- Az idei évben, pár nap múlva kezdi meg tudományos munkáját a James Webb- űrtávcső, ami a Szegedi Tudományegyetem számára büszkeség, mert több projekttel is aktív résztvevői leszünk a működésének. A Webb program a sarokpontja lehet a tudományos aranykornak, inspirálhatja a jövő csillagászait, hogy igen is megéri az SZTE-re jelentkezni, mert akár a világ legjobb űrtávcsövén is dolgozhatnak. Számomra például soproni diákként is megérte eljönni Szegedre, már csak azért is, mert általában véve kicsit más fajta szellemiség uralkodik itt, mint egy nyugat-dunántúli városban. Egyik sem rosszabb a másiknál, csak különböznek; és ha az ember magába szív és pozitívan vegyít többféle szemléletet (főleg, ha van lehetősége más országok, más népek kultúráit is megismerni), ez végül egy egészséges életfelfogáshoz vezethet. Úgy gondolom, hogy a tudomány és a művészetek kapcsolata is hasonlóan vizsgálható. Aki kíváncsiságot, tehetséget érez magában, legyen nyitott, és engedje be az ismeretlent.

*

Névjegy:

Dr. Szalai Tamás, 2003-ban felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem csillagász szakára, ahol 2008-ban szerzett oklevelet. Tanulmányait PhD-ösztöndíjasaként, Dr. Vinkó József témavezetésével folytatta. 2011-től az SZTE TTIK Fizikai Intézetében dolgozik.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Sahin-Tóth István, Dr. Szalai Tamás