Rendezvénynaptár
-
december 3.11:00 - 13:00
-
december 11.10:00 - 12:00Zárt védés!
-
december 12.14:00 - 16:00
SZTE Sófi Alapítvány 1,3 millió Forintos Ösztöndíj Pályázata 2020-2021
A Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tehetségpont szolgáltatásai és lehetőségei.
1,3 EGYMILLIÓ FORINT ÖSZTÖNDÍJ
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓINAK
ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A szegedi egyetemen 20 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységének és komplex értékelési rendszerének köszönhetően a magyar felsőoktatás nagy presztízsű ösztöndíjait osztja ki évről-évre.
A pályázat feltételeit teljesíteni képes hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel. A Sófi Tehetséggondozó Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre. Az ezzel kapcsolatos részletek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.
A pályázat feltételei és folyamata:
1. Az alapítvány ösztöndíjait a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója megpályázhatja, aki BSc/BA, MSc/MA vagy osztatlan képzés bármelyik évfolyamán, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és a félévi hagyományos tanulmányi átlagok átlaga 4,00 felett van.
2. Első lépésként az SZTE Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot le kell tölteni az egyetemi Karok honlapjairól. Kitöltés után, a kitöltött SZTE Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot WORD dokumentum formátumban el kell küldeni a jozsefsofi@gmail.com e-mail címre (ez is az érvényesség szigorú feltétele!). A pályázó hallgató minden olyan eredményét feltüntetheti a Sófi pályázati űrlapon, amelyet az egyetemre történő beiratkozása óta elért. Ezt követően a pályázatot be kell adni a MODULO SZTE Sófi Alapítvány Ösztöndíj pályázata elnevezésű beadási helyén. Link: https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/default/forms/details/1965925
Az SZTE Sófi pályázati űrlapon szereplő adatokat be kell írni a MODULO űrlap megfelelő mezőibe is, és fel kell tölteni az eredményeket igazoló dokumentumok, oklevelek másolatait.
3. A pályázatok benyújtási határideje: 2021. február 11. (csütörtök) 12.00 óra.
|
4. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos Gyémánt fokozatú fődíjakat. További 6 pályázó fejenként 50.000 Ft Arany fokozatú ösztöndíjban részesül. Az ösztöndíjak rangját, értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzorai, tudósai alkotják a díjakat odaítélő kuratóriumot. Az alapítvány 2021. április 30-ig e-mail-ben értesíti a nyertes pályázókat. 5. Szép tradíciót teremtettünk abból, hogy a díjakat a magyar kulturális élet kiválóságai (2007: Jancsó Miklós filmrendező, 2008: Törőcsik Mari színművésznő, 2009: Sebestyén Márta népdalénekesnő 2010: Szabó István Oscar-díjas filmrendező, 2011: Jókai Anna írónő, 2012: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, 2013: Szörényi Levente zeneszerző és előadóművész, 2014: Vásáry Tamás karmester és zongoraművész, 2015: Makk Károly filmrendező, 2016: Melocco Miklós szobrászművész, 2017: Huszti Péter színművész, 2018: Vitray Tamás főszerkesztő, 2019: Vizi E. Szilveszter akadémikus) adták át. Az alapítvány 2021. augusztus 25-ig utalja át az ösztöndíjak összegét a tizenegy díjazott hallgató bankszámlájára. |
Az SZTE Sófi Ösztöndíjat odaítélő Kuratórium tagjai:
A Kuratórium Elnöke: Prof. Dr. Visy Csaba Egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék
A Kuratórium Tagjai:
1. Prof. Dr. Benedek György Egyetemi tanár
SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet
2. Prof. Dr. Dux László Tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai Intézet
3. Prof. Dr. Farkas Beáta Tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE, Gazdaságtudományi Kar, Pénzügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete
4. Prof. Dr. Fülöp Ferenc Akadémikus, egyetemi tanár
SZTE, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerkémiai Intézet
5. Prof. Dr. Jakab Éva Tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék
6. Prof. Dr. Hatvani László Akadémikus, egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Analízis Tanszék
7. Prof. Dr. Hernádi Klára Egyetemi tanár,
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék
8. Prof. Dr. Hetényi Magdolna Akadémikus, egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék
