2024. december 18., szerda
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Gyász gyertya

Gyászhír

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kollégánk, barátunk és tanárunk DR. MÓRICZ FERENC Professor Emeritus 2021. november 20-án, életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben kerül sor.
Dr. Móricz Ferenc
1939 – 2021

Móricz Ferenc 1939. február 4-én született Hódmezővásárhelyen. Általános és középiskolába szülővárosában járt, 1957-ben érettségizett a Bethlen Gábor Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem matematika-fizika szakán végezte 1957 és 1962 között. Középiskolai tanári diplomája mellé 1967-ben matematikus oklevelet is szerzett. Három évig matematikatanárként dolgozott a vásárhelyi Kossuth Zsuzsanna és a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban.


1965-től nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem (2000-től Szegedi Tudományegyetem) Bolyai Intézetének aktív oktatója, kutatója. Tudományos munkatársként először a Matematikai, Logikai és Automataelméleti Kutatócsoportban, 1970-től a Bolyai Intézet Számítástudományi Tanszékén dolgozott. Egyetemi tanárrá 1980-ban nevezték ki. 1990-től az Analízis Alkalmazásai Tanszék egyetemi tanára lett, amelyet1995-től 2001-ig tanszékvezetőként irányított. Három évig vezette a Bolyai Intézetet 1990-től. Alapító tanszékvezető professzora volt a 2003-ban létrejött Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszéknek.


Dr._Moricz.Ferenc


Tandori Károly és Szőkefalvi-Nagy Béla hatására kapcsolódott be a tudományos kutatásokba. A matematikai analízis nemzetközileg elismert kutatójává vált. Kutatási tevékenysége az analízis szélesebb területére terjedt ki (sorok, sorozatok, szummálhatóság elmélete, approximációelmélet, klasszikus és diadikus harmonikus analízis, operátorelmélet és a valószínűségszámítás határértéktételei). 327 tudományos dolgozata jelent meg nemzetközi szakfolyóiratokban, amelyekre több mint 1350 hivatkozást kapott. 1969-ben lett a matematikai tudományok kandidátusa, 1978-ban pedig az MTA doktora. Kutatásaiba számos hazai és külföldi kollégát sikerült bevonnia (társszerzőinek a száma 41). Eredményeinek nemzetközi elismertségét jelzi, hogy pályája elején másfél évet Keldis-ösztöndíjjal Moszkvában tölthetett a Szovjet Tudományos Akadémia Matematikai Kutatóintézetében. Később több külföldi egyetemnek volt a vendégprofesszora az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban és Németországban. 40 évig vett részt a Magyar és Orosz Tudományos Akadémiák közös folyóiratának, az Analysis Mathematica-nak a szerkesztésében, ebből 12 évig főszerkesztőként. Számos tudományos bizottság elnökeként, tagjaként végzett eredményes munkát a tudományszervezésben: MTA Matematikai Tudományos Bizottság, SZTE habilitációs bizottság, SZAB Matematikai és Fizikai Szakbizottság.


Egyetemi oktatói, tudományos utánpótlást nevelő tevékenysége legalább annyira kiemelkedő és fontos, mint a kutatómunkája. Nevéhez fűződik a Numerikus matematika tárgy megalapozása és oktatása a Szegedi Tudományegyetemen. Öt numerikus matematika tárgyú jegyzetet, tankönyvet írt. Ezek sikerét jelzi, hogy az ország valamennyi egyetemén használják nemcsak matematikusok, informatikusok, hanem fizikusok, kémikusok, biológusok oktatásában is. Irányítása mellett 100-nál több hallgató készítette el diplomamunkáját vagy szakdolgozatát. Tudományos irányítása mellett tizenegyen szereztek PhD fokozatot, amellyel a Bolyai Intézet legeredményesebb témavezetője.


Fontosabb kitüntetései: Grünwald Géza-díj (1967), Erdős Pál Matematikai Díj (1983), Akadémiai Díj (1990), Szőkefalvi-Nagy Béla-érem (2004), Apáczai Csere János-díj (2005), Szele Tibor-emlékérem (2009), Szent-Györgyi Albert-díj (2012), MTA Eötvös József- koszorú (2014), SZTE Klebelsberg Kunó-díj emeritus fokozata (2014).


2009-es nyugdíjba vonulása után professor emeritusként még közel tíz évig ugyanolyan fáradhatatlanul és eredményesen kutatott, foglalkozott fiatalokkal, ha kellett oktatott, mint korábban. Az utóbbi néhány évben egészségi állapota megromlott, a számára oly fontos Bolyai Intézettől elszakadt. Nehéz elhinni, hogy többé már nem találkozunk vele a folyosón, ahol lelkesen újságolja legújabb matematikai eredményét, értékeli az előző esti hangversenyt és mesél arról, mit olvas éppen.


2021. november 20-án bekövetkezett halálával elvesztettünk egy nemzetközileg kiemelkedő tudóst, egy kedves kollégát és egy kiváló tanárt, aki sok fiatalt indított el pályáján.



Az elhunytat a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar és a Bolyai Intézet saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük!

Szegedi Tudományegyetem
Természettudományi és Informatikai Kar