Tudnivalók a nyelvvizsga nélkül átvehető diplomákról

Tájékoztatjuk az egyetemi polgárokat, hogy – ahogy arról Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is beszámolt – a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként nyelvvizsga nélkül is megkapják a hallgatók a diplomájukat.

A nyelvvizsgamentesség minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz. A diplomák átvételét jelen pillanatban még nem tudják kezdeményezni a hallgatók.


A szokásos hivatalos rend szerint kormányrendelet fogja szabályozni a részleteket, az egyetem csak ennek alapján adhatja majd ki a diplomákat. Amint megjelenik a kormányrendelet, a SZTE vezetése rendelkezést és tájékoztatást ad ki az oklevelek átvételének módjáról és részleteiről. Ez alapján történik majd meg az egyes karokra vonatkozó szabályozás.


A legfontosabb tudnivalókat és a teendőket részletező szabályokat, azok megszületése után, haladéktalanul eljuttatjuk az érintett hallgatókhoz, és közzétesszük információs felületeinken. Addig az érintettek megértését és szíves türelmüket kérjük!

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket

    Facebook YouTube Twitter Google Plus