Bezár

Hírek és események

A Fiziverzum tehetséggondozó program résztvevői az SZTE Fizikai Intézetben

Az egyetemi környezet motivál – Középiskolások élménybeszámolóival zárult a Fiziverzum az SZTE Fizikai Intézetben

Az egyetemi környezet motivál – Középiskolások élménybeszámolóival zárult a Fiziverzum az SZTE Fizikai Intézetben

2026. június 12.
3 perc

A Fiziverzum tehetséggondozó program új ablakot nyitó ismereteket nyújtott a fizika elméleti, mérnöki vagy informatikai területén. Az SZTE Fizikai Intézet szakköri foglalkozásain 33 középiskolás vett részt egy féléven át; élménybeszámolóikból az derült ki, nemcsak tanultak, de jó buli is volt.

A részt vevő középiskolások élménybeszámolóival lezárult az SZTE Fizikai Intézet által a Nemzeti Tehetségprogram pályázatában indított Fiziverzum. A tehetséggondozási programba 33 tizenegyedikes középiskolást vettek fel, számukra a választott tématerületükön hét csoportban szakköri és tehetséggondozó foglalkozásokat rendeztek, valamint a diákok elméleti és alkalmazott fizikai kutatóhelyeket látogattak meg.

A Fiziverzum célja az volt, hogy a fizika iránt érdeklődő középiskolás diákok számára tényleges kapcsolatot teremtsen a tudomány világával. Az SZTE Fizikai Intézet számára a Fiziverzum a fizika tématerületeinek népszerűsítése mellett arra is szolgált, hogy rátaláljon a tehetséges középiskolásokra, akikből az SZTE fizikus hallgatói lehetnek.

A tehetséggondozó program zárórendezvényén a diákok maradéktalanul hasznosnak és élvezetesnek ítélték a Fiziverzum foglalkozásait. A hét csoport képviselői rövid preziben számoltak be élményeikről. Sipos Regő, Vigh-Molnár Rudolf és Binecz Márton a Python és mikrovezérlők a fizikában csoport (gyakorlatvezetők: Fekete János, Leits Bálint) tapasztalatairól beszéltek; Halmosi Dávid a Kezdő optika szakkörről (gyakorlatvezetők Oltvári Zsófia és Kopasz Katalin); Jusztin Mátyás a Haladó optika szakkörről (gyakorlatvezetők Kovács Attila és Erdélyi Miklós); Vígh István, Vacsi Gergő és Orbán Jázmin az Asztrofizikai szakkörről (gyakorlatvezető Barna Barnabás); Vigyikán Hanna és Dékány Marcell az Összetett mechanikai problémák számítógépes modellezése témáról (Földi Péter mentorprogramja); Szécsi Bence, Nagy Gellért, Szélpál Botond és Paragi Zsombor a Legózás hullámokkal című programról (Czirják Attila mentorprogramja); Horváth Fanni és Tóth Sára pedig a Lézerek az orvostudományban témáról (Hopp Béla mentorprogramja) számolt be.

Orbán Jázmin, Vacsi Gergő és Vígh István az Asztrofizikai szakkör élménybeszámolója közben. Fotó: Miskolci Dávid

Orbán Jázmin, Vacsi Gergő és Vígh István az Asztrofizikai szakkör élménybeszámolója közben. Fotó: Miskolci Dávid

A beszámolókban a diákok nagyra értékelték az egyetemi környezet motiváló hatását, és azt, hogy a program jól szolgálta tudásuk elmélyítését. Többször elhangzott, hogy a Fiziverzum a középiskolai fizikaanyaghoz kapcsolódó, de teljesen új ablakot nyitó ismereteket nyújtott, például a fizika mérnöki vagy informatikai területén. A diákok kiemelték, hogy tapasztalatot szereztek a fizika interdiszciplináris szerepében, valamint az absztrakt matematikai összefüggések alkalmazásában. A mentor oktatók számos hasznos tanácsa közül kitűnt, hogy a kutatói kudarctűrésre is felhívták a figyelmüket, a tudásvágy nem tartható fenn másképp, csak akkor, ha a kísérletek, megoldási tervek esetleges kudarca nem szegi a kutatók kedvét. Kiderült az is, hogy a fizikusok közös tulajdonsága, hogy mindannyian kíváncsiak arra, hogyan lehet a dolgok működését magyarázni és leírni. A program sok munkát és figyelmet igényelt, de a középiskolások szerint el kell vállalni ezeket a lehetőségeket, mert szintlépést jelentenek a tanulásban.

A Fiziverzum programja során Vigh István, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja kutatási lehetőséget is kapott: bekapcsolódhatott a szupernóva-robbanásokkal foglalkozó kutatócsoport munkájába. Ennek eredménye, hogy Dr. Barna Barnabás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének tudományos munkatársa irányításával idén tavasszal az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) kutatási versenyén első helyezést ért el a szupernovákat felhasználó kozmiikus távolságméréssel foglalkozó dolgozatával.

Végkövetkeztetésül Kopasz Katalin adjunktus, a Fiziverzum koordinátora egyetértett a középiskolásokkal, hogy a fizika tanulásával van mit kezdeni, a fizika elméleti eredményei és alkalmazásai mindenütt jelen vannak, egyedül vagy a társtudományokkal a legkülönbözőbb problémákra kínálnak megoldást.

Panek Sándor

A borítóképen: A Fiziverzum tehetséggondozó program résztvevői az SZTE Fizikai Intézetben. Fotó: Miskolci Dávid