9. Prof. Dr. J. Nagy László Tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE, Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék
10. Prof. Dr. Kerek Ferenc Egyetemi tanár
SZTE, Bartók Béla Művészeti Kar, Zongora Tanszék
11. Prof. Dr. Kevei Ferencné Egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék
12. Prof. Dr. Rakonczay Zoltán Egyetemi tanár
SZTE, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék
13. Prof. Dr. Szabó Gábor Akadémikus, Egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék
14. Prof. Dr. Szörényi László Egyetemi tanár
SZTE, Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék
15. Prof. Dr. Szőnyi György Endre Egyetemi tanár
SZTE, Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Angol Tanszék
16. Prof. Dr. Tamás Gábor Akadémikus,Egyetemi tanár
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék
17. Prof. Dr. Vécsei László Akadémikus, Egyetemi tanár
SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika
PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ
KITÖLTÉSI ÉS PONTOZÁSI ÚTMUTATÓ
Első lépésként az SZTE Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot le kell tölteni az egyetemi Karok honlapjairól. Kitöltés után, a kitöltött SZTE Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot WORD dokumentum formátumban el kell küldeni a jozsefsofi@gmail.com e-mail címre (ez is az érvényesség szigorú feltétele!). A pályázó hallgató minden olyan eredményét feltüntetheti a Sófi pályázati űrlapon, amelyet az egyetemre történő beiratkozása óta elért. Ezt követően a pályázatot be kell adni a MODULO SZTE Sófi Alapítvány Ösztöndíj pályázata elnevezésű beadási helyén: https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/default/forms/details/1965925
Az SZTE Sófi pályázati űrlapon szereplő adatokat be kell írni a MODULO űrlap megfelelő mezőibe is, és fel kell tölteni az eredményeket igazoló dokumentumok, oklevelek másolatait. A MODULO rendszer automatikusan átveszi a hallgató SZTE Neptun rendszerben lévő hagyományos tanulmányi átlagait. Ha a pályázó más felsőoktatási intézményben is folytatott tanulmányokat, akkor a hagyományos tanulmányi átlagok igazolására a hallgatói törzslapok másolatait is fel kell tölteni. Csak azokat a nyelvvizsgákat tudjuk elfogadni, amelyek előzetesen rögzítésre kerültek az SZTE Neptun rendszerben, és a MODULO innen fogja átvenni a nyelvvizsgák adatait.
I. SZEMÉLYI ADATOK
A család egy főre eső havi átlagjövedelmét azért kell feltüntetni, mert az elsődleges értékelés (eredmények és tehetség) alapján hasonló jelöltek között a pályázó anyagi helyzete a másodlagos differenciálási szempont. Igazoló dokumentumot NEM kell csatolni vagy feltölteni.
II. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK
Pontszám kiszámítása: A félévi átlagok átlagából ki kell vonni négyet, majd az így kapott értéket meg kell szorozni százzal. Vagyis a 4,00 átlag 0 pontot, az 5,00 átlag maximális 100 pontot ér. Példa: 4,89 átlag esetén: 4,89-4,00= 0,89 x100= 89 pontot ér. Több, párhuzamos szak esetén mindegyik szak mindegyik félévét szerepeltetni kell, és azok átlagát kell kiszámítani.
III. NYELVVIZSGÁK
Felsőfokú nyelvvizsga: 15 pont, Középfokú nyelvvizsga: 10 pont, Alapfokú nyelvvizsga: 5 pont
IV. TUDOMÁNYOS VAGY MŰVÉSZETI EREDMÉNYEK
A tudományos közlemények impakt faktorát és független hivatkozásainak számát kötelező feltüntetni, továbbá meg kell adni annak a weboldalnak a linkjét, ahol ez megtalálható! További igazolásként a MODULO űrlapon fel kell tölteni a tudományos közlemények első oldalának fénymásolatát. Konferenciák esetén a programfüzet azon oldalainak fénymásolatát kell feltölteni a MODULO űrlapon, amelyek a pályázó hallgató előadását vagy poszterét tartalmazzák. Maximálisan 150 pont szerezhető.
V. EGYÉB ÖSZTÖNDÍJAK ÉS ELISMERÉSEK
Sófi Gyémánt fokozatú fődíj: 30 pont Sófi Arany fokozatú ösztöndíj: 25 pont
Sófi Alapítvány Kiemelt Kuratóriumi díj: 20 pont Arany fokozatú SZTE Talent ösztöndíj: 20 pont
Ezüst fokozatú SZTE Talent ösztöndíj: 15 pont Bronz fokozatú SZTE Talent ösztöndíj: 10 pont
Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíja: 10 pont
Köztársasági Ösztöndíj /Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj/: 10 pont
Városi Ösztöndíj, Demonstrátori ösztöndíj, Erasmus ösztöndíj, egyéb elismerések: 5 pont
Sófi ösztöndíj megpályázása a korábbi években: 5 pont
(Az ösztöndíjak és elismerések igazolásához fel kell tölteni az oklevelek fénymásolatát a MODULO űrlapon!)