2018. november 07.
A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei.
Kik lehetnek jelöltek?
- Tanárok, edzők, nevelők
- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.
A jelöléseket 2018. december 15-ig várjuk.
A jelöltek közül évente egyszer választ a MOL Alapítvány kuratóriuma legközelebb várhatóan 2019. február elején és azt követően adja át a díjakat.
A jelölés módja
- Jelölni a jelölt nevének megadásával és rövid indokolással lehet. Kérjük, fejtse ki a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják (szakmai eredmények, közösségi munka, tanítványok legjobb eredményei stb.).
- Jelölést bárki benyújthat, egyénileg vagy csoportosan.
- Jelölést kizárólag online módon lehet benyújtani az alább elérhető online jelölési felületen keresztül:
JELÖLÉSEK BENYÚJTÁSA
Kérjük, minden esetben mellékeld a jelölt adatvédelmi hozzájárulását!
Letölthető dokumentum:
A jelölések értékelése, döntés
A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer a MOL Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről, és a MESTER-M díjban részesíti. A MESTER-M díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 1.000.000 forint személyenként.
(2007-2014 között MOL Tehetséggondozásért Díj néven adtuk át az elismerést.)
Ismerkedjen meg korábbi díjazottjainkkal!