2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (2001)

Szép sikereket ért el a SZTE Természettudományi Kara a XXV. OTDK-n


A XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tizenöt szekciójának rendezvényei 2001. április 4-27-e között zajlottak le. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kara több szekcióban volt érdekelt.

A Biológia Szekcióba

42

a Fizika, Földtudományok Matematika Szekcióba

38

az Informatika Szekcióba

13

a Kémia és Vegyipari Szekcióba

36

a Tantárgypedagógia Szekcióba

6

mindösszesen pedig:

135


dolgozatot küldtünk be, mely összesen 145 hallgató részvételét jelentette. Az előzetes házi megmérettetés és ajánlás után minden - az országos konferenciára továbbküldött dolgozatot a központi zsűribe jól minősítették és javasolták előadásra. Az OTDT határozata alapján ez előadott pályamunkának csak egyharmadát lehetett díjazni. Az elismert díjak I, II., III. helyezések voltak, ezen felül adtak IV. díjat illetve dicséretet vagy különdíjat is. A konferenciára jelentkezők közül 6 fő nem tartotta meg az előadását, így összesen 129 dolgozatot mutatott be a Kar. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kara az öt szekcióban az alábbi helyezéseket érte el:

Szekció I. helyezés II. helyezés III. helyezés Díjazottak
összesen

előadók %-ában

Biológia

5

4

11

20

51,3

Fizika, Földtudományok, Matematika

5

8

7

20

55,6

Informatika

1

2

3

6

46,2

Kémia, Vegyipar

2

4

6

12

33,3

Tantárgypedagógia

-

2

2

4

66,7

Összesen:

13

20

29

62

48,1


Díjazottjaink:


I. helyezést értek el:

  • Ardó László V. biológus (konzulens: Dr Gausz János tud. tanácsadó és Dr Gyurkovics Henrik tud. főmunkatárs)
  • Böszörményi Anikó V. biológus (konzulens: Dr Bagi István egy. adjunktus)
  • Datki Zsolt László V. biológia (konzulens: Dr Laskay Gábor tud főmunkatárs)
  • György Andrea V. biológus (konzulens: Dr Dorgai László osztályvezető)
  • Szauter Kornélia V. biológia (konzulens: Dr Erdei László egy. tanár és Dr Mainé Dr Csiszár Jolán egy. adjunktus)
  • Szabó Gyula IV. csillagász és Sárneczky Krisztián V. földrajz (ELTE) (konzulens: Dr Kiss László tanársegéd)
  • Fiala Károly IV. geográfus (konzulens: Kiss Tímea egy. tanársegéd
  • Kádár Anett V. földrajz (konzulens: Dr. Keveiné Dr. Bárány Ilona egy. docens)
  • Kiss László V. földrajz (konzulens: Dr. Abonyi Gyuláné dr. Palotás Jolán egy. docens) ű
  • Purnhauser Pál V. geográfus és Zboray Zoltán V. geográfus (konzulens: Dr Unger János egy. docens)
  • Tóth Boglárka PhD hallgató és Vinkó Tamás PhD hallgató (konzulens: Jelasity Márk tud. segédmunkatárs)
  • Bíró Tímea V. kémia (konzulens: Dr. Berkó András tud főmunkatárs)
  • Illés Erzsébet V. vegyész (konzulens: Dr. Tombácz Etelka egy. docens)

II. helyezést értek el

  • Murányi Mariann IV. biológus
  • Nagy Enikő V. biológus
  • Sverteczki Melinda IV. biológus
  • Dombi Péter V. fizikus
  • Sarlós Ferenc III. fizikus
  • Szabó Gyula IV. csillagász
  • Sziládi Katalin V. fizika
  • Duray Balázs V. geográfus
  • Hegedűs Zoltán V. geográfus
  • Kovács Ferenc V. geográfus
  • Sipos György IV. geográfus
  • Szűcs Éva V. geográfus
  • Erdőhelyi Balázs V. programtervező matematikus
  • Faragó Csaba V. programtervező matematikus
  • Felföldi László V. programtervező matematikus
  • Gergely Tamás PhD hallgató
  • Ollé Krisztián V. programtervező matematikus
  • Kovács Klára V. kémia
  • Kun Róbert IV. vegyész
  • Ledneczki István V. kémia
  • Rác Bulcsú V. vegyész
  • Toókos Ferenc PhD hallgató
  • Bohus János V. fizika
  • Vincze Judit V. földrajz

III. helyezést értek el

  • Frankó András V. biológus
  • Gyémánt Nóra V. biológia
  • Hagyó Andrea V. biológus
  • Illés Emese V. biológia
  • Lichner Zsuzsanna V. biológus
  • Litter Judit V. biológus
  • Maróti Gergely V. biológus
  • Nyilasi Ildikó V. biológus
  • Papp Bernadett V. biológus
  • Putics Ákos V. biológus
  • Sághy Melinda V. biológia
  • Szencz Szilvia V. biológus
  • Tóth Zsolt IV. biológus
  • Tóth Sára IV. fizikus
  • Vass Csaba V. fizikus
  • Bolford Gabriella V. geográfus
  • Boros Lajos V. geográfus
  • Kiss Gábor IV. földrajz
  • Paloczay Dénes IV. számítástechnika
  • Rácz Edit V. programtervező matematikus
  • Szörényi Balázs PhD hallgató
  • Bogár Krisztián II kémia lev.
  • Kanyó Tímea V. vegyész
  • Olasz Dóra okl. vegyész
  • Pádár Petra V. vegyész
  • Sutyinszki Mária okl. vegyész
  • Széchenyi Aleksandar okl. vegyész
  • Fűrész Gábor IV. csillagász
  • Schneider János V. matematika


Összesített helyezések listája az OTDT honlapján

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket