2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

nagykoveti_dijatado_20200925

Díjazottak 2020-ban

A TTIK Biológia Nagykövete cím

Jóriné Csölle Henriett a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium biológia-kémia szakos tanára, a biológia-kémia munkacsoportvezetője. Pedagógus pályafutása során fontosnak tartja a motivált diákok tudásvágyának fenntartását, a tehetséges diákok tovább fejlesztését. Tanítványai rendszeresen vesznek részt középiskolai tanulmányi versenyeken, és középiskolásoknak szervezett konferenciákon. Aktív résztvevői a SZTE TTIK Kutató Iskola Programnak is.

 

A TTIK Fizika Nagykövete cím

Szabó László Attila a József Attila Tudományegyetemen szerzett fizika, majd matematika szakos tanári diplomát, majd néhány évvel később, már az SZTE-n, kísérleti fizika szakirányú szakvizsgát tett. A diplomaszerzés után kezdett tanítani a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban. Diákjai rendszeresen részt vesznek és kimagasló eredményeket érnek el fizika tanulmányi versenyeken (Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny, Vermes Miklós Fizika Verseny, Játsszunk Fizikát! versenyek).

 

A TTIK Matematika Nagykövete cím

Szilágyi Judit a Makói József Attila Gimnázium matematika-orosz szakos tanára. Egész pályafutása alatt arra törekedett, hogy megszerettesse a matematikát tanítványaival, és arra ösztönözze őket, hogy aktívan foglalkozzanak matematikával, olvassanak, kutassanak. Iskolája 1999-ben hirdette meg először a Matematikai Alkotópályázatot, amelyen tanítványai azóta is rendszeresen sikeresen szerepelnek. Tanítványai minden évben színvonalas pályamunkákat küldenek be az SZTE Bolyai Intézete által kiírt Polygon Pályázatra.

 

A TTIK Földrajz Nagykövete cím

Szőllősy László földrajz-történelem szakos középiskolai tanár Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium. Tanári pályája során újszerű, innovatív, élményszerű módszerekkel próbálja megszerettetni meg a földrajzot a tanítványaival. Diákjai rendszeresen vesznek részt a legrangosabb hazai földrajzi versenyeken. Számos oktatási segédanyag és tankönyv kidolgozásában vett részt.

 

A TTIK Informatika Nagykövete cím

Polereczki Mihály a kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakközépiskola ügyviteli gyakorlatok, programozás, programozás gyakorlat, IT szakorientáció gyakorlat, gépírás és levelezési gyakorlat, adatbázis- és szoftverfejlesztés, adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat, hálózati ismeretek és eszközök tanára. Fiatal és lelkes hozzáállásával, közel tíz éves tanári munkája során számos tapasztalatot szerzett a csoportos tehetséggondozásban, együttműködések kialakításában és ápolásában is. Folyamatos önképzéssel, a diákjaival való együtt gondolkodással tartja a lépést az informatika gyorsan fejlődő világában.

 

A TTIK Kémia Nagykövete cím

Csúri Péter a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémia és számítástechnika szakos középiskolai tanára, e mellett vegyész és programozó matematikus diplomával is rendelkezik. Tanári pályafutása során mindig is fontos volt számára, hogy az ismeretanyag átadása mellett a kémia szeretetének, látásmódjának, logikájának átadása a diákok számára. Tanítványai rendszeresen részt vesznek és sikerrel szerepelnek az Irinyi János Kémiaversenyen és az OKTV-n.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket