Olvasom, Nyugaton sok helyen lehetőségünk van arra, hogy kizárassuk magunkat a kaszinókból, ha nem bízunk benne, hogy képesek leszünk ellenállni játékszenvedélyünknek. Egy kanadai asszony fel is iratkozott az önkéntes feketelistára, de aztán mégis sikerült bejutnia a kaszinóba, és három év alatt háromszázezer dollárt vesztett. Erre beperelt két kaszinót, amiért nem tartották vissza.
Olvasom azt is, hogy bizonyos liberális körök több feladatot szívesen átvennének az államtól, többek között az adóztatás egy jelentős szegmensét. Nem megriadva a hazai, rendszerváltás utáni, vadkapitalizmusba ojtott liberálbolsevizmus mérgező gyümölcseitől, vessünk egy pillantást e gondolatok piacjáró kosárkájára. „Mi lenne, ha az emberek jelentkezhetnének egy olyan adórendszerbe, amely nagyobb adót róna ki rájuk, ha testtömeg-indexük meghaladja a maguk szabta felső határt?” – teszi fel a kérdést a Big Questions Online webfórumon Daniel Akst, akinek megjelenés előtt áll a habzsolás koráról és az önmérsékletről szóló könyve.
S valóban: miért ne jelentkezhetnénk be minden esztendő januárjának elsején (a fogadalmak napján) az adóhivatal online rendszerén a magunkra nézve kötelező, minimum egy naptári és adóévig fenntartandó vállalásba? Lenne mondjuk egy hetünk, hogy személyesen jelentkezzünk a helyileg illetékes adóhivatal sorozóorvosánál, hogy rögzítsék személyes adatainkat, mármint a magasságot, súlyt, életkort és a testtömeg-indexet. Lennének a kezdők (K-listások), akik először lépnek be a rendszerbe. Ők egy bizonyos cél eléréséért kapnának adójóváírást. Aztán lennének a haladók (H-listások), akik már éveken keresztül képesek tartani az ideális indexet, ezért alacsonyabb adókulccsal adóznak, hiszen vélhetően jóval kevesebbet költ rájuk az állam orvosi ellátásban és támogatott gyógyszerben.
A rendszer finomítható azzal, hogy a kezdők maguk választotta módon egy-három év alatt érhetnének föl a H-listások szintjére, vagy azzal, hogy külön büntetőadóval sújtjuk a visszaesőket (V-lista). Ezzel persze csöppet sem csökkenne az állami feladatok száma és súlya, de legalább többet mosolyognánk egymást méregetve az adóhivatali ügyféltérben.
Mindazonáltal – ha már bolondozunk, fokozzuk a célszerűségig –, én fölvetném a televízió használatával kapcsolatos különadó, illetve adójóváírás lehetőségét. Azt például nehezen lehetne vitatni, hogy a tévénél kártékonyabb, családot, elmét, barátságot jobban romboló dolgot csak a kábítószer-kereskedelem működtet. És az is tényszerű, hogy a tévé nélkül élő családok túlnyomó többsége (nem a mélyszegényekről beszélek) példás életet él. Nos, ha ezt a körülményt a közjó oldaláról szemléljük, könnyen belátható, hogy jelentős adó-jóváírási kedvezményt kellene biztosítanunk a tévétlen, ezért egymásra, sőt miránk is figyelő, szelíd, jóravaló családokra. Hogy mást ne mondjak: a tévétlenek jóval kevesebbet bűnöznek, mint a tévések; több időt töltenek imával, elmélkedéssel, egymás támogatásával, és – ami a legfontosabb – számszakilag jobban odafigyelnek a nemzet reprodukciójára.
Még ennél is fontosabb rendelkezésnek tartom – és ez ügyben már fel is kerestem néhány illetékes államtitkárt, valamint az országgyűlés borászati albizottságának elnökét –, hogy nyújtsunk a fogyasztással lineárisan mozgó adókedvezményt a magyar bor élvezőinek. Könnyű belátnunk, hogy csakis ilyen liberális eszközzel, az egyén felelősségére (és szabadságára) építve térhetünk oda vissza, ahol hazánk egy évszázada volt. Akkor 770 ezer bortermelő nyújtott egyszerre munkát és boldogságot a hazának, ma meg alig több mint százezer gazdát tartanak nyilván a hegyközségek. A fejenkénti évi 30 liter átlagos borfogyasztást nem tűrhetjük tovább. Néhány év alatt illendő lenne azt megduplázni egyszer, majd még egyszer.
A bor pozitív élettani hatásairól, valamint az egészségügyi prevenció és a kórházi kezelés közötti költségek különbségeiről beszéljenek a franciaországi szív-érrendszeri betegségekre vonatkozó adatok, erről itt többet nem is írnék. De azt külön is vázolnom kell, hogy a jelentősen gyarapodó fogyasztás révén gyönyörű szőlőültetvények születnének remek kis présházakkal, ligetes borutakkal, bordalestektől lenne hangos a magyar éjszaka, ami talán még az NCIS-szel versengő Gyilkos számokat meg a Miami helyszínelőket is elnyomná.
Idézett amerikai szerzőhöz térnék vissza: „A mai társadalomban egyre nagyobb a szabadság, vagyis egyre inkább magunkra vagyunk utalva mérséklet dolgában. Az állam próbálkozott már tiltással, például az alkoholtilalom idején, de az eredmény lesújtó volt.” Teljesen igaza van.
Próbáljuk meg a dolgot most megfordítani!
Dlusztus Imre
Fókusz ,