Gyászhír: elhunyt Dr. Várkonyi Bernát

Dr. Várkonyi Bernát vegyész, egyetemi docens, a kémiai tudományok kandidátusa, a JATE Kolloidkémiai Tanszékéknek egyik alapítója, megbízott vezetője, 40 éven keresztül oktatója és kutatója, életének 94. évében, 2023. január 28-án elhunyt. Búcsúztatása 2023. február 10-én, pénteken, 11 órakor lesz az Alsóvárosi Temető ravatalozójában.

Várkonyi Bernát tanulmányait Budapesten végezte, és az ELTE Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszéken diplomázott 1953-ban Buzágh Aladár akadémikus által vezetett tanszéken.


1953-ban kezdte munkáját Szegeden, mint egyetemi tanársegéd, amikor oktatási miniszteri rendeletre Szántó Ferenccel megalapították a TTK Fizikai Kémiai Tanszékén a Kolloidkémiai Laboratóriumot, és elkezdték a kolloidkémia oktatást a József Attila Tudományegyetemen. A laboratórium 1966-tól a TTK-n tanszékké alakult át, és 7 fős oktatói létszámmal folytatta oktatási és kutatási tevékenységét. Várkonyi Bernát összesen 40 évig oktatott és kutatott a tanszéken, főként a tanár szakos (fizika, kémia és biológia) hallgatók oktatását látta el.

Kutatási munkája elsősorban a vizes közegű szuszpenziók stabilitására terjedt ki, de az organikus közegű diszperz rendszerek vizsgálatával is foglalkozott. A témában hazai és nemzetközi folyóiratokban is publikált Szántó Ferenccel és munkatársaival. A kolloidkémia oktatása mellett a fontos talajalkotók, az agyagásványok ipari alkalmazásával kezdtek foglalkozni a tanszéken. Eredményeként több, még ma is hasznosított hazai és külföldi szabadalom született az olajbányászatban, az öntéstechnológiában, a növényvédőszerek gyártásában. A 60-as évektől szorosabban kapcsolódtak a kőolajbányászathoz, a lakk- és festékiparhoz. Ezek az iparágak jelentős összegekkel is támogatták a tanszéki tudományos munkát, illetve az egyetemet. Ma a MOL Rt. szegedi és szolnoki üzemei továbbra is a tanszéki kutatások támogatói ipari megbízások és pályázati konzorciumi partner formájában.


A tanszék két nyugdíjas oktatója, Dr. Gilde Ferencné és Dr. Balázs János nevében is tisztelettel búcsúzunk egykori kollégánktól.


Szeged, 2023. február 1.


Dr. Dékány Imre

emeritus professzor

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket