2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
honlap-fejlec-4

Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát rendeznek Szegeden

A 35. Nemzetközi Informatikai Olimpiát 2023. augusztus 28. és szeptember 4. között rendezik meg Neumann János születésének 120. évfordulójához kapcsolódva Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem részvételével. A verseny előkészítő találkozóján a nemzetközi szervezőbizottság tagjai bemutatták az esemény részleteit.

Az IOI számokban:


• több mint 1000 résztvevő

• mintegy 100 ország

• az 5 legnagyobb presztízsű diákolimpia egyike

• országonként 4 diák nevezhető

• szervező ország 8 diákot nevezhet

• 3 feladat 5 óra alatt

• 1 km erősáramú kábel

• 7 km gyenge áramú kábel

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics − IOI) 1989 óta rendezik meg a meghívott mintegy 100 ország középiskolás diákjai számára, melyet közösségi, sport, turisztikai és kulturális programok is kísérnek. Az IOI a nagy nemzetközi tudományos diákolimpiák egyike, a középiskolás diákok számára a világ legrangosabb versenyprogramozási eseménye. A 2023-as verseny szervezésének jogát Magyarország nyerte el, a rendezvény helyszíne Szeged és a Szegedi Tudományegyetem lesz.

A Winter Meeting az IOI 2023 előkészítő találkozója, amelyet szintén Szegeden rendeztek meg. Az eseményen a nemzetközi szervezőbizottság tagjainak bemutatták az IOI 2023 megvalósításának részleteit, az esemény szervezési feladatait, továbbá egyeztettek a helyszínnel, technikai részletekkel, programokkal kapcsolatban.

Dr._Fendler_Judit_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_kancellarja

Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A találkozó február 21-i megnyitóján Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta: az informatika jelenleg olyan hatással van a tudomány fejlődésére, mint annak idején a könyvnyomtatás, de a programozás újításai sokkal gyorsabban érzékelhetők a mindennapi életben. – Büszkék vagyunk rá, hogy a világ legnagyobb informatikai versenyének társrendezői, házigazdái lehetünk – fogalmazott.

Prof._Dr._Szabo_Gabor_a_Szegedi_Tudomanyegyetemert_Alapitvany_kuratoriumi_elnoke

Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A bemutatót és a helyszíni körbejárást megelőzően Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: fontos emlékeznünk Kalmár László professzorra, aki az információrobbanás egyik előfutára és előkészítője volt a matematikai logika és a számítástudomány területén. Akkoriban még meg kellett küzdenie az e területeken kifejtett elméleteinek (játékelmélet, algoritmusok) a létjogosultságáért. 1962-ben életre hívhatta a Kibernetikai Laboratóriumot, amelyben 1964-ben már számítógép működött. Ez a laboratórium és Kalmár László számítástudományi tanszéke képezte alapját a mai Informatikai Intézetnek a szegedi egyetemen, ahol programtervezők és programozó matematikusok képzése folyik. Hallgatói éveimből emlékszem, hogy nagyon büszke voltam arra, hogy fizikus hallgatóként milyen innovatív kutatók útján járhat az ember. Bízom benne, hogy a jövő Kalmár professzorai, vagy éppen Neumann Jánosai is ezen a diákolimpián fognak feltűnni.

A_Nemzetkozi_Informatikai_Diakolimpia_elnoke_Prof._Benjamin_Burton

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia elnöke Prof. Benjamin Burton Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia elnöke Prof. Benjamin Burton azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nagyon erős tradíciókkal rendelkezik a matematika és az adattudomány területén.

– Gyermekként én is sok matematika versenyre jártam, részt vettem magyarországi versenyeken is. Nagyon boldog vagyok, hogy a legendás matematikusok otthonául szolgáló Szegeden tarthatjuk meg a 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát – mondta az IOI elnöke.

Szolnoki_Szabolcs_technologiaert_felelos_helyettes_allamtitkar

Szolnoki Szabolcs, technológiáért felelős helyettes államtitkár Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A koordinációs szünetben tartott sajtótájékoztatón Szolnoki Szabolcs, technológiáért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a verseny célja felhívni a figyelmet az informatikai oktatásra, és népszerűsíteni a digitalizáció miatt hiányszakmává váló informatikusi életpályát. Az eseményre várhatóan mintegy száz országból érkezik négy-négy fiatal, szervezőként pedig Magyarország nyolc versenyzőt indíthat. A kísérőkkel együtt eléri az IOI résztvevőinek száma az ezret.

Jobbagy_Laszlo_a_magyar_szervezobizottsag_vezetoje

Jobbágy László, a magyar szervezőbizottság vezetője Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Jobbágy László, a magyar szervezőbizottság vezetője kifejtette, hogy az IOI – International Olympiad in Informatics – az öt legnagyobb presztízsű tudományos olimpiának az egyike, ami 11 évet követően, a tengerentúlon és ázsiai helyszínek rendezett versenyek után tér vissza Európába. A verseny Neumann János születésének 120. évfordulójának tiszteletére létrehozott egész éves rendezvénysorozat kiemelt eleme, melyet a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. szervez.

Dr._Nyul_Laszlo_az_IOI_magyar_technikai_bizottsag_elnoke

Dr. Nyúl László, az IOI magyar technikai bizottság elnöke Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Dr. Nyúl László, az IOI magyar technikai bizottság elnöke ismertette: a versenyzőknek kétszer öt óra alatt kell megoldaniuk három feladatot, programokat írnak, és algoritmusokat fejlesztenek majd. A pandémia miatt 2019 óta ez lesz az első verseny, amikor az indulók személyesen vehetnek részt a megmérettetésen.



SZTEinfo

Borítókép: Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát rendeznek Szegeden Fotó: Kovács-Jerney Ádám


Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket