ioa

Nemzetközi csillagászati diákolimpia az SZTE szervezésében

47 ország több száz diákja, a világ legtehetségesebb csillagászai vesznek részt a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián (IOAA) Keszthelyen. A hazai esemény főszervezője a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, fővédnöke pedig Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Magyarország nyerte el a 2019-es, 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia (IOAA) rendezési jogát. Augusztus 2. és 10. között 47 ország több mint 250 diákja ad számot csillagászati és asztrofizikai tudásáról Keszthelyen. A diákok a Föld minden tájáról érkeznek: Nepáltól Katarig, Mexikótól Kanadáig, Örményországtól Norvégián át Kolumbiáig számos ország található a nevezettek listáján. Ezzel az IOAA olimpia-sorozat történetében a legnépesebb látogatottságú csillagászati olimpiának adhatunk otthont.

 

A megmérettetés négy legfontosabb fordulója során elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi feladatokat kell a versenyzőknek egyénileg megoldaniuk, de ezeken felül lesz egy játékosabb csapatverseny is. Az észlelési forduló során például több, mint nyolcvan egyforma távcsövet is felállítanak majd a keszthelyi verseny-helyszínen, és a diákok különféle nehézségű megfigyelési problémával küzdenek majd. A résztvevők az egyes körökben pontokat kapnak teljesítményükre, ezek alapján alakul majd ki egyéniben a győztesek névsora. A záróünnepségen várhatóan 15 aranyérmet osztanak majd ki.

 

A több száz fiatalt megmozgató esemény a csillagász szakma és a magyar tudományos élet számára igen nagy jelentőséggel bír, turisztikai haszna pedig vitathatatlan. A több mint 250 diák és a több mint 130 fős kísérő delegáció számára ugyanis a szervezők gazdag kulturális és gasztronómiai programot állítottak össze: a résztvevők megismerkedhetnek a balatoni régió látványosságaival, a magyar hagyományokkal, és megtapasztalhatják a messze földön híres magyar szíveslátást.

 

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia (IOAA) ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók két célt tűztek ki maguk elé: az egyik, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, a másik pedig, hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban is. Magyarország 2011-ben indított először versenyzőket az olimpián, idén pedig vendéglátója a grandiózus eseménynek, amely számot tart a nemzetközi csillagászati világ figyelmére is.

 

A hazai esemény főszervezői a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, fővédnöke pedig Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

 

A nemzetközi csapatok tiszteletére az esemény kommunikációját végző Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség animációs kisfilmet készített, amely itt tekinthető meg. A 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia eseményeiről folyamatosan tájékoztat a verseny hivatalos honlapja és Facebook-oldala.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket